Harrison Ford 80 éves: íme a tíz legjobb filmje!

Han Solo és Indiana Jones a popkultúra megkerülhetetlen figurái, a hozzájuk kötődő franchise-ok önmagukban is képesek listákat megtölteni, de Harrison Ford a zsivány csempészen és a régész-kalandoron túl is rengeteg jó filmhez adta a csibészes mosolyát. Mintha két ikonikus szerepétől szeretett volna csak nagyobb távolságot tartani, jellemzően jólfésült, nyakkendős szerepekben tűnt fel, legtöbbször valamilyen nyomozó vagy értelmiségi karakter (orvos, ügyvéd) bőrében, nemritkán példás családapaként. Harrison Ford amolyan régivágású „all-american hero”, de a felszínt kapargatva azért mindig kibukkan valami izgalmasabb a szerepeiből. Az Origo.hu cikkében összegyűjtötte a most 80 éves (1942. július 13.) színész tíz legjobb alakítását. Legfőképp azokat, amelyek túlmutattak két legismertebb filmsorozatán, azaz a Star Wars- és Indiana Jones-filmeken.

A nyolcvan évvel ezelőtt, 1942. július 13-án, Chicagóban született Harrison Ford kétségkívül az egyik legnépszerűbb amerikai színész, filmjeinek mintegy hatmilliárd dolláros bevételével a hollywoodi box-office sztárok között egészen pontosan a hetedik helyen áll.

S bár csak jelölték a legfontosabb amerikai filmdíjra, az Oscarra, de végül nem nyert, 2000-ben megkapta az amerikai filmintézet (AFI) életműdíját – az elismerést George Lucas és Steven Spielberg adta át az akkor 58 éves színésznek, az a két rendező-producer, akiknek franchise-filmjeiben Ford két legismertebb szerepét alakította: a vagány és cinikus űrcsempész Han Solót az eredeti Csillagok háborúja-trilógiában és a kalandvágyó régészprofesszort, az Indiana Jones-filmsorozatban (Solo a második, Jones professzor a 14. helyen szerepel az AFI minden idők ötven legnagyobb hollywoodi hősét és gonoszát összegző listáján).

Han Solo szerepét eddig öt alkalommal (beleszámítva a Star Wars: Skywalker kora cameóját), Indiana Jonest pedig négyszer (nem számítva az ötödik, 2023-ban érkező részt) játszotta el, a két legismertebb szerepe tehát önmagában megtöltené Ford top 10-es listáját, holott fél évszázadot átölelő karrierje során a 80 éves színésznek bőven akadt ezeken túl is nagyszerű alakítása, és legendás filmje – írja az Origo.hu.

Éppen ezért az alábbi listáról az Origo.hu lehagyta a Star Wars- és Indiana Jones-filmeket, és a színésznek csak azokat a filmjeit emelték ki, amelyekben Ford igyekezett távolabb kerülni Han Solótól és Indiana Jonestól.

1. Szárnyas fejvadász (1982, r.: Ridley Scott)

Replikánsok egy csoportja a parancsnak ellenszegülve eltérít egy űrhajót, hogy egy hosszabb élet reményében visszatérjenek a Földre és megkeressék teremtőjüket. 

Az androidok levadászásával Rick Decardot (Harrison Ford) bízzák meg, akinek erkölcsi fenntartásai csak azután erősödnek fel, miután maga is beleszeret egy replikánsba – az ember és robot közötti határ pedig végül teljesen elmosódni látszik.

Ridley Scott sci-fi klasszikusa a noirt és a cyberpunköt ötvöző egyedi látványvilágával, visszafogott narratívájával, és borús, nyüzsgő jövőképével vált a filmművészet esztétikai csúcsteljesítményévé – nem kérdés, hogy első helyen a helye.

Ez a jellegzetes atmoszféra azonban ugyanúgy a cselekmény szerves részét képzi, mint az emberi lét kérdéseit feszegető, replikánsok utáni hajsza. 

A Szárnyas fejvadászban nem sok szó esik a fennálló társadalmi állapotokról, de Decard nyomozása tökéletes alkalmat szolgáltat rá, hogy elmerüljünk a villódzó metropolisz bábeli zavarában, ami baljós figyelmeztetésként lebeg a fejünk fölött: ebben a jövőben az ember teljesen eltávolodik a természettől, és céltalanul kóborol, miközben önmagát is elveszíti – olvasható az Origo.hu cikkében.

2. A szökevény (1993, r.: Andrew Davis)

Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) jó hírű sebész, akit meggyanúsítanak felesége kegyetlen meggyilkolásával, majd halálra ítélik. Kimble megszökik, hogy bizonyítsa igazát és előkerítse a valódi tettest, miközben az FBI is a nyomában lohol. 

Az embervadászatot Samuel Gerard (a szerepéért Oscar-díjat nyert Tommy Lee Jones) vezeti, aki azonban az üldözés során maga is egyre biztosabb lesz Kimble ártatlanságában. 

