A 31. percben ismét Onana mentette meg a Unitedet a bekapott góltól. Rayan Cherki addig térült-fordult, hogy lerázta magától Dorgut, Casemirót és Yorót is, majd Dalot sem tudta szerelni, jóformán egymaga megcsinálta a helyzetet, amit egy remekbe szabott ballábas lövéssel zárt, de a kameruni kapus leért és hárítani tudta a jobb alsóba érkező labdát.
Izgalmas és eseménydús első félidőt láthattunk. A 35. percben kis híján Bruno Fernandes növelte a United előnyét: a portugál csapatkapitány honfitársától, Dalottól kapott egy elképesztő indítást, amit estében, kapásból lőtt el, kísérlete a lécen csattant. Három perccel később ismét a Fernandes jelentett veszélyt a Lyon kapujára: 20 méterről ellőt labdája éppen hogy elkerülte a felső sarkot, és nem született meg a forduló vélhetően egyik legszebb találata.
Az első félidő hosszabbításának második percében, hazai szempontból a legjobbkor, megduplázta előnyét a United. Maguire egy káprázatos indítással varázsolta a labdát Diogo Dalot lábára, akit el tudta magától tartani őrzőjét, Tagliaficót, és a jobbhátvéd centire pontosan kilőtte a hosszú kapufát, ahonnan a hálóba vágódott a labda (2-0).

Bealudt a Manchester United, magára talált a Lyon
Az 50. percben végérvényesen eldőlhetett volna a párharc és a továbbjutás, azonban Garnacho hiába volt gyorsabb mint védője, majd egy remek csellel hiába ültette le őrzőjét, ajtó-ablak helyzetben egy gyenge lövést eresztett el, Perri védeni tudta a 12 méterről középre érkező kísérletet.
Az 54. percben a harmadik bravúrját is bemutatta Onana, aki ezzel a teljesítményével már szinte jóvá is tette az odavágón bekapott két potyagólját. Úgy fest, kifizetődött Ruben Amorim döntése, miszerint a keretbe sem nevezte, és pihentette a kamerunit a Newcastle elleni hétvégi bajnokin.
A 71. percben már Onana sem tudta megmenteni a Manchester Unitedet: Lacazette csúsztatása után Tolisso talált be fejjel (2-1), egy gólra került a hosszabbítás kivívásától a Lyon. Hat perccel később össze is jött az egyenlítés a franciáknak: egy jobboldali beadást követően Tagliafico térddel irányította a labdát a kapura, Onana már csak a gólvonal mögül tudta kiütni a játékszert (2-2)
A találkozó rendes játékidejének utolsó percében jött az újabb csavar: Tolisso Yoro buktatásával második sárga lapját is begyűjtötte, így elhagyni kényszerült a pályát, ezzel nehéz helyzetbe hozva csapatát.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!