– Novemberben némi meglepetésre választották meg a kajakos szakág szövetségi kapitányának. Önt is beleértve?
– Ezt azért nem mondanám. Miként a többi pályázó, én is azért jelentkeztem, mert el akartam nyerni a kinevezést. Jó érzés töltött el, amikor kiderült, volt értelme a befektetett munkának.
– Tipikus versenyzői attitűd. Még mindig így gondolkozik?
– Igen, a vetélytársak maximális tiszteletben tartása mellett úgy voltam vele, győzzön a jobb, illetve akit alkalmasabbnak találnak a poszt betöltésére!
– Mit gondol, mivel előzte meg az önhöz hasonlóan edzői tapasztalatokkal nem rendelkező, versenyzőként anno eredményesebb kor- és vetélytársakat, Szabó Gabriellát és Dombi Rudolfot? A több évtizedes, sikeres edzői múlttal büszkélkedő Bakó Zoltánról nem is szólva.
– Abban biztos vagyok, hogy nem a sportolóként elért eredmények döntöttek. Az utólagos visszajelzések alapján is azt gondolom, hogy a beadott pályázat, valamint a döntést megelőző meghallgatás számított leginkább. Először kicsit megijedtem, amikor átolvastam a többiek pályázatát, mert az enyém volt a legrészletesebb és ezáltal a leghosszabb is. A meghallgatás sem csupán formaság volt, online körülbelül száz edző kapcsolódott be az ülésbe és tett fel kérdéseket a jelentkezőknek. Magam is csupán online lehettem jelen, mert éppen a SUP-világbajnokságon vettem részt csapatvezetőként, de így is több kérdésre kellett válaszolnom. Teljesen nyílt volt a pályázat, egyenlő esélyekkel, hiszek benne, hogy az elnökség a felkészültségemet díjazta.
Tóth Dávid tudja, a neheze eztán következik
– Milyenek a személyes benyomásai, hogyan fogadták a korábbi versenytársak, edzőkollégák a celebmúlttal is rendelkező új kajakos szövetségi kapitányt?
– Nemhogy ellenszenvet, távolságtartást sem érzékelek, mindenki partnerként kezel, pontosan tudva, immár közös felelősségünk, hogy az új olimpiai ciklusban a lehető legtöbbet kihozzuk a kajakos szakágból. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a neheze eztán következik. Április végén, május elején rendezzük az első válogatót, amit két héttel később a szegedi, rá csupán egy hétre pedig a poznani világkupa követ. Eme három verseny eredményei alapján állítom majd össze a világbajnoki csapatot, s óhatatlanul lesznek olyanok, akik ebből kimaradnak és ezért csalódottak lesznek, ami konfliktushoz is vezethet. Sőt, azt is tudom, van, aki már az új válogatási elvekkel sem ért egyet, s a régi módi, a két hazai erőpróba híve. Ám éppen azért van szükség változtatásra itthon is, mert az olimpiai kvalifikációs rendszer is megváltozik.
– Nem olvassák gyakran a fejére, hogy nincs edzői múltja és így tapasztalata sem?
– Az elődeim közül Storcz Botondnak és Hüttner Csabának sem volt. Véletlenül sem azt akarom mondani, hogy nincs jelentősége az edzői tapasztalatoknak, de Storcz Botondról sem állíthatta senki, hogy ne értene a kajak-kenuhoz, amikor 2008-ban képletesen szólva a kajakból egyből a kapitányi székbe ült át.
Magam is lehúztam harminc évet a sportágban, hat éve még indultam a szegedi vb-n, ismerek mindenkit és mindent a sportágban, beleértve a legmodernebb edzésmódszereket.
Celebvilág: izgalmas kaland
– Az elmúlt hat évben, úgy tűnt, messzi vizekre evez. Népszerű tévéműsorokban szerepelt, s nem csak az Exatlont, a Dancing with the Starst, az Ázsia expresszt, de még a Nagy Őt is bevállalta. Ma is így tenne?
– A média világa, úgy mondanám, izgalmas kaland volt. Az Exatlonban hozzám hasonlóan több neves sportoló, több olimpiai bajnok is szerepelt, büszke is vagyok az ott elért eredményre. Az Ázsia expresszt kimondottan élveztem, bármikor újra belevágnék. A Nagy Ő kétségtelenül kilóg a sorból, ma már jobban meggondolnám, vállaljam-e. Amikor a tévében mentek ezek a műsorok, zrikáltak eleget, de ma már ez nem téma. Nem szerepel a terveim között, hogy a közeljövőben ismét valamelyik tévéműsorban bukkanjak fel. Örülök, hogy sikerült visszaevezni a sporthoz, a kajakozáshoz.
– A kapitányválasztás előtt az is kérdéses volt, hogy a szövetség inkább szakmai vagy menedzser típusú szakvezetőt keres. Az elmúlt hónapokban edzőtáborból edzőtáborba utazik, inkább tehát szakember kíván lenni?