A 90-es évek a bűnügyi filmek reneszánszát hozta (a dömpinget elsősorban A bárányok hallgatnak hallatlan sikere indította el), és a zsáner meghatározó arcaként Ford filmográfiája sem szűkölködik ilyen alkotásokban, de egyik sem olyan emblematikus darab, mint – az 1960-as évek egyik népszerű tévésorozatán alapuló – A szökevény.

Andrew Davis filmje az akcióthrillerek legesszenciálisabb darabja, szélsebesen és hangosan zakatol végig, de közben mégis feszült és fordulatos.

A Ford–Jones páros mellett remekül működnek benne a hollywoodias túlzások (Kimble nyomába minden alkalommal minimum fél tucat helikoptert küldenek, pedig csak magányos gyilkos) és James Newton Howard taktusai vagy az operatőri megoldások. 

A szökevénynél valahogy minden tökéletesen összeállt, mégis „csak egy” színtiszta zsánerfilmről beszélünk, amit ugyanakkor a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek 1994-ben.

3. A kis szemtanú (1985, r.: Peter Weir)

Az amish Rachel (Kelly McGillis) nemrég temette el férjét, amikor nyolcéves kisfia Samuel (Lukas Haas) véletlenül egy kegyetlen rendőrgyilkosság szemtanújává válik a philadelphiai 30th Street Station pályaudvar mosdójában. 

Az ügyet John Brook (Harrison Ford) kapja meg, és miután nyilvánvalóvá válik, hogy az elkövetők most a kis szemtanúra vadásznak, hazakíséri a pennsylvaniai Lancasterbe Rachelt és fiát a XVIII. századi életmódot követő amishok világába. 

Brooknak be kell illeszkednie a konzervatív keresztény közösségbe, ha meg akarja védeni Racheléket, közben azonban a nagyvárosi rendőr egyre közelebb kerül a visszafogott nőhöz, akivel világok választják el.

Ford mindig is inkább karakterszínész volt, de sokkal inkább karizmatikus kisugárzásának, mintsem sokrétű tálentumának köszönhette népszerűségét, de A kis szemtanúban olyannyira túlszárnyalta önmagát, hogy ehhez a szerepéhez kötődik máig egyetlen Oscar-jelölése.

4. Őrület (1988, r.: Roman Polanski)

Dr. Richard Walker (Harrison Ford) amerikai sebész húsz év után tér vissza feleségével Párizsba, egy orvosi konferencia alkalmából. Érkezésük után nem sokkal Sandrának nyoma vész a hotelszobából, miközben a férje zuhanyzik. 

Richard rögtön értesíti a rendőrséget, de látva a hivatalos szervek tehetetlenségét, saját nyomozásba kezd, és csakhamar rátalál a fiatal, rendkívül attraktív Michelle-re (Emmanuelle Seigner), aki ugyancsak érintett a rejtélyes ügyben.

Az Őrület Roman Polanski nagy visszatérése volt a thriller műfajához, a filmen pedig egyértelműen érezhetőek a zsáner nagy mesterének, Hitchcocknak a hatásai.

5. Temetetlen múlt (2000, r.: Robert Zemeckis)

Clarie (Michelle Pfeiffer) háztartásbeli feleségként magányosan unatkozik kiüresedett otthonában, mivel férje egész nap dolgozik, és lánya is épp kirepült a családi fészekből. 

Clarie körül egyre furcsább dolgok történnek, miközben hangokat hall és hatalmába keríti a paranoia, ezért aggódó férje (Harrison Ford) pszichológushoz küldi a két évvel korábban komoly autóbalesetet szenvedett asszonyt, feltételezve, hogy Clarie nem heverte ki teljesen a traumát, és ezért képzelődik.

Robert Zemeckis thrillerje nem is annyira a meglepő, jól időzített fordulatai miatt működik igazán – bár kétségkívül ezek is hozzájárulnak a film élvezhetőségéhez, és éppen ezért beszélni sem nagyon lehet róluk anélkül, hogy felfedjünk egy-egy csavart –, mint inkább a gondosan kiművelt részletek okán, amelyeket folyamatosan adagol a rendező – tette hozzá a lap.

Az elejtett mozaikdarabok azonban nem illeszkednek egymáshoz teljesen egyértelműen, a film egyszerre több eshetőséget is fenntart, így sosem lehetünk biztosak benne, hogy Clarie képzelődik-e vagy sem, hogy valóban misztikus, megmagyarázhatatlan dolgok történtek-e, vagy hogy valóban meghalt-e valaki, és ha igen, ki a gyilkos?

Zemeckis kifejezetten visszafogott filmet rendezett, a Temetetlen múlt nem vállalkozik semmi bombasztikusra, de amit nyújt, azt tökéletes precizitással műveli (a filmvégi kádas jelenet például egyszerűségében is hihetetlenül feszült), miközben az amerikai kertváros középosztálya is kap egy újabb fricskát a kiüresedett jólétről és a felületes kapcsolatokról – és abban, hogy ez kiválóan működjön, óriási szerepe van a két főszereplőnek.

Az eredeti cikk és a további öt film  ITT olvasható.

Borítókép: Harrison Ford a Star Wars IV. rész – Egy új remény - című részében (Fotó: Flickr)