Bátran szembeszállt Széchy Tamással, s ahhoz is van köze, hogy Milák helyére került

Bár papíron már nyugdíjas a Testnevelési Egyetem Úszó Tanszékének korábbi vezetője, egyben a magyar úszóválogatott egykori szövetségi kapitánya, ám a nyolcvanat már átlépett kiváló szakember még javában aktív. Tóth Ákossal a saját életútja mellett nemcsak a magyar úszósport múltjáról, hanem jelenéről is beszélgettünk, így a közelmúltban Széchy Tamásról megjelent könyv, valamint Milák Kristóf korábbi edzője, Wirth Balázs kálváriája is szóba került.

Tóth Ákos (szemben) büszke a szövetségi kapitányi munkásságára Fotó: Mirkó István

– Széchy Tamással is megismerkedett a TF-es években…
– Igen, utolsó éves TF-hallgatóként Hargitay Andrással és társaival is foglalkozhattam a kis Csasziban. Persze Széchy Tamás felügyelete mellett. Emlékszem, egyszer benézett a csapóajtón és vagy öt percig figyelt. Az edzés után kérte, hogy mutassam meg az óravázlatomat. Azt válaszoltam, hogy még nem készítek ilyesmit, mert a legegyszerűbb gyakorlatokat végeztük. „Micsoda? – förmedt rám –, ez most fordult elő utoljára! Részletes programot kell minden napra írásba foglalni, percekre lebontva, kezdéskor sorakozó, majd felolvasni az aznapi tervet!” A továbbiakban nem volt pardon, mindent írásban kellett lefektetni. 

– Miután 1965-ben átvette a diplomáját, mihez kezdett? 
– Szülővárosomban, Kiskunfélegyházán kaptam tanári állást, mivel korábbi tanárom, Tulit Péter éppen akkor vonult nyugdíjba. Egy évvel később Arold Imre azzal keresett meg, hogy megüresedett egy tanársegédi állás a TF-en. Örömmel kaptam az alkalmon. Éppen akkor avatták fel az azóta már bezárt uszodát, ahol egészen 1976-ig nagy lelkesen tanítottam. Az 1976-os olimpia hozott változást. Akkoriban kudarcként élték meg, hogy az úszók nem szereztek érmet Montrealban. Előbb egy olyan szakedzői csoport vezetésével bíztak meg, amelynek Sós Csaba, Széles Sándor és Verrasztó Zoltán is a tagja volt. 1977 januárjában újabb fordulatként kineveztek szövetségi kapitánynak. Azért eshetett rám a választás, mert olyan független szakembert kerestek, akinek egyetlen klubbal és élversenyzővel sincs konkrét kapcsolata. Nem állíthatnám, hogy széles körű bizalmat élveztem… Harmincnégy évesen az volt a fő feladatom, hogy simítsam el az érdekellentéteket és alakítsak ki egyfajta közös nevezőt az élversenyzők és edzőik között. Az idősebb mesterek visszavonulásával sem lett könnyebb a helyzetem, hiszen Széchy Tamás eredményeit, dominanciáját sokan nem nézték jó szemmel. Szerencsére sikerült megnyernem szövetségesként a Spartacusból Kiss Lacit, Széchyvel pedig igyekeztem kerülni a nyílt összetűzést. Ha valamit javasoltam, többnyire az volt a válasza: te hogyan képzeled ezt? Három nappal később aztán ő állt elő új ötlettel, ami történesen ugyanaz volt, amit korábban én vetettem fel, de ekkor persze én akadékoskodtam…

– Konkrét példákat is tudna említeni?
– Komoly nézetkülönbségek adódtak a magaslati és a meleg égövi edzőtáborokról. Végül abban maradtunk, hogy én vagyok a kapitány, enyém a felelősség, nekem kell döntenem. Így kezdtünk el kijárni minden év februárjában Kubába, magaslatra pedig az ausztriai Söldenbe; ezek a helyszínek azután hosszú évekig meghatározták a válogatott úszók felkészülését.

– Nyolc évig töltötte be a kapitányi tisztséget. Elégedetten tekint vissza erre az időszakra?
– Az 1980-as olimpia nagyon jól sikerült, Széchy Tamás tanítványai közül elsőként Wladár Sándor olimpiai bajnok lett 200 háton. Mögötte második lett Verrasztó Zoltán, aki 400 vegyesen is érmet szerzett, bronzot, s Vermes Albán ezüstjéről se feledkezzünk meg 200 mellen. A siker természetesen elsősorban Széchy érdeme volt, én nem akartam sütkérezni mellette. Annak viszont örülök, hogy segítettem sok olyan edzőnek, akik háttérbe voltak szorítva, köztük vidéki szakembereknek, akik nem kaptak kellő támogatást és elismerést. Sokat jártam az országot, igyekeztem mindenkivel konzultálni. Ezekre a békítő, kapcsolatteremtő törekvéseimre nagyon büszke vagyok, leglátványosabb eredményemnek azt tartom, hogy sikerült Széchyt és Kiss Lacit közelebb hozni egymáshoz. Nekem köszönhetően alakult ki közöttük kimondottan jó munkakapcsolat. 