– Még ha ez is lenne az álmom, akkor sem tudnék kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkozni, mert rengeteg a menedzseri jellegű, szervezői feladat, az edzőtáborokat például nekem kell megszerveznem.
Csak Riót sajnáljaTóth Dávid Székesfehérváron született, kajakosként Sukorón, a VVSI-ben nevelkedett, 18 éves volt, amikor a fejlődését szem előtt tartva a fővárosba, az MTK-hoz igazolt. Már 2003-ban aranyérmet szerzett az ifi-vb-n, a felnőttek között mégis sokáig várnia kellett a kiugró eredményre, 2011-ben Kulifai Tamással győzött K-2 500-on a szegedi világbajnokságon. Akkor már Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készült, s a következő évben Kulifai mellett Kammerer Zoltánnal és Pauman Dániellel egy hajóban érte el a pályafutása legnagyobb sikerét, a négyessel ezüstérmet szerzett a londoni olimpián. Hogy mi volt Fábiánné varázsa, arról Tóth Dávid így beszélt: – Inkább attitűdnek mondanám. Olyan légkört, hangulatot teremtett edzésről edzésre, hogy egyszerűen nem volt más választásunk, mint az utolsó tartalékok mozgósítása. Nem mondanám, hogy vele többet, inkább talán intenzívebben dolgoztunk, mindent kisajtolt belőlünk.  A versenyzői pályafutására visszatekintve Tóth Dávidnak nincs hiányérzete, mondván, több kiváló kajakosnak még az sem adatott meg, hogy olimpián szerepeljen. – Egyedül azt sajnálom, hogy különböző szakmai okok miatt a hazai válogató versenyen végül alulmaradtunk és nem jutottunk ki a riói olimpiára, ahol a mi négyesünk, úgy érzem, talán ismét dobogón végezhetett volna – jegyezte meg. |
– S szakmai értelemben hogyan képzeljük el a munkáját? Rendszeresen egyeztet mondjuk Demeter Irénnel, hogy Kopasz Bálintnak milyen új impulzusokra van szüksége?
– Ha már szóba került a neve, teljes mértékben egyetértek Demeter Irénnel: több út vezet a csúcsra. Csupán a férfi kajakos klasszisainkra gondolva Kopasz Bálint, Tótka Sándor és Varga Ádám más jellegű munkát végez, s végső soron mindegyik eredményes. Ebbe miért kellene beleszólnom? Sokkal izgalmasabb és kényesebb kérdés a csapathajók, különösen a négyesek összetétele. Szakemberként inkább e téren van teendőm.
A legfontosabb feladat: a négyes
– S mik az elképzelései?
– Tudom, többféle szempont létezik az alkati hasonlóságtól a technikai, stílusbeli kérdéseken át a személyes szimpátiáig a csapattagok között, de magam is azt vallom, az egyesben nyújtott teljesítmény a legfontosabb.
– Ez alapján tehát Kopasz Bálint vagy Varga Ádám is bekerülhet a négyesbe?
– Luxusnak tartom, hogy a világ talán két legjobb kajakosát eleve kizárjuk a négyesből. Tudom, akadnak olyanok, akik meggyőződéssel állítják, egyikük sem alkalmas arra, hogy négyesben evezzen, ám amíg én erről a saját szememmel meg nem győződöm, addig a lehetőséget mindenképpen nyitva hagyom.
– S egyszerre ketten?
– Ez már fogósabb kérdés, mert Bálintnak és Ádámnak jelentősen eltér a csapásszáma, előbbié az átlaghoz képest magas, utóbbié alacsony, amit nehéz közös nevezőre hozni.
– Ezzel tulajdonképpen azt is megválaszolta, helyes döntés volt-e a két klasszist párosban együtt indítani a párizsi olimpián.
– Az biztos, hosszabb közös felkészülésre lett volna szükség, hogy kettesben is eredményesek legyenek.
Csökken a kajak-kenu jelentősége
– Kopasz és Varga szereplése a négyesben akár kényszerként is felmerülhet. Már hallani híreket arról, miszerint az országonként megszerezhető kvóták maximális számát még tovább, hatról négyre csökkentik. Ez ijesztően hangzik a sportág vezető hatalmaira, így Magyarországra nézve. Tovább veszít jelentőségéből a kajak-kenu?
– Mit mondhatnék? Valóban, évek óta nem jó az irány. Az ezredforduló környékén általános fejlődés jellemezte a kajak-kenut, volt olyan világbajnokság, amelyiken elérte a százat a nevező nemzetek száma. Ez a szám durván másfél évtizede csökkenésnek indult, s ami még nagyobb baj, a kajak-kenu az olimpiai programban is pozíciókat vesztett, tizenkettőről tízre, ezen belül férfikajakban ötről háromra csökkent a döntők száma. Az összesen elérhető kvóták száma szerencsére nem változik Párizshoz képest Los Angelesre. Érthető a nemzetközi szövetség, az ICF törekvése, hogy minél több ország jusson ki az olimpiára, de Magyarországra nézve valóban kedvezőtlen lenne, ha hat helyett csupán négy kajakos kvótát lehetne országonként megszerezni. A nőknél ez még csak-csak megoldható, hiszen mindhárom számot ötszáz méteren rendezik, a férfiaknál viszont az ezer egyes és az ötszáz négyes között szakmailag jelentős különbség van.
