Sok mindent el lehet mondani Kádár Jánosról, de azt nem, hogy ne érdekelte volna a magyar sport és az olimpia. Éppen ezért lett volna kézenfekvő, hogy a legfőbb baráti országban rendezett ötkarikás játékok megnyitóján személyesen teszi tiszteletét. Ez azonban nem történt meg. Annak ellenére sem, hogy nem sokkal a moszkvai olimpia nyitánya előtt Kádár egy egész délutánt töltött el Tatán, az olimpiára készülő magyar sportolók között. És annak ellenére sem, hogy három nappal az olimpia kezdete után már a Szovjetunióban tartózkodott.
(Fotó: Fortepan/Bojár Sándor)
Moszkvai olimpia Kádár János nélkül
A tatai látogatásra 1980. július 4-én került sor. Az MSZMP KB első titkárát Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese kísérte el. A vendégeket a magyar sport akkori legnagyobb hatalmú embere, Buda István, az OTSH elnöke fogadta. Kádár Jánosnak két vívó, Stefanek Gertrúd és Gedővári Imre adott át virágcsokrot. Nem sokkal később Kádár János beszédet intézett a sportolókhoz. Többek között a következőket mondta: „A XXII. nyári olimpiának megvan a maga jelentősége. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hat évvel ezelőtt hozott döntése alapján Moszkva, a világ első szocialista országának fővárosa kapta meg a rendezés jogát. Az olimpiák történetében ez az első, hogy szocialista ország ad találkozót a világ legjobb sportolóinak. Most, sajnos – az olimpiák történetében nem először – a politika is beleszólt, mégpedig nagyon élesen.
Bizonyos körök mondvacsinált ürüggyel bojkottot hirdettek és szerveztek a moszkvai olimpia ellen. A bojkott kudarcot vallott. Mi az olimpiai eszmét támogatjuk, teljes értékű olimpiának tekintjük a moszkvai játékokat.
Amerika bojkottált, 65 ország távol maradt
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1974. október 23-án, Bécsben jelentette be, hogy az 1980-as nyári olimpiának Moszkva ad otthont. A visszhang – különösen a szocialista blokk országain belül – óriási volt. Az örömöt fokozta, hogy a „hős” szovjet pályázók az imperialista Los Angelest győzték le a szavazáson. Az idehaza teljesen az államhatalom irányítása alatt működő sajtó is zengte a dicshimnuszokat. „Magyarországon emberek tíz- és százezreit örvendeztette meg a hír, hisz a szovjet sportembereket jól ismerjük” – írta a Népsport. „Az elismerés és az öröm hatja át az egyszerű falusi sportkörök aktíváit éppúgy, mint a jól ismert szakvezetőket és válogatott sportolókat.” A megkérdezett szakemberek és a sportolók kórusban, egymást túllicitálva meséltek arról, mennyire remek dolog Moszkvába utazni.
(Fotó: EPU)
1979. december 27-ig semmi jel nem utalt arra, hogy a moszkvai olimpia bojkottól lesz terhes. Ezen a napon azonban a szovjet hadsereg alakulatai bevonultak Afganisztánba, majd kezdetét vette az a háború, amelynek az olimpia is vesztese lett. Jimmy Carter amerikai elnök először 1980. január 19-én vetette fel a moszkvai olimpiai bojkott lehetőségét abban bízva, hogy az USA valamennyi szövetségese örömmel csatlakozik ehhez a felhíváshoz.
Ezért Carter a Fehér Házba rendelte az Amerikai Olimpiai Bizottság elnökét, Robert Kane-t.
Az amerikai sportvezetők hangsúlyozták, hogy a Fehér Háznak ugyan nincs utasítási joga ebben a kérdésben, de mégiscsak az olimpia szabadságáról van szó, úgyhogy, ha Carter a bojkottról beszél, akkor nekik nincs lehetőségük az ellenkezésre. Az amerikai elnök végletesen és rögeszmeszerűen ragaszkodott a bojkotthoz, amelyet hivatalosan 1980. március 21-én jelentett be 150 amerikai sportoló és edző előtt. Bár az Egyesült Államok valóban távol maradt az olimpiától, de komoly NATO-szövetségesei közül egyedül az NSZK tette meg ugyanezt. Összesen végül 65 meghívott ország mondta le a részvételt.
