Mint arról beszámoltunk, lökdösődéssel ért véget az Everton és a Liverpool (2-2) szerdai bajnoki mérkőzése. A kékek a 98. percben szerzett egyenlítő góljuk után ünnepi hangulatban voltak, a lefújást követően is vigadtak, Abdoulaye Doucouré pedig ezt a vendégszurkolók előtt tette, ebből alakult ki a balhé. Még a máskor nyugodt Arne Slot is paprikás hangulatba került, a lökdösődés után addig mondta a magáét Michael Olivernek, amíg a játékvezető piros lapot nem adott neki.
A Liverpool menedzsere mellett a másodedzőt, Sipke Hulshoffot is kiállították, ez pedig azzal járt, hogy a Vörösök sajtótájékoztatóját lefújták, a Premier League szabályai alapján ugyanis a piros lapjuk miatt egyikük sem tarthatta volna meg azt.
Moyes sikerélménye a Liverpool ellen
Az Evertont irányító David Moyes viszont boldogan nyilatkozott. A skót edzőnek eddig kevés sikerélménye volt a Liverpool ellen, az angol csapatok közül egyedül az Arsenallal szemben rosszabb a mérlege, a kései góllal szerzett egy pont már csak ezért is sokat jelentett neki.
– Fantasztikus volt a meccs vége a mi szempontunkból. Ez volt az utolsó Mersey-parti derbi (a Goodison Parkban – a szerk.), alkalomhoz illő volt az utolsó percben szerzett gól. Szerettük volna megnyerni a meccset, de amikor 2-1 volt az állás, nem gondoltam volna, hogy még felállunk. De keményen dolgoztunk, nem adtuk fel. Valószínűleg több helyzetünk volt a második félidőben, mint az elsőben, de a befejezések nem voltak elég jók. Kivéve Tarkyé (James Tarkowski), és az volt, ami igazán számított. Ezzel a góllal beírta magát a történelemkönyvekbe – lelkendezett Moyes.
![David Moyes boldogan nyilatkozott a Liverpool elleni döntetlent követően](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/4w8n8OYIxeOGdnRVmOo8-Wx8vEzCXR35d-ymOUzOIYY/fit/1200/1200/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwY2JmZTc4MDYyMDRmYzU4MGUzODVmMjY2MWVlZGUz.jpg)
Van Dijk: Tovább kell lépni
A Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk megpróbált a jövőre fókuszálni. – Most természetesen mindannyian csalódottak vagyunk, de holnaptól már a Wolves elleni mérkőzésre összpontosítunk, megpróbáljuk megszerezni a három pontot. Tudjuk, hogy még sok mérkőzés vár ránk a válogatottszünet előtt, ezért nem siránkozhatunk túl sokáig emiatt az eredmény miatt. Nyerni akartunk itt, nyerhettünk volna, sőt, talán nyernünk is kellett volna. De ez van. Elfogadjuk az eredményt, és továbblépünk – mondta diplomatikusan a holland védő.
Ez azért is lenne fontos a Liverpoolnak, mert – az Everton elleni mérkőzést is beleértve – tizenöt nap alatt öt Premier League-mérkőzést kell lejátszaniuk, a Wolverhampton elleni vasárnapi találkozó mellett a Newcastle-t is vendégül látják, míg a Manchester Cityvel és az Aston Villával idegenben vívnak meg.