Kőbányán hirdetett igét minap Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje. Az Index.hu tudósításából megtudjuk, Klára asszony mindenkivel kezet fog és bárkit megölel, aki ezt igényli. Fáradhatatlanul járja az országot, értő figyelemmel hallgatja az emberek problémáit. A megjelentek figyelmébe ajánlotta: ő ma sokkal többet tud a magyar emberek problémáiról, mint amennyit a kormány tizenkét év alatt megtudott. „A karmelita kolostorból lenézve nem lehet látni, nem lehet megérteni, hogy milyen például egy kétgyermekes, egyedülálló édesanya reggele, vagy egy három műszakban dolgozó, alulfizetett ápolónőé. […] Lehet nézegetni a statisztikákat és a kimutatásokat, de érteni is kell, hogy a számok mögött emberek, sorsok, családok vannak.”
Klárika fellépéséről Nagy Attila Tibor politikai elemző ájult tisztelettel tudósított a közösségi oldalán: „Szép artikulációval, tagoltan beszél. A fontosnak gondolt szavakat külön hangsúlyozza. Amikor támadnia kell Orbánt, határozott hangra vált. […] Egyszerre kemény és kellemes a hangja – ha úgy tetszik, többféle hangszeren tud játszani. […] Pontosabban idézve őt: »Mi együtt megoldjuk!« És ekkor Dobrev mosolygott. […] Dobrevből áradt az optimizmus, a remény, hogy lehet még jobb is.” Szerintem a magasztaló sorokat még az 1951-es Szabad Nép szerkesztője is visszaküldte volna azzal, hogy ennyire azért ne toljuk túl, elvtárs.
A kommentelők zöme másként látja Klárika szónoki munkásságát. Még a visszafogottabbak is ilyeneket írnak: „Tiszta Láriferi!”, „Hanghordozása, gesztikulációja a frászt hozza az emberre. Hát még amit mond…” Stb. (Én is így vagyok vele, brrr.)
