Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Keszthelyi Vivien

Keszthelyi Vivien, háromszoros túraautó bajnok autóversenyző. 2000. december 7-én született, Debrecenben. Négy éves korában kezdett érdeklődni az autók iránt, tizenkét esztendősen határozta el, hogy autóversenyző lesz. Fiatal kora miatt az első években csak különengedélyekkel indulhatott versenyeken, illetve, a szüleivel való egyezsége révén kizárólag zárt karosszériájú autókban versenyzett. A FIA Swift Cup Europe sorozatában elért sikerei után 15 évesen a magyar bajnokságon túraautó kategóriában rövid és hosszú távon is maga mögé utasította a mezőnyt. A DTM után – a 2018 óta fejvédővel ellátott – Formula kategóriára váltott, ahol 2021-ben pontszámát tekintve a világ legeredményesebb autóversenyzőnője lett a férfiak között. Az UNICEF-fel és a Mosoly Alapítvánnyal való együttműködése révén a társadalmi szerepvállalást is komolyan vevő, jelenleg is a Forma-3-asok között versenyző pilóta célja, hogy eljusson a Forma-1-be. 


Keszthelyi Vivien


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.