A hétközi, a Ferencváros által 3-1-re megnyert Magyar Kupa-meccs után a 244. bajnoki derbi rendezték vasárnap este a zöld-fehérek és a lila-fehérek között.
Mindkét edző támadó felfogású csapatot jelölt a kezdőjébe, például a vendég Újpest FC is három csatárral kezdte a derbit. A Ferencváros ír vezetőedzője, Robbie Keane végül úgy döntött, változtat a kupameccsen kezdő támadósorán, és ezúttal Varga Barnabás szerepelt Pesics mellett,
kettejük feladata lesz elsősorban feltörni az újpestiek védelmét, míg a kupameccsen betaláló Saldanha ezúttal kispados. A két eltiltott szélsőhátvéd, Makreckis és Civic helyett a fiatal Kaján Róbert, illetve bal oldali futóban Traoré kezdett.

Ha igazak a hírek, akkor ezen a meccsen az edzőjükért, Bartosz Grzelakért is játszanak a lilák, ugyanis a médiában terjedő információk szerint ha újabb vereséggel távoznak az Üllői útról, kiadják az útját. A szakembernek főtt a feje a kezdőt illetően, hiszen amellett, hogy sérülések miatt több játékosa sem áll a rendelkezésére, még azon is gondolkodnia kell, vajon bizalmat szavazzon-e Fiola Attilának. A válogatott védő ugyanis az elmúlt időszakban – finoman szólva – sincs formában, a válogatottban összehozott egy büntetőt a törökök ellen a hazai visszavágón, míg a Fradi ellen Pesics és Makreckis is úgy rúgott gólt róla, hogy Fiola azt sem tudta, hol a labda. Nos,
Fiola megkapta a bizalmat, ott van az Újpest védelmében, ugyanakkor a szerdán remeklő Banai helyett ismét Piscitelli áll a lilák kapujába.
A lila-fehéreknek nincs veszítenivalójuk, három csatárral – Karamoko, Brodic és Beridze – kezdenek, hiszen meccset nyerni csak gólokkal tudnak.
Fantasztikus kapáslövéssel vezet a Fradi
Nem mindennapi jelenettel kezdődött a 244. derbi: az eredetileg bírónak jelölt Csonka Bence a bemelegítés közben megsérült, helyette az eredetileg videóbírónak kijelölt Berke Balázs vezette a mérkőzést, ami két, nemrég elhunyt játékvezető, Márton Sándor és Gergely Sándor emlékére gyászszünettel kezdődött. A csapatok nagy iramban estek egymásnak, és a 18. percben megszerezte a vezetést a többet támadó Fradi:
Tóth egy jobb oldali szabadrúgást ívelt középre, Geiger kifejelte a labdát, ami Maiga elé került, ő pedig 18 méterről, kapásból a kapu bal oldalába lőtt.