– Hallom – pontosabban nem hallom –, hogy megviselte a hangszálait a horvátok elleni 2-1-es győzelem a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőn.
– Csak suttogni tudok, mert kiordítottam a lelkemet a mérkőzésen, amely után Pippo barátom Andrássy úti olasz éttermében vacsoráztunk az edzői stáb tagjaival, de már háromnegyed tizenkettőkor hazamentünk. Ám nehogy azt higgye, hogy ki tudtam pihenni magam, annyira dolgozott bennem az adrenalin, hogy egész éjjel fenn voltam.
– Élet-halál kérdése volt a győzelem vasárnap este? Úgy értem, a csapatnak és önnek is?
– Mindenképpen. Nehéz csoportba kerültünk a negyedik kalapból, és ha a nagyszombati vereség után nem tudtunk volna pontot vagy pontokat fogni itthon a vb-ezüstérmes ellen, akkor lényegében reménytelen helyzetbe kerülünk. Így életben maradtunk, de semmi több, még véletlenül sem vagyunk nyeregben, csak annyi, hogy tovább reménykedhetünk.
– Többünket meglepett, amit a vasárnap esti sajtóértekezleten mondott, miszerint a teljesítményben nem volt lényeges különbség a nagyszombati és a pesti meccs között, csak annyi, hogy most szerencsénk volt. Most is így gondolja?
– Szlovákiában taktikai gondjaink is voltak, no meg sújtott a balszerencse. A taktikai problémák miatt változtattam meg öt helyen a csapatot. Nagyszombatban az igazi gondot az okozta, hogy négy hónap elteltével az első mérkőzésünk volt, nem tudtuk előzőleg gyakorolni. Egy kicsit a tavaly szeptemberi helyzetre emlékeztetett az, ami velünk történt. Akkor Tamperében 1-0-ra kikaptunk a finnektől, majd itthon 2-1-re megvertük a csoport legerősebbnek tartott válogatottját, a görögöt. Most ugyanígy jártunk a szlovákokkal és a horvátokkal.
– Nyolc mérkőzésen van túl a válogatott az ön irányításával, a négy hazai meccsen 12 pont a mérlegünk, a négy idegenbelin egy. Ez aligha a véletlen műve.
– Én sem állítom. A futballban minden és mindenki hazudhat, kivéve a számokat, mert azokkal nem lehet vitatkozni. Idegenben szenvedünk, és itt talán a mentalitással vannak bajok. És számomra ez szokatlan, mert a magyar csapatoknál – és most a Dunaszerdahelyet is ide sorolom –, a Honvédnál és a DAC-nál is nagyjából egyforma volt a hazai és az idegenbeli mérlegünk. A válogatottnál ez nincs így. Alighanem az időhiány az oka, mert a klubcsapataim anno kiegyensúlyozott idegenbeli szereplést nyújtottak. Talán június 8-án Bakuban megtörik a jég, mert csak akkor dédelgethetünk továbbjutási reményeket, ha az azerieket oda-vissza megverjük. Szerencsére május 25-én befejeződik nemcsak az NB I, hanem a Magyar Kupa küzdelemsorozata is, 27-én találkozik a keret Telkiben, és több mint egy hetünk lesz a gyakorlásra. De itt nem csupán szakmai munkáról beszélek, hanem lélektaniról is, ezért dolgozik a kerettel egy mentális felkészítésért felelős szakember most már hosszabb ideje.
A kapitány a helyén kezeli a horvátok legyőzését
Fotó: Bach Máté
– Korábban panaszolta, hogy Olaszországban lényegében egy sort sem írnak önről, a Honvéddal és a DAC-cal aratott sikereiről. Remélem, most megemlékeztek a szülőhazájában a horvátok elleni 2-1-ről!
– Természetesen, minden portál szenzációként közölte a vb-ezüstérmes vereségét.
– Akkor most elégedett.
– Ahogy vesszük. Azt ugyanis egyetlen itáliai hírforrás sem említette meg, hogy a győztes magyar válogatottnak egy olasz a szövetségi kapitánya. De most már nem is érdekel. Számomra már csak a magyar futball fontos, nekem ez a pályafutásom csúcsa, és még véletlenül sem ugródeszka. Nekem az, hogy szövetségi kapitány vagyok, nem kiindulópont, hanem megérkezés. Álmaim birodalmába. És minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legjobban végezzem itt a munkám.
– Azt ugye tudja, hogy a nagyszombati 0-2 után már beindultak a Facebook-huszárok, és ha még nem is döfték önbe a késüket, de már elkezdték fenni a fegyvereiket?
– Ez így normális. Ha nincsen siker, azonnal felszínre tör az elégedetlenség. A laptopok személytelen fedezékéből gyilkos sorozatokat lőnek ki, de ezzel nincs semmi bajom. Olvastam az összeállítással kapcsolatos kritikákat, a bírálóknak senki sem volt jó, sem Dzsudzsák, sem Szalai, sem Pátkai, sem Kádár, valójában senki sem. A vasárnapi összeállítással óriási kockázatot vállaltam, de most bejött. Vannak önmagamra erőltetett szabályaim, és ezeket egyetlen esetben szegtem meg. Ugyanis azt vallom, hogy aki nem játszik a klubjában, az ne játsszon a válogatottban sem. Az egyetlen kivételt Nagy Ádámmal tettem, mert annyira bízom benne, hogy nem hagyhattam ki. És ő meghálálta. Tudom, hogy szinte mindenki kritizálta Baráth Botond beállítását, és azt is, hogy Dzsudzsákot kezdettem, együtt Szoboszlaival és Nagy Dominikkal. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha kikaptunk volna, akkor elkezdik követelni a fejemet. De a döntéseimért csak nekem kell vállalnom a felelősséget. És most már sorra jönnek gratulálni a tegnapi bírálók. Csakhogy nekik könnyű a helyzetük. Utólag gratulálnak, nekem viszont előre kell döntenem.
– Mit szólt a közönség reakciójához a Groupama Arénában?
– Mit szóltam? Elszorult a torkom. Amíg élvezem a szurkolók többségének támogatását, addig maradok a posztomon. De abban a pillanatban, amikor úgy érzem, meginog ez a csodás hátország, önként veszem a kalapomat, és fájó szívvel, de távozom.
