A múlt heti idegenbeli sikerével a Manchester United lett a 134. csapat az európai kupaküzdelmek történetében, amely három vagy több gólos idegenbeli győzelemmel kezdett egy UEFA-kupa vagy Európa-liga kieséses párharcot. A korábbi 133 együttes közül mindegyik továbbjutott, még ha némelyik esetben az akkor még érvényes idegenben lőtt gólok szabálya is besegített ezeknek a csapatoknak. A United továbbra is az egyetlen csapat Európában, amely még veretlen ebben a szezonban a nemzetközi kupaporondon. Ez a sorozat most már 13 meccsnél tart, de a Vörös Ördögök edzője, Rúben Amorim szerint ettől még katasztrofális az idényük, amit egy Európa-liga győzelem sem menthetne meg.

Minden idők legrosszabbja a Manchester United
A Manchester United menedzsere nemrégiben ugyanis azt mondta, ha csapata végül megnyeri az idei Európa-ligát, akkor könnyen bekerülhet a történelemkönyvekbe, mint a leggyengébb Premier League-együttes, amely valaha is nemzetközi kupát hódított el. A portugál edző egy sajtótájékoztatón beszélt erről, miután megkérdezték, továbbra is tartja-e a néhány hete tett kijelentését, miszerint ez a United a valaha volt legrosszabb.
– Ezt a kijelentést a maga kontextusában kell értelmezni, mert a dolgok folyamatosan változnak. Premier League-szinten nézve még mindig mi vagyunk a leggyengébb csapat, mióta itt vagyok. A szezon végére pedig lehet, hogy mi leszünk minden idők legrosszabb PL-csapata, amely megnyert egy európai kupát. Ez mindenkinek csalódást keltő idény volt, és ezen már semmi nem változtat – mondta el Amorim.
Pedig a Manchester United hazai pályán nyújtott teljesítménye szinte hibátlan az Európa-ligában: az Old Traffordon hat meccsből öt győzelem és egy döntetlen a mérlegük.
Legutóbb szeptemberben nem tudtak nyerni az FC Twente ellen, de akkor Erik ten Hag volt a menedzser és Harry Maguire még csak középhátvédként volt számításba véve.
A cselező hátvéd, Harry Maguire
Maguire a legutóbbi meccseken is kulcsszereplő volt – és nemcsak azért, mert két héttel ezelőtt csatárként lőtt ikonikus gólt az EL-ben a Lyon ellen, és most újra villantott a jobbszélen, hanem mert a védekezése is rendben volt. A háromfős védősor közepén az angol játékos irányította a játékot, balján a fiatal Leny Yoro, jobbján pedig Victor Lindelöf játszott. Mike Phelan, aki korábban a Hull Citynél és a Manchester Unitednél is edzette Harry Maguire-t Ole Gunnar Solskjaer segítőjeként, a Bilbao elleni első meccs előestéjén azt nyilatkozta, hogy nem szabad alábecsülni a 32 éves játékost.