Azzal pedig végképp nem tudok egyetérteni, hogy az ezer párost és négyest a világbajnokságok műsoráról is levették. A feltörekvő tehetségeknek éppen ezekben a versenyszámokban nyílt lehetőségük a bizonyításra.
– További változásként nem az olimpiát megelőző világbajnokságon dől el a kvóták túlnyomó többsége, hanem több év alatt, több verseny eredményét figyelembe véve, leegyszerűsítve, az ekképpen kialakuló világranglista alapján, hasonló rendszerben, mint például vívásban, cselgáncsban. Mit gondol, ez kedvez a magyar kajak-kenunak vagy sem?
– Nehéz eldönteni. Azt gondolom, a klasszisoknak kedvezőbb, hogy nem egyetlen versenyen dől el minden, hiszen egyszer bárkivel megeshet, hogy rossz napot fog ki, netán sérülés, betegség hátráltatja. Inkább az zavaró, hogy hivatalosan még nem fogadták el a kvalifikációs rendszert, egyelőre tényleg csupán a tervek ismertek, azok sem minden részletre kiterjedően.
– A párizsi kerethez képest kik azok, akikről már most kijelenthető, versenyben lesznek azért, hogy kijussanak a Los Angeles-i játékokra?
– Kurucz Levente és Opavszky Márk már 2024-ben figyelemre méltó eredményeket ért el, velük mindenképpen számolni kell. Természetesen jó lenne, ha minél élesebb lenne a verseny.
– És a hölgyeknél?
– Itt nehezebb jósolni, nagyon bízom benne, hogy töretlen marad Kőhalmi Emese fejlődése, aki már az idei világversenyeken szép eredményeket érhet el.
– S hogyan kalkulál a sportág két klasszisával, Csipes Tamarával és Kozák Danutával? Előbbi lényegében úgy fogalmazott, az idei évet kihagyja, jövőre talán újra versenyez, de az olimpia nagyon messze van, arra aligha készül fel. Kozák Danuta terveiről viszont semmit sem tudni.
– Nagyon boldog lennék, ha Tami Los Angelesben is a csapat tagja lenne. Ha 2026-ban visszatér és sikereket ér el, akkor az a lendület talán egészen Los Angelesig elrepíti. Danutáról valóban nincs konkrét információ. Azt a tájékoztatást adta, hogy a megfelelő módon és időben beszámol a terveiről. Hatalmas klasszis, ha megrázza magát, biztosan meg tud újulni, kérdés, van-e ilyen szándéka. Két gyerek édesanyjaként óhatatlanul eljön az a pont, amikor más szempontok kerülnek előtérbe.
Legalább egy arany Los Angelesből
– A nemzetközi tendencia itthon is érvényesül, vagy a kajak-kenu népszerűsége töretlen Magyarországon?
– Valamennyi sportágnak komoly kihívás, hogy a könnyen elérhető virtuálissal szemben az izzadságos, lemondásokkal járó valós világba bevonzza a fiatalokat. Az egyesületek száma azonban nem csökken, az utánpótlásversenyeken továbbra is rengetegen indulnak, ami egyértelműen azt mutatja, biztos alapokra építhet a sportág.
– A londoni olimpia környékén komoly szakmai vita zajlott a kajak-kenun belül: szükség van-e akadémiára. Akkor valamennyi egyesület és szakember bevonásával az a válasz született, hogy nincs szükség. Az irányváltásról árulkodik, hogy újabban a tavaly átadott Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia működésétől remélik az eredmények javulását. Ön melyik modellt tartja üdvözítőnek?
– Sokan talán rosszul értelmezik a Kovács Katalin akadémia funkcióját. A létesítményt valamennyi egyesület, tagszervezet igénybe veheti felmérés, edzőtáborozás céljából. Az akadémia továbbá a Nemzeti Sportügynökség alá tartozik, így noha elsősorban a kajak-kenu érdekeit szolgálja, más sportágak is használhatják. Minden sportoló, minden egyesület önállóan dönthet a szakmai elképzeléseiről, az akadémia egy minden igényt kielégítő lehetőség, mely a sportdiagnosztikai mérések mellett a legmodernebb edzésmódszertani részlegeivel áll a versenyzők rendelkezésére.
– Milyen eredményekkel lenne elégedett a Los Angeles-i olimpián?
– A párizsi olimpiát mindenki úgy értékelte, a hét érem csodálatos, de az arany azért hiányzott. Egy aranyérmet mindenképpen szeretnék, s természetesen minél több, annál jobb.
