Fucsovics brékhátrányból megfordította a második, majd a harmadik játszmát is, s utóbbi végén már Tien is szenvedett. Az amerikai hosszabb szünetet vett igénybe, s a negyedik szettet korai brékkel kezdte, de aztán már a kikért ápolás sem segített rajta.
Fucsovics Márton hat éven belül negyedszer jutott be a wimbledoni tenisztorna harmadik fordulójába.
Marozsán Fábián és Serena Williams térdsérülése
Ott viszont sajnos nem Marozsán Fábián, hanem Alejandro Davidovich Fokina lesz Fucsovics ellenfele. A két játékos múlt héten szoros csatát vívott a mallorcai ATP-torna elődöntőjében, végül a spanyol nyert, Marozsánnak viszont ezúttal esélye sem volt a visszavágásra.
A második játszmában Marozsán ápolást kért a térdére, de csodát nem lehetett tenni. A magyar játékos becsülettel végigküzdötte a találkozót, hat játékot nyert Davidovich Fokina ellen, aki a hálónál aztán mondott néhány biztató szót Marozsánnak.
Kérdés, hogy Marozsán térdsérülése után vállalja a párost, ahová Fucsovics Mártonnal együtt nevezett. Ugyanígy kétséges a Williams nővérek párosbeli indulása is, miután Serena Williams az egyesbeli első fordulós veresége során szintén térdsérülést szenvedett.
Wimbledon, férfi egyes, 2. forduló
|





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!