Nem 6:3 csak 2:1, de a magyar labdarúgó-válogatott megint megszégyenítette az angolokat

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 49. részben azt elevenítjük fel, hogy 1962-ben a labdarúgó-vb első csoportmeccsén a magyar válogatott hogyan és milyen előzményekkel győzte le sorozatban negyedszer Angliát két világklasszisunk parádés góljaival. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Sándor Károly, Fenyvesi Máté, Mészöly Kálmán és Szentmihályi Antal, a magyar labdarúgó válogatott játékosai a repülõgép lépcsõjén állva búcsúznak a chilei világbajnokságra indulva. Fotó: Petrovits László Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

Füllentés lenne azt állítani, hogy a világ 1962. május 31-én Rancaugára összpontosította volna a figyelmét. Az újságok címlapjait másnap elsősorban az foglalta el, hogy Jeruzsálemben elutasították Adolf Eichmann, a Gestapo zsidó ügyekért felelős vezetőjének a fellebbezését, és május utolsó napján a bíróság ítéletének megfelelően felakasztották. Emellett alig-alig kaphatott helyet az a tény, hogy a javában zajló labdarúgó-vb egyik csoportmeccsén Chilében Magyarország legyőzte az amúgy is megtépázott tekintélyű angol válogatottat. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

Az 1962-es labdarúgó-vb jól indult a magyar válogatottnak  Forrás: Arcanum

Pedig így volt, és nem is számított ez hatalmas szenzációnak. Anglia túl volt már az elképesztő megaláztatáson, amikor 1950-ben leereszkedett a világ maradékához, hajlandó volt részt venni a világbajnokságon, amelyet szerinte senki más nem nyerhetett meg, csak ő, mire kikapott a csupa amatőrből álló, szedett-vedett Egyesült Államoktól… Aztán következett 1953. november 25-e, a magyar Aranycsapattól a Wembleyben elszenvedett 6:3-as vereség, majd néhány hónappal később, 1954. május 23-án a szégyenletes 7:1-es kudarc a budapesti Népstadionban, és a világ rádöbbenhetett, hogy a  brit oroszlán a futballban igen csak fogatlan.

Azt nem állíthatjuk, hogy angolok tudatosan kerülték a további találkozást a magyar válogatottal, mindenesetre 1960-ig kellett várni rá, és némi gúnnyal fogalmazhatunk úgy is, hogy sokat fejlődtek, mert május 22-én csak kettőt kaptak a Népstadionban, mindkét gólt Albert Flórián szerezte. 

Amikor kiderült a chilei vébé csoportjainak a beosztása, a brit lapok közül több is megpendítette, hogy bár Magyarország jelenlegi csapata csak árnyéka korábbi önmagának, Anglia számára a legkevésbé kívánatos ellenfél.

Magyarán: az angolok bevallottan féltek tőlünk. Tegyük hozzá, az önbizalmukat az is rombolhatta, hogy negyedszázada először vereséget szenvedtek a skótoktól a Hampden Parkban a felkészülés során.

Kisebb botrány történt a magyaroknál a labdarúgó-vb előtt

Chilébe utazva megálltak Peruban, ahol 4:0-ra nyertek, és ez azért jót tett a lelküknek. Walter Winterbotton szövetségi kapitány annyira elégedett volt a Limában látottakkal, hogy ugyanazt a tizenegy futballistát küldte pályára az első csoportmeccsen a magyarok ellen. Igaz, a középhátvéd az eredeti tervek szerint Peter Swan lett volna, ám ő mandulagyulladással utazott Dél-Amerikába, és mivel az angolok tartották magukat ahhoz a hagyományhoz, hogy nem visznek magukkal orvost a külföldi utakra, a futballista betegsége igen súlyossá vált.

A magyar válogatott nagy ambícióval érkezett meg Chilébe, a csapat feledtetni akarta a négy évvel korábbi, svédországi leégést a világbajnokságon. És a derűlátásra jó oka is volt, hiszen beérett néhány olyan fiatal klasszis, mint Albert Flórián, Mészöly Kálmán vagy Rákosi Gyula, pályája csúcsán futballozott Mátrai Sándor, Sárosi László, Sipos Ferenc, és az idősebbek is erejük tejében voltak, gondolhatunk itt elsősorban Grosics Gyulára, Sándor Károlyra vagy éppen Tichy Lajosra.

