A francia Rocheteau óta negyven éve senki sem rúgott gólt a magyaroknak világbajnokságon

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A harmincegyedik rész az 1986-os labdarúgó-vb egyik csoportmeccsét idézi fel, amelyről akkor nem hittük, hogy az lesz idáig a magyar válogatott utolsó vb-mérkőzése. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Dominique Rocheteau szerezte a francia válogatott harmadik gólját 1986. június 9-én. Ez volt eddig az utolsó gól, amelyet a magyar válogatott világbajnokságon kapott Fotó: STAFF Forrás: AFP

Nagyon úgy néz ki, az 1954-ben elveszített világbajnoki döntő emléke és fájdalma a génekbe beépülve öröklődik nemzedékről nemzedékre. A futball fiatalabb hívői is hallottak, tudnak róla, még érzelmeik is támadnak. Az 1938-as labdarúgó-vb ezüstérme viszont szinte teljesen a feledésbe merült, utólag, csaknem kilencven év távlatából pedig inkább értékelhetjük szép, bravúros eredménynek, mint kudarcnak. És akkor ott van még 1986, Mexikó, ami inkább csak abban a generációban ébreszt érzelmeket, amely aktívan megélte azokat a roppant kínos napokat, és kissé abszurd módon a fiatalabb nemzedékek inkább irigylik az akkori felmenőket, hiszen ők legalább láthatták a magyar válogatottat világbajnokságon. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)  

Az 1986-os labdarúgó-vb nagy felfedezettje lehetett volna Détári Lajos, aki Tigana elől rúgta el a labdát Fotó: STAFF/AFP

Mexikóról nehéz újat mondani, pedig azóta is megnyugtató, konszenzusos válasz nélkül éktelenkedik a legfontosabb kérdés: miért bőgött le annyira látványosan az a csapat, amelyet nemcsak itthon, hanem szerte a nagyvilágban többen a vb titkos esélyesének tartottak? Ma a szurkolók rajongásig szeretik a válogatottat, negyven éve ugyanez volt a helyzet, csak éppen sokkal jobb eredményekkel. Mezey György csapata megnyerte a selejtezőcsoportját a hollandok, az osztrákok és Ciprus előtt úgy, hogy például Rotterdamban és Bécsben parádés futballt bemutatva győzött.

A mexikói labdarúgó-vb idején fájdalmas volt a kijózanodás

Aztán ott volt a brazilok 3-0-s legyőzése 1986. március 16-án a Népstadionban, amelyen senki sem foglalkozott azzal, hogy az ellenfél a B csapatát küldte el, az eufória hihetetlen magasra korbácsolta az érdeklődést és az elvárásokat a világbajnokságra, 

és az egész ország úgy ült le a televízió képernyője elé, június 2-án, hogy a szovjetek ellen egy diadalmenet kezdetének lesznek a tanúi, de a futballtörténelem egyik legnagyobb összeomlását raktározhatták el az emlékezetükbe. Négy perc után a Szovjetunió már 2-0-ra vezetett, 3-0-volt a félidő, 6-0 a vége, szánalmas volt a pályán szédelgő magyar futballisták látványa.

A reménykedés dühbe csapott át, rendkívül fájdalmasan élte meg az ország a kijózanodást. Persze a súlyos vereség sokkolta a csapatot, a szakmai stábot, a Mexikóból tudósító újságírókat is, és senki sem tudott választ adni a miértre. Mi ebben a cikkben ebbe nem megyünk bele, mert az azóta megszületett elméleteknek se szeri, se száma, a feladatunk pedig a történetmesélés, nem pedig az elemzés. A teljesen lebénult csapat a második körben Kanadával találkozott, és kínkeservesen sikerült legyűrni 2-0-ra az észak-amerikai csapatot. Következett az utolsó fordulóban Franciaország, amelynek a legyőzésével még tovább lehetett volna jutni. Sőt, a többi csoportban úgy alakultak az eredmények, hogy akár egy minimális különbségű vereség is elég lehetett az üdvösséghez bekerülve a legjobb harmadikok közé. Egészen pontosan: ha csak 1-0-ra kap ki a magyar csapat, akkor továbbjut a legjobb tizenhat közé.

Stopyra, a franciák csatára Esterházy és Garaba között viszi el a labdát Fotó: STAFF/AFP

Erre a mérkőzésre 1986. június 9-én, hétfőn került sor. A helyzetről pontosan árulkodnak a szövetségi kapitány, Mezey György szavai, aki a találkozó beharangozójában ezt mondta a Népsportnak arra a kérdésre, hogy mi kell a franciák legyőzéséhez: „Különleges dolog aligha kell hozzá.

Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy még mindig sokk utáni állapotban, nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Mindenki összeroppant, játékos, vezető egyaránt. A Kanada elleni 2-0 csak lehetőség a talpra álláshoz. De hogy valóban felállt-e a csapat, az hétfőn derül ki.

Amennyiben a játékosok képesek lesznek elfelejteni a korábbiakat, csak ezzel a meccsel törődnek, lehet esélyünk a franciák ellen. Ellenkező esetben nem. Ezért mondom, hogy nem kell semmi különleges ahhoz, hogy a terveinket valóra váltsuk. Csak annyi, hogy a régi tartásunkkal és felfogásunkkal futballozzunk.”

