Mert a tehetség, persze, vagy van, vagy nincs, ez igaz. De az is igaz, hogy a tehetség fejleszthető és visszafejleszthető– mondta Inke László.
A sikerrel kapcsolatban is markáns véleménye volt.Siker, veszélyes szó. Mert sokan érnek el könnyű és látványos sikereket, s aztán eltűnnek, mint a falevél. Nem irigylem, inkább szánom őket, annyi hasznuk sincs, mint annak a bizonyos falevélnek. Én inkább azt mondanám, hogy boldog ember vagyok: hazámban, családomban, munkámban megtaláltam, amit kerestem.
Futballista vagy orvos szeretett volna lenni
Az 1921-ben bemutatott némafilm volt a kor egyik legnagyobb sikerfilmje, a beszámolók szerint a vetítéseken megrendülten zokogott a közönség az özvegyasszony és kisfia történetén.Inke László 1925-ben Aradon született, majd miután elvégezte az a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Debrecenbe került, de először nem színésznek készült. Futballista vagy orvos szeretett volna lenni.
Első szerepe a debreceni Csokonay Színházban volt, rá osztották Az ember tragédiája Ádám szerepét. A kezdetekre így emlékezett:
„Egy idősebb pályatársam, Turóczy Géza figyelmeztetett, hogy az egyik Éva kissé »tapadós«, játék közben izgalmában vagy ki tudja, miért, egyre közelebb megy a partneréhez, a ruháját cibálja, a parókáját rángatja… Színigazgató fia voltam, tudtam, mi a színházi ugratás, ezt is annak véltem. A házi főpróbán aztán rémülten láttam, hogy »az én Évám« egyre közelebb kerül, hiába hátrálok, szorosan követ, holott a jelenet nem is így volt rendezve, s a végén beszorultam két bokor közé. Kétségbeesésemben, én kezdtem el húzkodni az ő gyönyörű, szőke parókáját. Az meg jött is lefelé a fejéről, kitört a botrány, Éva hisztérikus sírógörcsben tört ki és kirohant a színpadról. Nyugalom, mondta a rendező, ez még csak próba és a próbát azért hívják próbának, hogy itt minden hibát kijavítsunk és az előadás mindettől mentes legyen. S elrendelt tíz perc szünetet.”
Több mint húsz mozifilmben játszott
Debrecen után játszott Miskolcon, majd 1949-ben a fővárosban, a Vidám Színpad társulatában lépett fel, 1950-ben azonban Szegedre szerződött, ahonnan 1956-ban tért vissza Budapestre, az akkor önállóvá vált József Attila Színházba szerződött. Alapító tagja lett a Váci úti teátrumnak. Két év után a Petőfi és a Jókai Színház társulatát erősítette, majd 1961-től haláláig a Kazimir Károly igazgatta Thália Színházban játszott. Több mint húsz mozi- és mintegy ugyanennyi tv-filmben játszott többnyire karakterszerepeket.
Nagyon hasonlított Telly Savalasra
Az 1970-es évek nagy sikerű tévésorozatában a New York-i detektívet (Kojak) megszemélyesítő görög–amerikai színészre, Telly Savalasra nagyon hasonlított, ugyanakkor nemcsak a felügyelőnek adta szinkronhangját, hanem a mozifilmekhez is. Ezt a hasonlóságot később ki is használták, ugyanis elkészült a Kojak Budapesten című film is. Inke László is nagy rajongója volt Telly Savalasnak – írja a Híradó.hu.Amikor először szinkronizáltam Savalast A halál 50 órája című filmben, remek színészt ismertem meg benne. Én minden Kojak-filmre emlékszem, mert a szinkronmunkálatok előtt valamennyit végignéztem– mondta Inke, aki idővel maga is kopasz lett. Úgy tartotta, hogy sokkal kényelmesebb ez az állapot, mint hajat viselni.