(Fotó: AFP-IOPP/Omar Torres)
De ebből a hatvanötből jó néhány azért, mert pénze sem volt elutazni Moszkvába. Jimmy Carter az 1960-as római olimpia bajnokát, az ökölvívó Muhammad Alit arra kérte, járja végig az afrikai országokat, hogy azok se vegyenek részt az olimpián. Ali nem járt teljes sikerrel. Az NSZK mellett Japán, Kanada és Kína számított nagy hiányzónak Moszkvából. A franciák, az olaszok és a britek tojtak Carter elnök bojkottjára, sportolóik elmentek a szovjet fővárosba, igaz, a nyitóünnepségen egyikük sem vett részt.
Brezsnyevet már csak az ital és a gyógyszerek tartották életben
Így jött el a nagy nap, 1980. július 19., a moszkvai olimpia nyitóünnepsége. A dísztribünön az akkor 74 éves Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára remegő lábakkal próbálta magát egyensúlyban tartani, miközben dörmögésszerű hangokat hallatva nyitotta meg az olimpiát. A világ egyik legnagyobb hatalmú politikusa ekkor már nagyon régen gyógyszer- és narkófüggő volt, de az alkoholt sem vetette meg. Utolsó éveiben a szto grammok és a narkó tartotta őt életben. Brezsnyev a Nyikita Hruscsov ellen végrehajtott puccs után, 1964-ben került hatalomra. Ekkor már 58 éves volt, de az egészségi állapota addigra súlyos károsodásokat szenvedett.
A szovjet politikus egy idő után már létezni sem tudott narkotikumok, a gyógyszerek és az ital nélkül.
Ezért viselkedése egyre inkább zavarodottá vált, s ez hamarosan súlyos botrányokat okozott. Egy Varsóban tett hivatalos látogatásának kezdetén beállva támolygott le a vonatról, de a tiszteletére felsorakozott lengyel elvtársak helyett egy vadidegen embert csókolt szájon. A varsói állomásfőnököt.
Leonyid Brezsnyevnek nem sok ember mert ellentmondani. Ha rajta múlott volna, biztosan szívesen tartott volna hosszabb beszédet is, de nem tehette meg. Kötötték őt a szabályok, amely szerint a mindenkori olimpia rendező országának első embere csak nagyon röviden, protokollárisan, s kötötten nyithatja meg az olimpiát. Brezsnyev beszéde így szólt:
Igen tisztelt elnök úr! Világ sportolói! Tisztelt vendégeink! Elvtársak! Az 1980. évi olimpiai játékokat, amely a modern kor XXII. nyári olimpiáját jelenti, megnyitottnak nyilvánítom.
(Fotó: EPU)
Azt már kevesebben tudják, hogy Leonyid Brezsnyev egy nappal az olimpia előtt terjedelmes üzenetet intézett az olimpián részt vevő sportolókhoz. Itt aztán lehetősége volt kiteljesedni. A szokásos hagymázas lózungok mellett figyelemre méltó a most idézett szövegrész: „Örömmel mondhatom, hogy – hála a dolgozók, a műszakiak és a népgazdaság különböző területein tevékenykedő szakértők önfeláldozó munkájának – rövid idő alatt remek sportlétesítményeket és más olimpiai objektumokat sikerült felépíteni, felújítani és kiváló technikával felszerelni, egyszóval megteremteni a XXII. olimpiai játékok magas sport-, szervezési és technikai színvonalú lebonyolításának feltételeit.”
A hangvétel? Tisztára, mintha egy pártgyűlésen lettünk volna.
Micsoda szerencse, hogy mindezt a nyitóünnepségen nem mondhatta el. Amúgy sem voltak könnyű pillanatai. Sok-sok évvel később mesélték el a mellette ülők, hogy a szocialista világ legnagyobb hatalmú politikusa bizony el-elbóbiskolt a látványos parádé alatt.