Dajka László a szovjetek és Kanada ellen csereként lépett pályára, a harmadik meccsen viszont betette a kezdőbe a kapitány. Amikor szóba kerül Mexikó, érezhetően még ma, negyven év múltán is felzaklatják az emlékek és a történtek kibeszéletlensége. Márpedig a kibeszélésre már minimális az esély, hiszen a kulcsszereplő, Mezey György tavaly, 84 éves korában elhunyt.

Még mindig hatott a szovjetek elleni sokk

– Lelkileg agyonvágott mindenkit a szovjetek elleni mérkőzés, mi azon ástuk meg a saját sírunkat – mondja ma Dajka László. – Rádöbbentünk arra, hogy amit addig csináltunk, az nem jó. Ebben a helyzetben, a hatgólos vereség sokkjával nem mondhattuk és hihettük, hogy legyőzzük a franciákat, legfeljebb az lehetett a célunk, hogy jobbak legyünk, mint az első két csoportmeccsen, szervezett védekezésből megindulva terveztünk gólt vagy gólokat lőni, ám ez az elképzelésünk hamar kisiklott.

Az bejött, hogy a magyar válogatott ezen a találkozón nyújtotta a legjobb teljesítményét, de ez is csak egy 3-0-s vereséghez volt elég. A franciák bevetették a legendás Tigana, Giresse, Platini középpályás-sort, de ott volt a csapatban Fernadez, az öt év múlva Aranylabdát átvevő Papin, Bossis és Stopyra is. Kereken fél óra telt el, amikor egy védelmi hibát kihasználva Stopyra fejjel vezetést szerzett. A második félidő elején Dajka „ballal hatalmas lövést zúdított a jobb felső sarok felé. A labda a felső kapufáról a gólvonalra pattant, és Bossis szögletre mentett.” Utána Tigana lőtt nagy gólt, majd a csereként beállt Rocheteau helyezte a labdát a hálóba Platini zseniális passza után, a francia válogatott 3-0-ra győzött.

A meccs: XIII. labdarúgó-világbajnokság, csoportmérkőzés, 3. forduló: Magyarország–Franciaország 0-3 (0-1) León, Estadio Nuevo Campo, 31 420 néző. Vezette: Valente Carlos (portugál) Magyarország: Disztl P. – Kardos – Sallai, Róth, Garaba, Varga – Dajka, Hannich (Nagy A. 46.), Détári – Kovács K. (Bognár Gy., 65.), Esterházy.  Franciaország: Bats – Agadic, Battiston, Bossis, Amoros – Tigana, Giresse, Platini, Fernandez – Stopyra (Ferreri, 71.), Papin (Rocheteau, 61.).  Gól: Stopyra a 30., Tigana a 62., Rocheteau a 84. percben.

– Minden tőlünk akkor telhetőt megtettünk, de az ellenfélnél világklasszisok játszottak – szögezi le Dajka László. – Stopyra gólja után csak mentünk az eredmény után, de komoly esélyt csak az én lövésem jelentett, ki tudja, ha akkor van VAR, talán kiegyenlítünk, én nem láttam, hol ért földet a labda. Ennyivel jobbak voltak a franciák. Mi óriási önbizalommal és hittel utaztunk el Mexikóba, de csak azzal jöhettünk haza, hogy nem volt jó a felkészülésünk.

Michel Platini „futballetjába” Dajka László próbál beavatkozni. Fotó: AFP/Georges Gobet

Mezey György a meccs után adott interjúban kijelentette azt, ami másnak a Népsport különkiadásának a címlapján harsogott: „Keddtől nem vagyok szövetségi kapitány”. Elmondta, kint marad Mexikóban egészen a világbajnokság végéig, de csak szakmai megfigyelőként. Ezután meglepetést okozott, hogy amikor június 15-én hazaérkezett a válogatott, Mezey György is ott volt a gépről leszállók között. Ezt aztán azzal indokolta, hogy meggondolta magát, így érzi korrektnek, mert a hónap végén lejár a szövetséggel kötött szerződése, így tehát nincs kinek megfigyelnie.

Az eddigi utolsó hazatérés

A Népsport így írt az érkezésről: „Többen szemlátomást szorongva lépnek a várócsarnokba. Ám aggodalmuk felesleges, senki nem szól egy rossz szót sem. Sőt, néhányan autogramért veszik körül a játékosokat, akik meglepődve, de megkönnyebbülten firkantják a papírokra az aláírásukat. Egy középkorú hölgy tapsolni kezd. Még valaki összeveri a tenyerét, majd egyre többen követik a példát. Senki nem ünnepel, inkább udvarias a taps, egy-egy éles füttyszó kíséri csupán. Néhány másodperc múlva azonban ismét csak a váróterem megszokott zaja hallatszik. Válogatottunk szép csendben hazatért Mexikóból.”

És akkor senki sem hitte, hogy nagy pillanat volt az: azóta egyetlen magyar válogatott sem jöhetett haza világbajnokságról.