– Terhes örökség volt, hogy Alberthez, a Császárhoz hasonlították? Még a becenevét – Kis Flóri – is őutána kapta…
– Cseppet sem. Kétségtelen, nem csak a játékstílusunk, a mozgásunk, még a fizimiskánk is hasonlított, de persze Flóri utánozhatatlan volt. Életem nagy ajándéka, hogy vele és Varga Zolival együtt futballozhattam.
– Kortársként ön hogyan látta az Albert–Varga ellentétet?
– Felfújták a dolgot. Teljesen másként gondolkodtak akkoriban a futballisták. Szinte kivétel nélkül mindannyian a Ferencváros saját nevelésű játékosai voltunk, belénk ivódott a klub szeretete. A pályán Flóri és Zoli is mindent megtett a csapatért, fel sem vetődött, hogy netán ne passzoltak volna egymásnak. A magánéletben sem voltak konfliktusaik, egyszerűen más volt a természetük. Flóri mindig társasági, Zoli viszont visszahúzódó, sőt befelé forduló ember volt, egyetlen igazi barátja volt a csapatban, Páncsics Miklós. S ha előfordult is súrlódás, Lakat Károly – akit a második apámként tisztelek, szenzációs ember volt – elsimította azokat.
– Épphogy betöltötte a tizenhetet 1966 decemberében, s januárban már a felnőttkeret tagjaként utazhatott Egyiptomba. Hogyan fogadták a sztárok?
– Biztosan szeretettel, de már ismertek, mert előtte az ősszel előfordult, hogy velük edzettem, s emlékszem, még itthon, az elutazás előtt bokáig érő hóban játszottunk egy edzőmeccset a MAFC-pályán. A fákon, a környező házakban, mindenhol csüngtek az emberek. Akkor mutatkoztam be az első csapatban. Felejthetetlen élmény. Az egyiptomi túra homályosabban él bennem, ugyanis a gondolataim máshol jártak.
– Csak nem disszidálást fontolgatott?
– Dehogy, meg sem fordult a fejemben. Az édesanyámat vártam. Két héten át mindennap. Az edzéseket és a meccseket leszámítva ki sem mozdultam a szállodából. Ma is nehéz erről beszélnem. Hétéves voltam, a húgom pedig három, amikor anyánk elhagyott minket.
– Tehát ötvenhatban. A forradalom leverése miatt?
– Igen, hírlik, részt vett az eseményekben, s könnyen lehet, ha marad, börtön várt volna rá. Akkor már nem éltek együtt apámmal, s disszidált. Nem írt leveleket, nem kereste a kapcsolatot velünk, de értesültem róla, hogy Dél-Afrikában telepedett le. Talán naiv voltam, de azt gondoltam, annak a híre, hogy a Ferencváros Kairóban turnézik, s én is a csapattal vagyok, hozzá is eljuthatott, s ha a túlsó oldalán is, mégis egy kontinensen tartózkodunk, s meglátogat.