Rezes Judit: Mintha most kezdenének megint rám találni

Rezes Juditot az elmúlt néhány évben ritkán lehetett látni színpadon és filmen – és ez nem csak a karantén miatt alakult így. A gyerekvállalást követően mintha ismét kezdenék megtalálni a rendezők. Igaz, a lezárások után bemutatott első magyar film, a Gothár Péter rendezte Hét kis véletlen főszerepét jóval a világjárvány előtt játszotta el. Hogy a bemutatóra ilyen sokat kellett várni? Az nem csupán a véletlen műve – olvasható a Szabad Föld interjújában.

Budapest, 2013. május 13. Rezes Judit színésznõ az M1 televíziós csatorna Ridikül címû nõi beszélgetõs mûsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt Fotó: Zih Zsolt

– A Hét kis véletlen elején egy kóruspróbába csöppen a néző. A dömösi Duna-parton egy fán mállott papírlap, rajta egy dátum, melynek évszáma elmosódott vagy átírt. A film bemutatóját eredetileg tavaly januárra tervezték; a másfél éves, végeláthatatlannak tűnő lezárás után fanyar utóízt keltett az apró részlet. Ez a jelenet vajon utó­lag került a filmbe ebben a formában?

– Nem, dehogy! A Duna-parti kórustáborhoz kapcsolódó jelenetet a legelső forgatási napunkon vettük fel, még 2018 nyarán. Ha jól emlékszem, ez a papiros a nyári kórustábor időpontjára vonatkozik, amit évről évre úgy módosítottak, hogy egyszerűen áthúzták az előző évszámot.

– Pedig akkor még nem lehetett tudni, hogy gyakorlatilag a film bemutatójának a sorsa is ugyanez lesz: újra és újra áthúzzák a dá­tumot.

– Utólag látnokinak hangzik, de ez nem volt tudatos Gothár Péter részéről.

Rezes Judit színésznő
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

– Színészként hogyan élte meg ezt a kiszámíthatatlan időszakot?

– A lezárás akkor jött, amikor én épp a második kisbabámmal voltam otthon, ezért engem nem ért akkora sokk. Épp kezdett volna kinyílni a világ, amikor újra becsukódtak az ajtók. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, ahogy a szűkebb családunk reagált erre a helyzetre. Kitartottunk egymás mellett, és megerősödött a kapcsolatunk, pozitívan csapódott le a bezártság.

Valahogy mindig bizakodva álltam ehhez az időszakhoz. Először azt gondoltam, hogy csak pár hónapig fog tartani. Aztán, mikor már lehetett látni, hogy elhúzódik, akkor határidőket láttam magam előtt, és nem egy nagy végtelent. Később újra és újra erőt kellett venni, de beleszoktam egy idő után abba, hogy stagnál minden. Sok kollégámon és a páromon is (Szabó Győző színművész – a szerk.) azt láttam, mennyire fáradtak, túlhajszoltak voltak a pandémia előtt, és ez a kényszerpihenés még jót is tett nekik, kezdetben örültek. A második leállás viszont mindenki számára nehezebbnek bizonyult.

– A filmben egy énektanárnőt alakít, aki egy kórus lelkes vezetője. A valóságtól meglehetősen elrugaszkodott, szenzibilis, törékeny alkat. Bartók Béla nagy rajongója – ez a film zenei világára is erősen rányomja a bélyegét –, akinek egy kiüresedett házasságban köszönt az életébe a szerelem. Mennyire áll önhöz közel ez a nagyon szerethető és egyben esendő karakter?

– Azt gondolom, hogy van már miről mesélnem. Nemcsak Gertrúd, hanem az egész család nagyon szerethető figurákból áll, ugyanakkor a hosszú évek és az unalom rányomta bélyegét a házaspár kapcsolatára. Úgy érzem, engem is elért az életközépi válság, az ember negyvenes éveiben legtöbbször felmerülő „merre tovább”, „jó úton vagyok-e” kérdések. Közös bennünk, hogy egy hosszú kapcsolatban vagyok magam is, és sok mindent megéltünk a párommal – ebből is tudtam meríteni a szerephez. Az, hogy Gertrúd képes rajongani, és fanatikusan benne lenni egy helyzetben, megint csak nem áll távol tőlem.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.