Djokovics hivatalosan vállsérülés miatt lépett vissza az ATP-vb-től, miután a szervezők részéről már elhangzott olyan nyilatkozat is, hogy a szerb biztosan indul Torinóban.
Musetti nyilatkozata alapján azonban erős a gyanú, hogy Djokovics tervei között valójában sohasem szerepelt a torinói indulás.
Olaszországban örülnek is meg nem is: Djokovics sok nézőt vonzott volna, de ez igaz lehet a hazai versenyzőre, Musettire is.
Aki biztosan örült, az Taylor Fritz volt, akinek Djokovics ellen 0-11 a mérlege, Musetti ellen viszont hétfőn győzelemmel rajtolt az ATP-vb-n (6:3, 6:4). S az év végi világelsőség esélyese, Carlos Alcaraz sem maradt az udvarias közhelyeknél, a vasárnapi, Alex de Minaur elleni sikere (7:6, 6:2) után kimondta, hogy jobban örül, hogy Musettivel szerepel egy csoportban, mintha Djokovics ellen kellett volna küzdenie.
A másik csoport első meccsén Alexander Zverev szintén két játszmában (6:3, 7:6) nyert Ben Shelton ellen, hétfő este Jannik Sinner és Félix Auger-Aliassime vívja az első forduló utolsó mérkőzését.
Mikor vonul vissza Novak Djokovics?
Djokovics már tavaly is kihagyta az ATP-vb-t, úgy tűnik, ez a torna már nem motiválja azóta, hogy 2023-as sikerével Roger Federert megelőzve egyedüli csúcstartója, hétszeres győztese lett a tornának. A szerb elismerte, hogy mindent elért már, amit lehetett, ennek ellenére még a 2028-as olimpián is tervez játszani.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!