Magyar pártkáderek Moszkvában
A magyar politikai küldöttséget Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, Korom Mihály, az MSZMP KB titkára, Maróthy László, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára és Méhes Lajos, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára alkotta. Legalábbis az „élmezőnyt”. Mellettük ott volt az OTSH elnöke, Buda István is, aki nem ült be a dísztribünön elhelyezett székek egyikébe.
Neki fontosabb dolga volt: az ő vezetésével vonult be a magyar olimpiai csapat a nyitóünnepségen,
amikor oroszul, franciául és angolul is elhangzott Magyarország neve.
(Fotó: EPU)
De hol volt ekkor Kádár János? Mi lehetett fontosabb annál, minthogy Moszkvába utazzon? A korabeli lapok beszámolói szerint a magyar pártfőtitkár 1980. július 19-én Budapesten a Minisztertanács elnökének, Lázár Györgynek a társaságában bemutatkozó látogatáson fogadta Jeelani Bakhtarit, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Ugyanezen a napon hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban a jugoszláv kormány elnöke, Veszelin Gyuranovicsot saját irodájában fogadta Kádár János. Csupa-csupa protokolláris feladat, amely persze akkoriban nagyon fontos is lehetett, de mi volt fontosabb annál, hogy a magyar sport és a Szovjetunió nagy barátja ott legyen az olimpia megnyitó ünnepségén?
Kádár a Szovjetunióba utazik
A kérdés már csak azért is jogos, mert az olimpia harmadik versenynapján, 1980. július 23-én Kádár János – a korabeli sajtó beszámolói alapján – rövid pihenésre, az SZKP meghívására a Szovjetunióba utazott. De nem Moszkvába és nem az olimpiára. Hanem a Krím félszigetre. A július 23-i ferihegyi búcsúztatón már ott volt az az Óvári Miklós és Korom Mihály is, akik július 19-én még az olimpiai nyitányon képviselték a magyar kommunistákat.
Egy nappal később, 1980. július 24-én megjelent a Krímben Leonyid Brezsnyev is, így a találkozás elől már nem lehetett kitérni. Jöhetett az elvtársi csók, amelytől annyira viszolygott Kádár.
Ezek után Leonyid Brezsnyev elmondta, hogy a párt és az ország aktívan készül az SZKP XXVI. kongresszusára, folyik az 1981 és 1985 közötti, valamint az 1990-ig tartó gazdasági és társadalmi fejlesztés fő irányainak kidolgozása. Hangsúlyozta, hogy a szovjet nép életszínvonalának emelése érdekében az elkövetkező években is következetesen folytatódik a termelés hatékonyságának fokozása, a termékek minőségének javítása.
Kádár János tájékoztatást adott arról a munkáról, amely a Magyar Népköztársaságban folyik a magyar kommunisták XII. kongresszusa határozatainak megvalósítása érdekében, azokról az intézkedésekről, amelyek a népgazdaság irányításának tökéletesítését, a nemzetgazdaság arányainak javítását célozzák. Kádár János rámutatott, hogy szilárdult a társadalom politikai egysége, a magyar dolgozók széles körű támogatásban részesítik az MSZMP-nek a fejlett szocializmus építését célzó irányvonalát.
(Fotó: Fortepan)
Olimpia? Arról egy szó sem esett. Legalábbis a hivatalos jelentések szerint nem. Kádár július 25-én kora délután már ismét Budapesten volt, s
a ferihegyi légikikötő vörös szőnyegének szélén megint megjelent Óvári Miklós és Korom Mihály is.
A magyar sportolók az 1980-as moszkvai olimpián összesen 32 érmet nyertek, ebből hét volt az aranyérem. Olimpiai bajnok lett az úszó Wladár Sándor, a birkózó Kocsis Ferenc és Növényi Norbert, a sportlövő Varga Károly, a kajak-kenu sportot képviselő Foltán László és Vaskúti István, a súlyemelő Baczakó Péter és a tornász Magyar Zoltán.
