„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – így kezdődik az 1848. február 26-án megjelent Kommunista kiáltvány. (A Marx, Engels szerzőpáros volt a kísértet.) Arról győzködték az olvasót, hogy a történelem legfőbb mozgatóereje az osztályharc, a burzsoázia–proletariátus rangadó. A proletariátus küldetése, hogy uralkodó osztállyá szervezze magát, megteremtse a kommunizmust, méghozzá úgy, hogy a termelőeszközöket elveszi a burzsujoktól. Ezzel a magántulajdonból társadalmi tulajdon lesz, az állam beadja a kulcsot, miáltal a társadalmi tervezés lesz az új szervezőelv. (Persze az állam csak addig ellenség, amíg a hatalom nincs a proletariátus kezében.) Fontos tudnivaló: a társadalmi tulajdonba vétel kizárólag erőszakkal érhető el, ami több-kevesebb (inkább több) vérengzéssel jár.
A kommunizmus premierjére egészen 1917. november hetedikéig várni kellett. E naptól aztán több évtizedes sötétség telepedett a kísérleti telepnek kiszemelt Oroszországra. A Lenin szervezte show-műsort később mi is átvettük: Kun Béla és cimborái 1919-ben nálunk is hasonló vállalkozásba fogtak, ám a Tanácsköztársaság Kft. hamar csődbe ment. (Zavaros utódaik ma is itt vannak közöttünk, csak a nevük más: liberálisok, zöldek, igazságosztó antifák stb.)
Marxék szlogenné lett javaslatát – Világ proletárjai, egyesüljetek! – a magyar kommunisták napilapja, a Szabad Nép, majd domesztikált utódja, a Népszabadság a címoldalára is kitette. Csak 1989. október 8-án vették le, amikor már mindenki rajtuk röhögött.
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Az emlékmű szó áll Karl Marx német filozófus-közgazdásznak, a kommunista eszmék egyik kidolgozójának sírkövén a londoni Highgate-temetőben 2019. február 17-én. A rongálást vörös festékkel követték el az előző nap (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Haza, hazardőr
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.

M. Péterek
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.

Egy Lipót-árva
Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Nem tudja, nem emlékszik
Azt mondja Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője: már nem emlékszik arra, hogy milyen gombot nyomott a brüsszeli parlamentben, amikor arról szavaztak, fizessenek-e a gazdák az öntözésre szolgáló vízért.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Ukrajna virtuális háborúja

Hogyan írjunk újságot ma?

Magyar Péter varázstalanítja magát

Szeretetország eljő érted!
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Haza, hazardőr
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.

M. Péterek
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.

Egy Lipót-árva
Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Nem tudja, nem emlékszik
Azt mondja Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője: már nem emlékszik arra, hogy milyen gombot nyomott a brüsszeli parlamentben, amikor arról szavaztak, fizessenek-e a gazdák az öntözésre szolgáló vízért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk