idezojelek

Gyurcsány és egyenes beszéd… Máriám, ne hagyj el!

A szemkilövető habzóborász ezúttal hazafiságáról vallott.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Már az is roppant vicces, hogy Gyurcsány Ferenc az Egyenes beszéd című ATV-műsorban nyilatkozott. Igazi helyzetkomikum. Gyurcsány és egyenes beszéd… Máriám, ne hagyj el!

És amiket mondott a ledöbbent Egonnak a demokratikus nevettető! „Március tizenötödike az Orbán Viktor elleni felkelés, nekibuzdulás, erőmutatás napja, nem egyik-másik párté – szavalta Láriferi. – Mindenki ki az utcára, aki Orbán bukását akarja!”

Magyar Péter újévi előre hozott választási ötletére reagált a szemkilövőhegyi habzóborász. (Mint ismert, az ifjú gatyadizájner arról értekezett, hogy neki és a Tisza Pártnak nincs több ideje, hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbra, hogy ne fecséreljen el az ország több időt feleslegesen.) Noha Gyurcsány Ferenc korábban még azt magyarázta, hogy a magyarságra leselkedő slamasztikából csakis és kizárólag ő és felekezete tudná kirángatni az országot, a leépült ember most már arról beszélt, hogy amennyiben le akarják váltani az Orbán-kormányt, akkor azt nem egyetlen pártnak, jelesül a szűk emberke Tisza Pártjának kell végrehajtania, hanem „minden magyar hazafinak közösen”. A hazafiak között pedig ő, Gyurcsány Ferenc is ott van, sőt vele kezdődik a névsor. Feri kihagyhatatlan. („Cefreferkónak nagyon beakadt ez a hazafias duma – magyarázza egy kommentelő. – Most éppen forradalmárrá itta magát, a képernyőn is jól átjött.”)

Nem ez a „hazafi” lövetett magyar emberekre 2006 őszén?

Azon merengek, vajon sejti-e a tiszás platószónok, hogy az italos DK-vezér éppen most próbálja meg elszippantani előle a show-t. Nem lennénk meglepve.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Pressman ugat, Sorost kitüntetik

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Törökbálint messze van?

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Joe Biden kitüntette Palpatine uralkodót

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Gyurcsány egyszerűen észbontó

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.