A Los Angeles Lakers szlovén világsztárjában, Luka Doncicban mostanában túltengenek az érzelmek, s az irányítónak talán már az Oklahoma elleni vesztes meccsen is a Dallas elleni találkozó járhatott a fejében.

Doncic, a dallasi szurkolók hőse
Az irányítót a Lakers legutóbbi mérkőzésén, a liga legjobb csapatának számító Oklahoma City Thunder ellen szövegelésért kiállították. A szlovénnak pedig fontos lenne türtőztetnie magát, mivel a Lakers még harcban van a Nyugati-főcsoport harmadik helyéért. A Lakersnek még három meccse van hátra az alapszakaszból, rögtön a következő csütörtök hajnalban a Dallas Mavericks ellen. A találkozónak tehát nem csupán Doncic visszatérése ad pikantériát korábbi csapatához, komoly tétje is van.
Mint ahogy korábban megírtuk, elképesztő hatást váltott ki a ligában Doncic februári klubváltása. Az NBA-t megrengető csere utáni nap reggelén a Doncic-rajongók gyászolták a Mavericks vezetőségének – élükön Nico Harrison – döntését. A texasi szurkolók összegyűltek az American Airlines Center előtt, hogy tiltakozzanak: voltak, akik táblákat hoztak magukkal, amelyek szerint „meghalt a Mavericks iránti rajongásuk”, egyesek virágokat helyeztek el a klublegendát, Dirk Nowitzkit ábrázoló szobor közelében. Volt, aki koporsót vitt a térre, miközben Wiz Khalifa See You Again című dala szólt a háttérben.
Őszintén szólva nem tudom, mire számítsak. Nem tudom, hogyan fogom érezni magam. De nagyon várom, hogy visszatérhessek Dallasba, hogy találkozzam a szurkolókkal, a csapattársaimmal… – az egykori csapattársaimmal. Biztos vagyok benne, hogy érzelmileg megterhelő lesz
– árulta el a szlovén a mérkőzés előtti napon.
Még mindig ragaszkodnak Doncichoz
Doncic visszatérése előtt a The Athletic nevű sportlap megkérdezett néhány szurkolót, hogyan dolgozták fel a Mavericks döntését, hogy elcserélték azt a játékost, akihez mély érzelmi szálak fűzték őket, és aki mindössze nyolc hónappal a csere előtt még NBA-döntőbe vezette a texasi csapatot.
– Régen bérletesek voltunk, de már nem vagyunk azok. Ez az egész egyszerűen egy mocskos üzletnek érződött. Szerintem Doncic remekül viselkedett, és mindig korrekt maradt, miközben fantasztikus kosárlabdát játszott nálunk – mondta el az egyik Dallas-szurkoló, Kelly Blair.