Németh Krisztián, Urbányi István, Hercegfalvi Zoltán, Stieber Zoltán, Nikolics Nemanja, Baráth Botond, Schön Szabolcs, Gazdag Dániel, Sallói Dániel – három betű bennük a közös: MLS. Azaz Major League Soccer, az észak-amerikai labdarúgóliga, amelynek a történetében ez a kilenc magyar futballista írt rövidebb-hosszabb fejezetet. Illetve Gazdag Dániel és Sallói Dániel még jelenleg is írja, és így ők ketten is érdekeltek az MLS magyar idő szerint ma késő este rajtoló 30. bajnokságában.

Ami Sallói Dánielt illeti, ő a héten már pályára lépett a Sporting Kansas City tagjaként, a CONCACAF Champions Cupban a tizenhat közé jutásért, ez egyébként az észak- és közép-amerikai térség Bajnokok Kupájának az első fordulója. A csapata az Inter Miamit fogadta, amely az odavágót Lionel Messi góljával megnyerte, a visszavágóra majd szerdán kerül sor, előtte azonban a Kansas az Austin FC otthonában megkezdi a bajnokságot is. Az MLS honlapja szerint igen szerény reményekkel teszi ezt meg, a Nyugati Konferencia tizenötös mezőnyében a 12. helyre sorolja.
Gazdag Dániel lehet a Philadelphia vezére
Keleten pontosan ugyanez igaz a Philadelphia Unionra, amely február 23-án az Orlandóval találkozik, amelynek az egyik vezéregyénisége Gazdag Dániel. Ő ezt nyilatkozta az M4 Sportnak a rajt előtt:
– Azt gondolom, készen vagyunk. A felkészülési találkozók eredményei nem jók, viszont a játékban, azt gondolom, előrébb tudtunk lépni. Erősítésre van hely a keretben, nyilván kellenek olyan futballisták, akik a padról beállva tudnak változtatni a játék képén. Lehet is hallani pletykákat esetleges érkezőkről, de azt gondolom, a kezdőnk rendben van. A csapaton belül betöltött szerepem nagyjából hasonló lesz, mint eddig.
Csalódott lennék, ha nem lenne meg a rájátszás. Az előző szezon nem sikerült jól, egy európai bajnokságban pániküzemmódban lettek volna sokan, igazoltak volna, nehogy kiesés legyen a vége. Itt kiesni nem lehet, de a rájátszás fontos lenne nagyon.
Már 28 éves vagyok, technikásabb és gyorsabb már nem leszek, de a tapasztalat sokat tud segíteni. Próbálok még inkább vezér lenni, ezt kifejezetten kérték is tőlem, ennek szerencsére már nyelvi akadálya sem lehet. Amellett, hogy vezérszerepet is szeretnék betölteni, gólokkal és gólpasszokkal segíteném a társakat.