Veszélybe kerülnek-e a Gellért-hegy termálvizei?

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a 4-es metró tervezett vonalán először négy mélyállomás szerkezetét és az állomások feletti tereket, továbbá a kapcsolódó utakat alakítják ki a jövő év őszén kezdődő beruházáson. A Bartók Béla út halaszthatatlan felújítása miatt ezért a Szent Gellért téri metróállomás szerkezetét már most el akarják készíttetni. Az évek óta folyó polémia alapján köztudomású, hogy a 4-es metró tervezett nyomvonalán a Szent Gellért téri mélyállomás létesítése és a hozzá kapcsolódó vonalalagút Duna alatti átvezetése – mértékadó geológiai szakértők szerint – hidrológiai szempontból visszafordíthatatlan környezeti károkat okozna. A Gellért-hegy környéki termál- és gyógyvízlelőhelyek védelmében ezért lenne szükséges a 4-es metró vonalának déli irányú eltolása legalább a Bertalan Lajos utcáig, és ezzel összefüggésben a Szent Gellért téri és Fővám téri állomások elhagyását is mérlegelni kellene. Indokoltan felvethető tehát ezzel kapcsolatban a hatósági jogkörben eljáró, a beruházás irányításában, a tervezésben és a kivitelezésben részt vállaló mérnökök korlátlan etikai felelőssége. Az etikai felelősség azért korlátlan, mert az érintett területre vonatkozó szerkezeti-geológiai és hidrológiai ismeretek az érdekelteknek rendelkezésre állnak, és ennek következtében nem állítható, hogy a későbbiekben nem várt következményekkel járó döntéseiket az ismeretek hiánya eredményezte.A magyar nyelvben a filozófiai értelmezés mellett az „etika” alatt valamely hivatás körébe vágó erkölcsi szabályok összességét értjük. A mérnöki hivatás gyakorlása során követendő alapvető elveket és szakmai kötelezettségeket a Magyar Mérnöki Kamara etikai-fegyelmi szabályzata tételesen tartalmazza és az MMK Etikai-fegyelmi Kódex 1. paragrafus c) pontja kimondja, hogy „a mérnök a természeti környezetbe csak körültekintően, mérnöki igényességgel és etikusan avatkozzék be”. Ezért az előbbiekre tekintettel minden mérnöki tevékenység, amely a 4-es metró Szent Gellért téri létesítésével kapcsolatos, az előbbiek miatt etikátlannak minősülhet, mert a természeti környezetbe avatkozik be úgy, hogy a várható következmények egyértelműen nem prognosztizálhatók.A budai oldalon és a Duna medre alatt az érintett terület geotechnikai viszonyai elégségesen nem tisztázottak, és ezzel összefüggésben a műszaki megoldások sem lehetnek megalapozottak, vagyis híjával vannak a körültekintésnek és a mérnöki igényességnek. Az utóbbi években a geológiai szerkezetre és a hidrológiai viszonyokra vonatkozóan újabb ismeretek birtokába az érintettek nem jutottak, és a földfelszín alatti műtárgyak létesítésének technológiai fejlettsége terén sem következett be lényeges változás. Az építés alatti váratlan események bekövetkezését kizárni nem, esetleg csak „jósolni” lehet.Budapest termálvízforrásokban talán a leggazdagabb a világon. Adottságait tekintve igazi fürdőváros – ahogyan mondani szokták. Azzá lehetett a természet különös kegye, az utóbbi negyvenmillió évben lejátszódó kedvező geológiai folyamatok következtében. A termálvíz természeti kincs, kihasználható adottság és védendő érték. Óvni kell a termálvízlelőhelyeket, mert a hatásterületüket érintő emberi tevékenység következtében a hozamuk csökkenhet, sőt teljesen elapadhat. A szakszerűen kitermelt termálvizeket gazdaságosan kell felhasználni, mert csak korlátozottan állnak rendelkezésre és kimerülhetnek.A termálvízforrások közül a Gellért-hegy környezetében fakadó termális karsztvizekről már II. András király (uralkodott 1205–35) korában is tudták, hogy gyógyhatásuk van. A mai Gellért fürdő helyén kialakult iszapos mélyedés fölé a király kórházat építtetett. A Gellért-hegyi fürdők (Gellért, Rudas és Rác) a középkorban is európai hírnévnek örvendtek, mert „hétféle bajra is hasznosnak tartották”. A Gellért fürdő az iszapos vizéről ekkor a Sáros fürdő nevet kapta, a török hódoltság idején pedig Ácsik ilidzsének (nyílt hévíznek) hívták. A Sáros fürdőt a leírások szerint a XVII. század második felében kezdték kiépíteni, és ezeket a régi épületeket csak a Ferencz József híd építése idején bontották le. A mai fürdő építése csak 1911-ben kezdődött, és a Szent Gellért Gyógyfürdő és Szálló csak 1918 őszére lett készen. Az épület szállodai szárnya a háború alatt, 1945-ben kiégett, de évtizedekkel később az eredeti tervek felhasználásával helyreállították. A késői szecessziós, barokkos kupolájú épület és a csodálatos szépségű fürdőegyüttes vitathatatlanul megőrzésre érdemes nemzeti értékünk.A dunántúli karszt geológiai szerkezetét viszonylag jól ismerjük. Megismeréséhez a szén-, érc- és ásványbányászat, továbbá a szénhidrogén-kutatások is hozzájárultak. De vajon ismerjük-e eléggé a karsztosodott és az azzal összefüggő kőzetrétegek hidrogeológiai