Kerkez – aki tavaly nyáron igazolt Hollandiából Angliába 17,87 millió euróért – a jelenlegi szezonban a Bournemouth mindegyik bajnokiján kezdett, és kilencből hatszor végig a pályán volt, a Manchester City legyőzéséből két gólpasszal vállalt szerepet november legelején. Noha jelenleg egy kisebb sérülés miatt lemondta a magyar válogatottban a szereplést a Nemzetek Ligája utolsó két mérkőzésén – üzengettek is egymásnak Marco Rossival –, lassan nincs olyan nap, hogy ne kerülne be a magyar és angol lapokba a Bournemouth 21 éves baloldali védője. Kerkezért ugyanis a legnagyobb angol klubok állnak sorba: a magyar válogatott balhátvédjét a Manchester Uniteddel, az Arsenallal, a Chelsea-vel és a Liverpoollal is hírbe hozták már, és sokan már az Anfield Roadon látják a fiatal játékost.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Liverpool Echo és egyéb, a klub híreivel foglalkozó oldal, például az Empireofthekop.com is beszámolt arról, hogy Kerkez rövidesen a Merse partjára költözhet. Ugyanis nem más, mint a Liverpool sportigazgatója, Ricard Hughes – aki éppen a nyáron érkezett Kerkez jelenlegi klubjától, a Bournemouth gárdájától – mindent megmozgat annak érdekében, hogy az Anfield Roadra csábítsa a magyar válogatott Kerkezt. Mégpedig annak az Andy Robertsonnak, a harmincéves skót válogatottnak a helyére, akit a Vörösök nyáron szeretnének értékesíteni.
A liverpooli Anfield Watch már arról írt, hogy a Liverpool engedélyt kért a Bournemouthtól, hogy felvehesse a kapcsolatot Kerkez Milossal, hogy érdekli-e egy esetleges átigazolás. Ha igen, akkor megkezdődhetnek a konkrét tárgyalások az átigazolásról a két klub között. Az M4sport.hu viszont úgy tudja angol forrásokra hivatkozva, hogy Kerkez nem véletlenül maradt Angliában, ugyanis már tárgyal a Liverpool vezetőivel.
Erre robbant vasárnap az újabb Kerkez-bomba: a Mirror arról számolt be, hogy a Manchester United – amely nyáron nem fizette ki a Bournemouth által kért negyvenmillió fontos átigazolási díjat – az új menedzserének, Rúben Amorimnak kifejezett kérésére a télen újra megpróbálja szerződtetni Kerkezt. A magyar játékos helyzetét mondjuk kicsit nehezítheti, hogy az MU elsősorban a Bayern München kanadai balhátvédjét, Alphonso Daviest szeretné megszerezni, ám a nem túl jól haladó tárgyalások miatt került ismét célkeresztbe Kerkez a Manchester Unitednél. Kérdés, ha nyáron sokallták az Old Traffordon a negyvenmillió fontot érte, vajon most megadják-e az ötvenmilliót.