Mi, barbárok

Most meg az Országos Széchényi Könyvtár tervezett elköltöztetésén háborog Gábor György filozófus, a DK-hoz közeli Nyugati Fény lánglelkű szerzője.

Most meg az Országos Széchényi Könyvtár tervezett elköltöztetésén háborog Gábor György filozófus, a DK-hoz közeli Nyugati Fény lánglelkű szerzője. Legutóbb a Parlament melletti Nagy Imre-szobor kapcsán fakadt ki, akkor egyebek mellett ezt írta közösségi oldalán: „A Nagy Imre helyére visszakerülő elviselhetetlen borzalom a Nemzeti Vértanúk Emlékmű.” (Az „elviselhetetlen borzalom” egyébként a tanácsköztársaság terroráldozatainak 1934-ben emelt, majd az elvtársak által 1945-ben ledöntött emlékműve.) Hogy ezúttal mi bántja a szerzőt, az csak a mostani blogbejegyzés legvégén derül ki – az írás nagyobbik felében leginkább önmagát fényezi az alkotó. Mások közt megtudjuk, hány könyvtárban fordult meg életében, és ki mindenkit ismert onnan személyesen. Még olyanokat is, akik görög és latin patrisztikával, medievisztikával vagy judaisztikával foglalkoztak, bizony ám… Aki ettől sem ájul el, jó, ha tudja, hogy neki, Gábor Györgynek gyakran megengedték, hogy a Migne Patrologia Graeca vagy a Patrologia Latina sorozatból hétvégére akár egy tucat kötetet is hazavigyen.

Mindezt csak a miheztartás végett, hogy megtudjuk, nem akárki mond véleményt a könyvekről. „Egy kiszolgált, lepusztult, szűk és nedves pincéjű laktanyába kívánják deportálni a teljes állományt – süvíti a feldúlt eszmetörténész –, pusztuljanak a könyvek, a kéziratok, a kódexek, pusztuljon az egész, szűnjenek meg végre a szakemberek, s legfőképp rohadjon meg a sok olvasó, hadd hülyüljön tovább az egész nemzet a »konzervatív-nemzeti-keresztény« barbárok képére és hasonlatosságára.”

Nekem valamiért Landesmann rabbi bőgatyás, fütyülősbarackos szövege jutott az eszembe.