Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Gazdag Dániel a múlt héten az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Uniontól az ugyanebben a ligában található Columbus Crew együtteséhez szerződött. A 29-szeres magyar válogatott támadó még 2021-ben igazolt a Budapest Honvédtól az MLS-be, Philadelphia Unionhoz, ahol az elmúlt négy évben gólrekorderré, közönségkedvenccé vált. Gazdag mégis elhagyta Philadelphiát és egy olyan klub színeiben folytatja, amely nemcsak az eredményei, hanem története és szurkolói bázisa okán is legendásnak számít az Egyesült Államokban.

A Budapest Honvéd egykori támadó középpályásáért négymillió dollárt, azaz 3,55 millió eurót fizetett a Columbus Crew, ez szép összeg, de lényegesen kevesebb Gazdag becsült piaci értékénél, ami 9 millió euró.
A 29 éves középpályás hétfőn hajnalban már be is mutatkozott új csapatában a St. Louis City ellen, ráadásul a győztes gólban is benne is benne volt.
Gazdag Dániel nem az első magyar a Columbus Crew-nál
A Columbus Crew nem ismeretlen a magyar futballszurkolók számára: Németh Krisztián már 2017-ben az ohiói csapat játékosa volt, és saját élményei alapján így jellemezte a helyi futballkultúrát:
– Európához mérhető az elhivatottság, ahogy Columbusban az emberek a labdarúgáshoz állnak. Anno engem is sokszor megismertek az utcán, pedig nem én voltam a csapat arca. A klub megmenekülését is a szurkolóknak köszönhette, ez mindent elmond – fogalmazott a támadó a Jenkifocinak adott 2023-as interjújában.
A Columbus Crew-drukkerek kemény magja a Nordecke névre hallgat – a német kifejezés jelentése „északi kanyar”, ami nem véletlen, hiszen a stadion északi lelátóján formálódott egységgé három korábbi szurkolói csoport. A névválasztás a város német gyökereire is utal:
a 19. században Columbus fontos célpontja volt a német bevándorlóknak, így máig fennmaradt a hagyomány – a városrészek közül a „German Village” igazi kuriózum, tradicionális sörözőkkel és kolbászházakkal.
A szurkolók mentették meg az MLS-ben több sikert elért klubot
2017-ben a Columbus Crew történetének – és egyben az amerikai profi sportvilág egyik legszokatlanabb epizódjának – lehettünk tanúi, amikor a klub akkori tulajdonosa, Anthony Precourt bejelentette: Austinba költöztetné a klubot. A döntés mögött gazdasági indokokat emlegetett, de később kiderült, már a vásárláskor beépített egy záradékot a szerződésbe, amely lehetővé tette számára a klub elmozdítását.