Tyson Fury befejezte – Sokan kételkednek a Cigánykirály szavaiban

Megtörtént az, amire ugyanannyian számítottak, mint amennyien nem. Ugyanis Tyson Fury a közösségi oldalán bejelentette, hogy visszavonul, nem láthatjuk többet bokszolni. A Cigánykirály nem először közölte már, hogy vége, így most is sokan vannak, akik szerint az Olekszandr Usziktól tavaly elszenvedett két vereségét követően csak az árát akarja felverni, hogy aztán végre-valahára rekordpénzért összecsaphasson legnagyobb brit riválisával, Anthony Joshuával.

2025. 01. 13. 20:03
Tyson Fury futballedzői pályára cserélte a bokszkesztyűket Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bejelentés komolyságában éppen ezért sokan kételkednek. Ugyanis, 

ha Fury tényleg visszavonul, akkor lőttek a vélhetően rekordbevétellel kecsegtető brit ringháborúnak, a legjobban várt Joshua–Fury-csatának.

A tavaly szeptemberben súlyos kiütéses vereséget szenvedő Joshua a múlt szombaton a Ring Magazine díjátadóján azt mondta, hogy a Fury elleni harcnak ebben az évben meg kell történnie. Joshua menedzsere a BBC-nek nyilatkozva megkérdőjelezte Fury bejelentésének igazságtartamát.

Ha Fury tényleg visszavonul, elmarad a legnagyobb brit ringháború Joshua ellen. Fotó: Richard Heathcote/Getty Images

– Már-már ott voltunk a megegyezés kapujában. Ám ha ez tényleg a vége, akkor gratulálunk Fury nagyszerű karrierjéhez. Ennek a generációnak ő volt az egyik legjobbja, rengeteg pénzt keresett, ám ha kihunyt a láng, akkor tényleg itt az ideje a visszavonulásnak. Ám nem véletlen, hogy sokan blöffnek tartják a bejelentését, késznek kell állnia a legnagyobb harchoz, amit a Wembley-ben vívhatna – állította Hearn.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.