Lana Turner, a filmsztár, aki nyolcszor ment férjhez, a szeretőjét pedig a lánya ölte meg

Száz éve, 1921. február 8-án született Lana Turner, az 1940-es és 1950-es évek egyik legnagyobb mozicsillaga és szexszimbóluma – a megtestesült amerikai álom és az ó-hollywoodi glamour szimbóluma. Valamint nevéhez fűződik az Álomgyár egyik legnagyobb botránya: 1958. április 4-én Turner akkor 14 éves lánya meggyilkolta a színésznő szeretőjét, a maffiatestőr Johnny Stompanatót – olvasható az origo.hu-n.

Lana Turner, igazi hollywoodi termék? Forrás: MGM

Egy korszak megfakult emléke, régimódi glamour-királynő, akinek négy évtized alatt forgatott ötvennégy filmje utólag nem túl jelentős. Előadóként teljes mértékben: stúdiótermék volt

– vélekedett kritikusi minőségben a világhírű író, John Updike a The New Yorker magazinban Lana Turner 1995-ben bekövetkezett halálakor.

A nem kimondottan hízelgő minősítésben van némi igazság: az 1940-es és 1950-es évek Hollywoodjának ikonikus mozicsillagát valóban a „mindenható” stúdiófőnökök teremtették, az ártatlan és illedelmes idahói kamaszlányból az MGM formált férfiak millióit megdelejező szexszimbólumot, s a producerek és rendezők Turnert főként ebben a vágyformáló minőségében alkalmazták, ritkán engedve színésznői képességeit kibontakozni. Kivételek ugyanakkor akadnak – maroknyi film, amely arról tanúskodik, hogy a David di Donatello-díjas (Madame X) és Oscar-jelölt (Peyton Place) Lana Turner több lehetett volna annál az előkelően hűvös megjelenésű, de végzetes érzékiséget sugárzó „örökszőkénél”, mint amilyennek az amerikai popkultúra emlékezete megőrizte.

Lana Turner, igazi hollywoodi termék?
Fotó: MGM

Turner felfedezése eleve az egyik legnagyobb szórakoztatóipari legenda: anyja légzőszervi panaszai miatt, orvosi tanácsra költözött a Turner család Los Angelesbe, és a színésznő szerint pusztán a véletlennek köszönhető, hogy megakadt rajta a The Hollywood Reporter újságírójának, William R. Wilkersonnak a szeme, amikor a középiskolás lány ellógta az egyik órát, és üdítőt vásárolt egy, a Sunset Boulevard sarkán álló kereskedésben. Wilkersonnak jó összeköttetései voltak a stúdióvezetőkkel, ezért megkérdezte a vonzó külsejű 15 éves lányt, lenne-e kedve filmekben szerepelni – majd a szülői beleegyezés után összekötötte a családot a színészügynök Zeppo Marxszal, ő ajánlotta a kamaszlányt a rendező-producer-forgatókönyvíró Mervyn LeRoy figyelmébe, aki először a Warner, majd az MGM égisze alatt kezdett sztárt faragni Turnerből (azt is ő találta ki, hogy a lány a Julia Jean keresztnevek helyett a Lanát használja).

LeRoy először a They Won't Forget (1937) című politikai drámában állította kamera elé Turnert (ő a filmbeli botrányt kiváltó gyilkosság áldozata) – s noha a rendező emlékei szerint a lány „olyan félénk volt, akár egy nyuszi”, a filmmel megalapozta a hírnevét. Ebben némi szerepe volt Wilkersonnak is, aki nem győzte dicsérni felfedezettje képességeit, de sokkal nagyobb szerepet játszott Turner sikerében az a rövid ujjú, testre feszülő pulóver, amely kirajzolta domborodó idomait – a 16 éves lányt egy csapásra az új „sweater girlként” kezdték emlegetni.

Ennek ellenére, amikor LeRoy leszerződött a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióval és szerette volna magával vinni Turnert is, a Warner vezetői (sőt, maga Jack Warner) könnyen felbontották friss szerződésüket a színésznővel, mert úgy gondolták, nem elég tehetséges, hogy nézők millióit a moziba csalogassa. Louis B. Mayer viszont osztotta LeRoy meggyőződését, hogy Turner lehet az új hollywoodi szexszimbólum, akire ráadásul nagy szüksége volt az MGM-nek, mivel nem sokkal korábban halt meg a stúdió szőke üdvöskéje, Jean Harlow.

Voltaképp ekkor skatulyázták be: Mayer az új Harlow-t akarta megteremteni. Az MGM-nél meglehetősen tudatosan, több lépcsőben „gyártották le” a szőke szexbomba új prototípusát. A középiskolai tanulmányait magánúton befejező Turnert eleinte naivaként, az ártatlan szexualitás megtestesítőjeként szerepeltették (a They Won't Forget-hez hasonlóan például az 1938-as, George B. Seitz rendezte romantikus tinikomédia Love Finds Andy Hardy-ban), és eredeti vörös haját is csak fokozatosan világosították, míg az 1941-es Ziegfeld Girl-ben (r.: Robert Z. Leonard) el nem érte azt a platinaszőke színt, amely a későbbiekben elválaszthatatlan kelléke lett imázsának.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatja el.