Tulajdonképpen csak a szövetségi kapitány, Baróti Lajos és Tichy konfliktusa borzolta a kedélyeket. Előbbi néhány héttel a vébé előtt, egy Juventus tartalékai ellen vívott edzőmeccs után bírálta Albertet és Tichyt, mert magas termetük ellenére a szögleteknél nem próbálnak meg veszélyeztetni, és 

azt találta mondani Tichynek, hogy „Maga, Lajoskám, akkora, mint egy Dréher ló”, amit a csatár annyira zokon vett, hogy felugrott, és megragadta a kapitány kabátjának a hajtókáját.

Baróti persze kijelentette, hogy nem hajlandó elvinni Chilébe Tichyt, végül néhány játékos megpuhította, de a teljes békéhez vitathatatlanul kellett az is, hogy éppen Chile felé indulóban az MLSZ akkori elnöke, Barcs Sándor megszakítsa az útját, s békét teremtsen az olaszországi edzőtáborban a szövetségi kapitány és a csatár között.

A meccs: VII. labdarúgó-világbajnokság, csoportkör, 1. forduló: Magyarország–Anglia 2:1 (1:0) Rancagua, Estadia El Teniente, 7938 néző. Vezette: Leo Horn (holland) Magyarország: Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. Anglia: Springett – Armfield, Norman, Wilson – Moore, Flowers – Douglas, Greaves, Hitchens, Haynes, B. Charlton. Gól: Tichy (15.), Flowers (60., 11-esből), Albert (75.)

Nagyon jól tette, mert Tichy Lajos kulcsfigurája volt a magyar válogatottnak ezen a világbajnokságon. Már az első csoportmeccsen, Anglia ellen hatalmas gólt lőtt mintegy húsz méterről egy remek csel és ritmusváltás után. A Népsport tudósítója, Tabák Endre azt írta, „Amikor Leo Horn játékvezető a félidő végét jelezte, nemcsak a szurkoló sereg tapsa kísérte az öltözőbe esőtől csapzott, pihegő játékosainkat, hanem a körülöttem levő külföldi újságírók is lelkesen ünnepelték fiainkat. Általánosan az volt a vélemény, hogy ha a második félidőben is úgy bírja a magyar csapat, mint az első félidőben, akkor nem vesztheti el a mérkőzést.”

Az angol kapitány sem hitt a szemének

Úgy bírta, bár az angolok tizenegyesből kiegyenlítettek – Grosicsot ellökték, szabadrúgást kellett volna ítélni kifelé –, Alberték nem lankadtak, és a Ferencváros Császára szép cselek után szinte az alapvonalról szerezte meg a győztes gólt. Tabák Endre büszkén diktálta a telefonba: „A találkozó semleges szemlélői is megállapították, hogy a magyar csapat nem várt játékkal rukkolt ki és teljesen megérdemelte a győzelmet. A La Nación című lap azt írja, hogy igazi labdarúgást lehetett látni a mérkőzésen. Gyors iramú, hatalmas küzdelmet vívott a két együttes. A magyar csapat pompás csapatjátékkal győzte le az esélyes Angliát.”

De, hogy tovább dagadjon a kebel, idézzük Walter Winterbottont is: 

Megvallom, nagyon meglepett a magyar csapat teljesítménye. Többször is láttam Budapesten a magyar csapat előkészületi mérkőzéseit. Nem hittem benne, hogy ellenünk ennyire fel tud majd javulni. Nemcsak erőnlétben, hanem taktikailag is fölénk kerekedett.

A csoportban Baróti Lajos csapata 6:1.re kiütötte Bulgáriát, majd 0:0-t játszott Argentínával, így az első helyen jutott tovább, az angolok másodikként követték a negyeddöntőkbe. Ők ott 3:1-re kikaptak a braziloktól, és újabb világbajnokságról utaztak haza csalódottan, de már tudva, hogy a következőt ők rendezik, és ott majd megmutatják a világnak – mint tudjuk, megmutatták. Mi, magyarok, Csehszlovákia ellen léptünk pályára egy elátkozott meccsen, amelyen a szovjet játékvezető lényegében kiejtette a csapatot – erről szólt sorozatunk 27. része.