– A legerősebb eddigi európai ellenfelünk ellen játszottunk – mondta ki a lényeget egyből Rebrov a sajtótájékoztatón, ahogy a Fradi.hu-n olvasható és látható.

– A legerősebb eddigi európai ellenfelünk ellen játszottunk – mondta ki a lényeget egyből Rebrov a sajtótájékoztatón, ahogy a Fradi.hu-n olvasható és látható.
– A CSZKA-meccsnél is keményebb volt a mai. Minden a terv szerint alakult, így terveztem a játékunkat. A gyors gól persze segített a helyzeten, az ellenfél pedig talán nem lőtt eleget, csak sokat birtokolta a labdát. De nem a labdabirtoklás számít egy meccsen, hanem hogy ki hány gólt szerez. Meglepő volt persze, hogy az ellenfél egyik remek képességű csatára nem kezdhetett, de tudtuk, hogy bizonyos folyosókat tervez kialakítani az ellenfél, ezeket akartuk lezárni. Sokat védekeztünk az első félidőben, de lezártuk a folyosókat. A második játékrészben pedig nagyon szervezettek voltunk. A Celtic 3-4 lövésből kapott két gólt, de nem mondhatjuk, hogy a skót bajnoknak a gyengesége lenne a védekezés. Próbáltunk kontrázni, hiszen vannak gyors játékosaink, Tokmacról is tudja mindenki, milyen gyors, és ezt ki is használja a gólhelyzeteknél. Nagyon tetszett, ahogy felépítettük a támadásainkat. Nagyon erős ellenféllel mérkőztünk meg, ezért elégedett vagyok.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.