A PSG eddig az angol csapatok hóhéra a BL-ben, miután a Liverpoolt és az Aston Villát is kiejtette, kedden az Arsenal volt a soron, és a Premier League bajnokához hasonlóan az ezüstérmest is lefocizták a pályáról a franciák. Ebben az is segítette őket, hogy egy remek támadás végén már a 4. percben vezetést szereztek. – Hihetetlen hangulat uralkodott a stadionban, fülsüketítő volt, de mi repülőrajtot vettünk, és a korai gól önbizalmat adott nekünk – véli Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetőedzője.

Enrique Donnarummáról és Dembéléről beszélt
Az önbizalom sokáig vitte előre a franciákat, akik az első félidőben a hajráig rákényszerítették az akaratukat az Arsenalra, amely csak a szünet előtti percekben kapta össze magát, és volt néhány nagyobb helyzete, amikor a támadók egy az egy elleni szituációba kerültek a PSG kapusával. Gianluigi Donnarumma viszont továbbra is nagyszerű formában véd, az első félidőben egy gólt sem kapott, a másodikban pedig egy rögzített helyzet után fejelt Mikel Merino a hálóba, de les miatt visszavonták a hazaiak gólját. Ezek után már sokra nem ment az Arsenal, 1-0-val a párizsiaké lett a párharc londoni felvonása.
De hogy Donnarumma külön dicséretet érdemelt volna a teljesítményéért, azzal Enrique nem értett egyet. A meccs után annyit mondott, hogy az olasz kapus csak a dolgát végezte, később pedig hozzátette: – Tizenöt játékos érdemeire kell rávilágítani.
Közéjük tartozik a győztes gól szerzője, Ousmane Dembélé is, akit a spanyol tréner nem a saját akaratából cserélt le, hanem sérülés miatt kellett őt lehívnia a pályáról. – Nem tudok róla semmit, teszteken kell átesnie holnap. Nem súlyos sérülésről van szó, viszont kétséges, hogy játszat-e a visszavágón. De ahogy azt mindig mondom, nagyszerű csapatunk van. Ha Dembélé is játszhat, az sokat segít. De ha nem, akkor is erős csapatunk van.
A PSG tehát egygólos előnyről várja a jövő szerdai visszavágót. A különbség lehetett volna nagyobb is, volt néhány elpuskázott ziccere a franciáknak a második félidőben. De Enrique nem bánkódik emiatt. – Nincs okom a panaszra, ez egy érzelmekkel teli mérkőzés volt. Nehéz volt így játszani, elképesztő volt a hangulat. Nyerhetsz, veszíthetsz, de hihetetlen, milyen a hozzáállása, mennyire ambíciózus a csapatunk. Nem kérhetek többet tőlük, edzőként élvezetes ezt látnom – áradozott a franciák mestere. – Az első célunkat elértük, az eredmény akár döntetlen is lehetett volna. A cél most az, hogy megnyerjük a következő meccset is az Arsenal ellen. Nem kell találgatnunk, mert elég egy gólt kapnunk a visszavágón, az mindent megváltoztat, és máris a nullánál leszünk. Nehéz lesz, szoros meccs, fel kell készülnünk erre. Lehetséges, hogy az Arsenal betalál, nem lesz veszítenivalója.