Egy korszak megfakult emléke, régimódi glamour-királynő, akinek négy évtized alatt forgatott ötvennégy filmje utólag nem túl jelentős. Előadóként teljes mértékben: stúdiótermék volt
– vélekedett kritikusi minőségben a világhírű író, John Updike a The New Yorker magazinban Lana Turner 1995-ben bekövetkezett halálakor.
A nem kimondottan hízelgő minősítésben van némi igazság: az 1940-es és 1950-es évek Hollywoodjának ikonikus mozicsillagát valóban a „mindenható” stúdiófőnökök teremtették, az ártatlan és illedelmes idahói kamaszlányból az MGM formált férfiak millióit megdelejező szexszimbólumot, s a producerek és rendezők Turnert főként ebben a vágyformáló minőségében alkalmazták, ritkán engedve színésznői képességeit kibontakozni. Kivételek ugyanakkor akadnak – maroknyi film, amely arról tanúskodik, hogy a David di Donatello-díjas (Madame X) és Oscar-jelölt (Peyton Place) Lana Turner több lehetett volna annál az előkelően hűvös megjelenésű, de végzetes érzékiséget sugárzó „örökszőkénél”, mint amilyennek az amerikai popkultúra emlékezete megőrizte.
Fotó: MGM
Turner felfedezése eleve az egyik legnagyobb szórakoztatóipari legenda: anyja légzőszervi panaszai miatt, orvosi tanácsra költözött a Turner család Los Angelesbe, és a színésznő szerint pusztán a véletlennek köszönhető, hogy megakadt rajta a The Hollywood Reporter újságírójának, William R. Wilkersonnak a szeme, amikor a középiskolás lány ellógta az egyik órát, és üdítőt vásárolt egy, a Sunset Boulevard sarkán álló kereskedésben. Wilkersonnak jó összeköttetései voltak a stúdióvezetőkkel, ezért megkérdezte a vonzó külsejű 15 éves lányt, lenne-e kedve filmekben szerepelni – majd a szülői beleegyezés után összekötötte a családot a színészügynök Zeppo Marxszal, ő ajánlotta a kamaszlányt a rendező-producer-forgatókönyvíró Mervyn LeRoy figyelmébe, aki először a Warner, majd az MGM égisze alatt kezdett sztárt faragni Turnerből (azt is ő találta ki, hogy a lány a Julia Jean keresztnevek helyett a Lanát használja).
LeRoy először a They Won't Forget (1937) című politikai drámában állította kamera elé Turnert (ő a filmbeli botrányt kiváltó gyilkosság áldozata) – s noha a rendező emlékei szerint a lány „olyan félénk volt, akár egy nyuszi”, a filmmel megalapozta a hírnevét. Ebben némi szerepe volt Wilkersonnak is, aki nem győzte dicsérni felfedezettje képességeit, de sokkal nagyobb szerepet játszott Turner sikerében az a rövid ujjú, testre feszülő pulóver, amely kirajzolta domborodó idomait – a 16 éves lányt egy csapásra az új „sweater girlként” kezdték emlegetni.