sajátosságait? Állítható, hogy nem eléggé! A szakszerű és körültekintő bányaművelés ellenére váratlan vízbetörések sorozatban következtek be az utóbbi évtizedekben (Tatabányán, Dorogon stb.), és a karsztvíz szintjének Tapolca környéki (bauxitbányászat) süllyesztésével összefüggésben – az előzetes véleményekkel ellentétesen – lecsökkent a hévízi tavat tápláló forrás vízhozama és hőmérséklete is. De más esetek is voltak. Mint például az inotai és nagytétényi karsztaknák, ahol a szükséges vízmennyiségnek csak a töredékét lehetett fakasztani. Hogy miért? Mert a természet csodálatos ugyan, de szeszélyes is. A technikai előrejelzések pedig általában sok szubjektív elemet is tartalmaznak. Lehet-e határozottan állítani ezek után, hogy a karsztosodott terület keleti határán, a Duna vonalában kialakult (nagy valószínűséggel öszszefüggő) törésvonal mentén termálvíz-előfordulások esetén nem fog váratlan esemény bekövetkezni?Felelősségteljesen nem lehet kijelenteni, hogy a Gellért-hegyi forráscsoportot a hozam és vízhőmérséklet tekintetében nem befolyásolhatja az emberi tevékenység, amelynek térbeli egybeesése a vízáramlás útját biztosító vetőrendszerekkel kétségtelenül fennáll.A 4-es metró Szent Gellért téri állomásának helyéről és a tervezett vonal Duna alatti átvezetéséről szóló parttalan vita azt mutatta, hogy a néhány korábbi, óvatosságra intő vélemény után az illetékesek egy része kezdi komolyan venni, hogy a Gellért-hegy környezetének termálvízkészlete összefüggő és egyensúlyban levő egységet képez. Az érintett terület egyensúlyának lokális megbontása az egész hidrológiai rendszerre hatással lehet, és kedvezőtlen állapotváltozások sorozatát indíthatja el. Előre nem várt események és/vagy gondatlanság következtében veszélyeztetve lehet tehát a 4-es metró létesítésével öszszefüggésben a Rác, a Rudas, a Gellért-hegyi termálforrások és a Közraktár, a Tétényi és az Apenta néven ismert vízlelőhelyek hidrogeológiai egyensúlya, vagyis a vízlelőhelyek műszaki állapota.Nyilatkozatok szintjén az illetékesek részéről többször elhangzott, hogy létezik a metróépítéssel összefüggésben a termálvíz-előfordulásokat nem veszélyeztető, abszolút biztos építési technológia. Ezek szerint az illetékesek beismerik, hogy a Gellért-hegyi termálvízkészlet a Szent Gellért téri állomás létesítésével veszélyeztetve van, és ezért kell költségesebb, különleges technológiát alkalmazni? A térhatású ábrákon bemutatott és az állomás dobozának becézett, a közeljövőben kialakítani tervezett szerkezetet a külszínről nyitott, résfalas építési technológiával kivitelezik (két évvel ezelőtt ezt az állomást még zárt módszerrel tervezték és a technológia megváltoztatásának oka ismeretlen).A mintegy 100 méter hosszú és legalább 16-18 méter széles vasbeton állomási műtárgy résfalainak építése közben a kőzetaprító szerszámok (markoló, ütvefúró, hidrofrézer) rezgéseket és zajt előidéző dinamikus hatását elkerülni nem lehet. A szerszámok rezgést okozó hatástávolsága közismerten a résfal mélységétől (ez a Szent Gellért téren 35 méter körüli) és az aprított kőzetek szilárdságától függ. A rezgések a kőzetek tömörödését, tehát a víz-szilárd részek elkülönítését eredményezik a munkaterületen kívül, távolabb is. A hatása hasonló, mint egy enyhe földrengésnek, vagyis a térben a centrumtól távolodva csökkenő intenzitással terjed, és a vízáramlást biztosító kőzetrések záródását, a források elapadását eredményezheti. A réseléses technológia alkalmazásával a kőzetkörnyezet nem tárható fel, az állapota és viszonyai rejtve maradnak. A visszafordíthatatlan következmények csak később érzékelhetők.A vonalalagútnak a Duna alatti átvezetése szempontjából a meder és az alagút közötti 14 méteres takarás elegendő lenne, ha nyitott vetők harántolására az építés során nem kerül sor, ami azt jelenti, hogy a munkatérbe a termál- és a Duna-víz betörése kizárható. Ez a jelenlegi ismeretek alapján nem garantálható. A biztonságos munkavégzés céljából a nyomás alatti munkaterek alkalmazásának körülményei tisztázására tehát további geológiai és hidrogeológiai vizsgálatokra lenne szükség. A vizsgálatok nélküli alagútépítés elkezdésének kockázata beláthatatlan. Ha ezek a hosszadalmas, kutatásjellegű vizsgálatok a termálvizek Duna alatti jelenlétét vagy a beáramlását a mederbe kimutatják és a Duna-víz beáramlását valószínűsítik, az alagút építését a tervezett nyomvonalon elkezdeni nem szabad. A vízkizárások jelenleg ismert módszereinek hatása a termálvizek áramlási viszonyaira nem prognosztizálhatók, és alkalmazásuk beláthatatlan következményekkel járhat.Jóslatoknak „pró vagy kontra” a mérnöki gyakorlatban nem lehet helyük. A műszaki megoldással kapcsolatos prognózisra a körülmények rákényszeríthetnek, de akkor mindig őszintén fel kell tárni a kockázatot is, amivel az előrejelzés bizonytalansága jár...