Ritkán adatik meg a magyar újságíróknak, hogy a Liverpool edzőközpontjában faggathassák a Premier League éllovasának egyik legnagyobb sztárját. Az meg még ritkábban, hogy ez a sztár nem más, mint a honfitársuk, Szoboszlai Dominik, a Vörösök középpályása és motorja. Nem véletlen, hogy a csapat menedzsere, a tavaly nyáron érkezett Arne Slot szerint is kihagyhatatlan a csapatból, elképesztő mennyiséget fut, éppen ezért a holland szakember gépnek nevezte Szoboszlait legutóbb. A magyar válogatott csapatkapitánya nem titkolja, másként csinál szinte mindent az első liverpooli évéhez képest, már tudja kontrollálni, mire kell odafigyelnie, emellett többet jár edzőterembe, és jobban figyel a regenerációra.

– Odafigyelek magamra minden téren. Óvatosabbak vagyunk a klubnál, másként csinálom a hétköznapokat. Tavaly ilyenkor már két sérülésen voltam túl, most szerencsére ezek elkerülnek. Most is motivált vagyok, de egy éve talán túlságosan is az voltam, minden meccsen játszani akartam, még a hatodik ligás ellenféllel szemben is a kupában vagy az Európa-ligában, amikor már továbbjutottunk.
Első szezonnak ez sok volt, a Bundesligában nem futottam annyit, mint itt az első évadban.
Sok mindenben változtam az elmúlt másfél évben, többet futok, és a gondolkodásom is más lett abban a tekintetben, hogy mit akarok elérni, mik a céljaim és ehhez milyen lemondásokra van szükség – fogalmazott az MTI kérdésére Szoboszlai.
Slot alatt beérett Szoboszlai
A csapattal szoros napirend szerint élnek, és lényegében az egész napot az edzőközpontban tölti, vagy utazik, vagy a meccs előtti program szerint él. Nem titkolja, Arne Slot jelentősen megváltoztatta a szerepkörét a csapaton belül, más poszton, más taktikai utasításokkal játszik manapság, mint ahogy egy évvel korábban, Jürgen Klopp keze alatt. És Slot megtalálta azt a helyet, ahol Szoboszlai kiteljesedhetett. A transfermarkt.co.uk adatai szerint a magyar játékos ebben a szezonban már 38 meccsen lépett pályára – ez összesen 2692 játékpercet jelent –, és ezeken a találkozókon lőtt hét gólt és adott hat gólpasszt, míg begyűjtött hat sárga lapot. Csak összehasonlításképpen az előző idényben 45 meccsen lépett pályára (2704 játékperc), melyeken 7 gólja, 4 gólpassza és 4 sárgája volt.