Miért kallódott eddig Tóth Barna? Bognár György felfedezettje, a későn érő gólkirályjelölt

Tóth Barna élete meccsét játszotta pénteken az Újpest ellen. A Paks középcsatára négy góllal járult hozzá a 6-1-es győzelemhez, ezzel az NB I-ben összesen tíz találatnál jár, amivel feljött a második helyre Böde Dániel mögé a góllövőlistán. A 198 centiméter magas center későn érő típus, hiszen már 27 éves volt, amikor debütálhatott az élvonalban, most, 30 évesen viszont meghatározó tagja Bognár György együttesének. Ha így folytatja, Tóth Barna akár a válogatottba is kaphat meghívót, ha már Marco Rossi a másik két paksi középcsatárnak, Bödének és Ádám Martinnak nem adott esélyt.

2025. 03. 16. 5:49
Tóth Barna a mostani idényen nyújtott játékával Marco Rossi figyelmét is magára irányíthatja.
Tóth Barna (zöld mezben) a mostani idényen nyújtott játékával Marco Rossi figyelmét is magára irányíthatja. Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Monor Tóth Barna érkezése után bajnokként feljutott az NB II-be, ahol a csatár 14 góllal csapata legeredményesebbje volt, a klub mégis utolsóként végzett, így visszaesett a harmadik vonalba. Tóth oda már nem tartott a monori csapattal, 2018 és 2021 között viszont folytatódott az útkeresése: a Nyíregyháza, az Ajka és a Haladás színeiben is szerepelt a másodosztályban. 

  • Nyíregyházán 16 tétmeccsen 4
  • Szombathelyen 24 találkozón 9
  • Ajkán 15 érkőzésen 3 találatig jutott

Mindeközben több figyelmet fordított az egyéni felkészülésre, sportpszichológushoz fordult, ilyen szakember pedig azóta is segíti őt.

 

Nem tartja későinek az élvonalbeli bemutatkozást

Négy éve, 2021-ben újabb fontos mérföldkőhöz ért Tóth Barna pályafutása, amely a Kecskemét színeiben folytatódhatott. Tóth egy idényt a második ligában töltött a csapattal, amelynek feljutásához tíz góllal járult hozzá. Mindezek után 2022 nyarán jött el az NB I-es bemutatkozás ideje. A futballista ekkor 27 éves volt. Eddigre már-már elengedte a gondolatot, hogy belőle is NB I-es játékos lehet, ám végül sikerült bemutatkoznia az élvonalban, ezzel pedig valóra vált az álma. 

Jó lett volna, ha bizonyos lépcsőfokokat hamarabb megugrok, vagy gyorsabban fejlődöm, és már a húszas éveim elején elérhetem ezt a szintet, de ezeket a lépéseket mind végig kellett járnom ahhoz, hogy most itt legyek, és stabilan játszhassak az NB I-ben

 – mondta Tóth, aki 89 kecskeméti színekben játszott tétmérkőzésén húsz alkalommal talált a kapuba, emellett kiosztott húsz gólpasszt is.

 

Rögös út vezetett az élvonalig, de ma már a fél NB I leigazolná

Tóth Barna tehát tavaly februárban került jelenlegi állomáshelyére, a Pakshoz, ahol eddig 45 tétmeccsen 14 találatig jutott, vagyis nagy rá az esély, hogy jobb mutatókkal zár majd, mint eddigi legjobb időszakában, Kecskeméten. Ez másoknak is feltűnt.  Amint azt a futballistát képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonosa, Kövesdi Viktor januárban elmondta, a téli átigazolási időszakban öt első osztályú magyar csapattól érkezett megkeresés, azaz szinte a fél NB I szívesen magához vette volna Tóth Barnát akár kölcsön, akár végleg.

Paks, 2025. február 1.
Tóth Barna, a Paks FC  játékosa az OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Paksi FC - ETO FC Győr mérkőzésen Pakson, a Fehérvári úti stadionban 2025. február 1-jén.
MTI/Szigetváry Zsolt
Tóth Barna remekül érzi magát Pakson, ahol gólerős játékkal örvendezteti meg a drukkereket (Fotó: Szigetváry Zsolt)

 

Paks: négy csatárral a bajnoki címért

Bognár György Tóth és Böde mellett Ádám Martin és Könyves Norbert téli leigazolása után négy támadóval is számolhat, közülük Tóth kivételével mindhárom másik játékosnak van válogatott múltja. Visszatérése óta Ádám Martin és Könyves Norbert is két-két gólt szerzett. A 190 centiméter magas Böde és a nála egy centivel magasabb Ádám Martin legfőbb fegyvere a fizikai erő, ám mellettük – noha megjelenése eltér Bödéétől és Ádámétól – a 198 centiméter magas Tóth Barna is az „erőcsatárok” közé tartozik. Tett érte, hogy így legyen, az elmúlt években nagyjából tíz kiló izmot szedett magára. 

Tóth Barna már fiatalon is felvállalta az ütközéseket, a párharcokat, ezt pedig az élvonalban is kamatoztatni tudja. Azzal, hogy Tóth magasabb riválisainál, a fejjátékára is jobban alapozhatnak a csapattársak – az Újpest elleni második gólját is egy fejes után szerezte. Érdekesség, hogy a paksi támadónégyesből magasságával kiemelkedik Tóth Barna, Könyves Norbert ugyanis a legalacsonyabb a maga 185 centijével.

Sokan „aggódtak”, hogy a négy ilyen kaliberű támadó közötti konkurenciaharc akár a csapat kárára is lehet, egyelőre azonban ennek az ellenkezője látszik beigazolódni. A Paks a hét eddig lejátszott tavaszi bajnokijából ötöt megnyert, kétszer pedig döntetlent ért el, ezzel mostanra reális esélye lett arra, hogy akár a bajnoki címért is harcoljon a szezon végén. Ehhez sokat hozzátehet Tóth Barna is, aki ha hasonlóképpen folytatja, csapattársaival, a törökök elleni NL-rájátszásra szóló kerethirdetéskor mellőzött Böde Dániellel és Ádám Martinnal ellentétben hamarosan Marco Rossi hívására is számíthat.

Íme, Tóth Barna négy gólja, a Paks Újpest elleni győzelmének összefoglalója:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.