– 1985-ben miért mondott le a kapitányi tisztségről? 
– Nagyon elvette a kedvem, hogy az 1984-es olimpiáról távol kellett maradnunk, ezért 1985-ben visszatértem a TF-re, az utódom pedig Hargitay András lett. Végeztem a dolgomat, 1991-ben kineveztek tanszékvezetőnek, ezt a feladatkört egészen 2008-ig elláttam. Kinevezésem pillanatában az akkori rektornak, Dr. Istvánfi Csabának azt mondtam: szeretném bővíteni a tanszék létszámát! Azt is tudattam vele, hogy csak fiatalokat kívánok felvenni, akik még többet akarnak tenni, mint én. A tanszéken dolgozott Sós Csaba, Kovácshegyi Ferenc, Egressy János, Csaba László és Kiricsi János, majd jött Nagy Nikoletta és Szájer Péter – utóbbi az Úszó nemzet program és más, kiemelt események fő szervezőjeként is közismert. Szóval büszke vagyok rá, hogy sikerült felépítenem a tanszéket, amely a korábbi három helyett immár nyolc szakembert foglalkoztat. Sokat javítottunk a tanárképzés színvonalán, egységes módszertani oktatást vezettünk be. Nagy eredménynek tartom, hogy 1993-tól 2018-ig harminc színvonalas konferenciát rendeztem, továbbá meghonosítottuk Magyarországon a nyílt vízi és a paraúszást is.

– Az Úszó nemzet programban a mai napig tevékenyen részt vállal. Pontosan mi a feladata?
– Túlzás nélkül az Úszó nemzet program korszakos jelentőségű projekt, azt tűzte ki célul, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni. Ehhez meg is kapta a MÚSZ a szükséges erkölcsi és anyagi támogatást. Magam is igyekszem kivenni a részem ebből a fontos feladatból, a BVSC, Kőbánya, Érd, Csillaghegy, Gazdagrét, Dunakeszi és Gyál a körzetem, ahol szaktanácsadókén, avagy szakfelügyelőként segédkezem. Ez számomra óriási élmény, ráadásul mindenütt találkozom az oktatók között régi tanítványaimmal, így minden egyes uszodába, úgy is mondhatom, hogy hazamegyek. 

– A program sikerét nagyban segíti annak nagykövete – aki nem más, mint az ötszörös olimpiai bajnokunk, Egerszegi Krisztina. 
– Egérke a mai napig, nem is tagadom, a legnagyobb kedvencem. Alázatosan teszi a dolgát. Mellette mások is vállalják a közreműködést, elég, ha csak a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamást említem. Amikor valahova megérkeznek – ezt magam is láthattam számos alkalommal –, nem a bajnokok érkeznek meg, hanem olyan közvetlen emberek, akik mindenkivel váltanak néhány jó szót, vagy éppen szakvéleményt is megformálnak a hozzájuk intézett kérdésekre.

– A sportkedvelők a magyar úszósportot elsősorban ma is az eredmények alapján ítélik meg. Hogyan látja, a magyar szakemberek fel vannak készülve az újabb és újabb kihívásokra?
– Ha évtizedekre visszatekintve nyomon követjük a sportág eredményeit, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy pozitív a mérlegünk. Olykor persze komoly ellenszéllel is szembe kell néznünk, a Tokió és Párizs előtti ellenzéki hangok az eredmények ismeretében alábbhagytak. Nem is tehettek mást, hiszen amikor a világ talán legsikeresebb edzője, Bob Bowman átvette Kós Hubertet, röviddel később azt nyilatkozta: Hubi kitűnő felkészítést kapott Magyarországon Magyarovits Zoltántól. 

– Az eredményes edzői tevékenységhez a Magyar Edzők Társasága is érdemi segítséget tud nyújtani? 
– Sok év óta figyelem a MET tevékenységét, amely valóban sokrétűen szolgálja a magyar sportot. Közismert tény, hogy a MET tevékenysége olyan szintre emelkedett, amelynek elismeréseként a társaságot az év elején köztestületté nyilvánították. 

– A közelmúltban jelent meg egy könyv Széchy Tamásról, aminek ön az egyik társszerzője. Mit emelne ki e munkájából?
– Hargitay András vetette fel a könyv ötletét, s megkérdezte, én is elmondanám-e ebben a kiadványban a Széchy Tamásról szerzett benyomásaimat. Így kerültem a szerzők közé.

Tóth Ákos (középen) Sós Csaba (balra) és Hargitay András társaságában a Széchy Tamásról szóló könyv bemutatóján
Fotó: Dömötör Csaba

Noha én nem voltam a tanítványa, de mint a TF tanára, közelről, semleges és tárgyilagos emberként követhettem az ő kivételes edzői pályafutását. Arra mindmáig büszke vagyok, hogy Széchy az 1980-as olimpiát követően többször is hangoztatta: szakmáról beszélgetni és vitatkozni is velem tud a legjobban.

– Az elmúlt évben ön is hallatta a hangját, amiért Milán Kristóf mulasztása miatt szükségessé vált a sporttörvény megváltoztatása.
– Magam is úgy gondolom, elfogadhatatlan Milák Kristóf eljárása, hogy a párizsi olimpia után „elfelejtette” megnevezni a nevelőedzőjeként Plagányi Zsoltot, valamint edzőjeként a párizsi olimpia előtti hároméves ciklusban a felkészülését irányító Virth Balázst. Különösen Virth esete volt felháborító. Miután olyan nyilatkozat is elhangzott, miszerint a méltatlan döntés utólag már nem változtatható meg, ezt követően adtam hangot az edzőkollégákat megvédő gondolataimnak. A fáradozás nem volt hiábavaló, szerencsére azóta módosították a sporttörvényt, így az edzők a jövőben sem károsulhatnak. 

– Nyolcvanegy éves, jelenleg is aktív. Vannak-e még konkrét vágyai? 
– Nagyon szeretném, ha nemcsak az úszósport, de a többi, doppingérzékeny sportág is teljesen tiszta lenne. Szeretném megérni a TF 2026-ban elkészülő új, 25 méteres uszodájának az átadását. Továbbá a TF-en immár az ötvenkilencedik évfolyamot fejezem be, szeretném megérni jövőre a hatvanadik befejezését is. Utána pedig jó szívvel visszavonulok, ha már itt nem lesz igény a munkámra.