Miért pusztul a Balaton halállománya?

A Magyar Nemzet 2001. június 30-án megjelent Kristóf Attila Én nem tudom című írásának utolsó mondata késztetett reagálásra: „Hogy miért nem terem több hal a Balatonban, én nem tudom.”Méhely Lajos professzor zoológus, antropológus (a háború után a váci börtönben pusztult el, és jeltelen sírban tüntette el a rendszer) az állati életnek „három fő elemét” a következő szójátékkal vésette az elménkbe: él-ELEM, a véd-ELEM és szer-ELEM. Tehát hogy az állatok, így a halak és a halfajokból alakult (kialakított?) halfauna fennmaradásához mennyiségileg és minőségileg megfelelő természetes táplálék kell, azután az, hogy az élőhelyükön biztonságban érezzék magukat (ne legyen szennyezés, legyen menekülési és búvóhely), és végül adassék meg nekik az eredményesnek ígérkező természetes szaporodás lehetősége. Az első két ELEM tulajdonképpen adott, sőt a már sokszor megállapított eutrofizálódással a természetes táplálék jelentősen növekedhetett a Balatonban. Viszont a természetes szaporodással – véleményem szerint – egyre inkább baj van.A Balaton halait gyakorlati szempontból A halcsoportra (süllő, ponty, harcsa, csuka, őn) és B halcsoportra (dévérkeszeg, garda, egyéb keszegfajok: koncér, kele) osztották. A halászfogások eredményeit tízéves átlagokban a grafikon tartalmazza.1965-ben volt az első nagy süllőmérgezéses pusztulás, amely a többi halfajt is érintette. Ezután szinte évente ismétlődtek a halpusztulások, amelyekről nem a halak tehettek, ők csak szenvedői voltak a különböző vegyszeres irtásoknak, mérgezéseknek. Kétségtelen, hogy a XX. század első nyolcvan évében a dévérkeszeg alkalmazkodott a legjobban szabályozás utáni, megváltozott viszonyokhoz. A süllőt és pontyot mesterséges népesítéssel kellett segíteni. A dévér viszont megtalálta az ívó- (szaporodó-) helyét az újonnan kialakított parti övben, a kövezéseken, a nádasszéleken, hínárosokban. Az évente ismétlődő sikeres szaporodással ez egyensúlyba került a halállományt fogyasztó természetes és mesterséges hatásfokkal.Minden halfaj – még az igénytelenebb dévérkeszeg is – különös gonddal választja ki (bizonyos örökletes szülői előrelátást sejtetve) a megfelelő szaporodási helyét. A vízminőség romlásának észlelésére a halaknak sokkal, de sokkal jobb „műszerei”, érzékszervei vannak, mint a legjobban felszerelt vízügyi-környezetvédelmi laboratóriumoknak. (Különösen, ha a laborok „tűzzel-vassal” be akarják bizonyítani, hogy a vízminőség kifogástalan. A halaknak ezt nem lehet „bebeszélni”, azok maguk tesztelik a víz minőségét.) Az ikra és az abból kikelt hat-hét milliméteres szabad embrió sokkal érzékenyebb a szennyezés molekuláira, mint a nagyobb ivadék vagy felnőtt hal. A halak „bölcs előrelátásból” nem is ívnak le olyan helyre, ahol vegyianyag-molekulák (mosószerek, háztartási vegyszerek, növényvédő és állatirtó vegyszerek molekulái) vannak a vízben. Ezek az anyagok elsősorban a parti övbe juthatnak, ahol a dévérkeszeg ívóhelyei voltak vagy lehettek. A lecsökkent ívóhelyeken összeszorult az állomány, az egymás után ívó (ikrájukat szóró) keszegek elszórt ikrája vastag rétegben került egymásra, amely az oxigénhiány következtében elpusztult, és a romlott ikrán megtelepedő vízi penész a felületen levő jól fejlődőket is elpusztítja. Olyan jelzéseket is kaptam, hogy a keszegek egyre nagyobb százaléka nem ívik le, ezek még júliusban is tele vannak ikrával. Ez azért lehet, mert már nem találnak – érzékszerveikkel megfelelőnek bizonyuló – helyet, ahol a lerakott ikrának esélye lenne az életben maradásra, túlélésre. Nincs természetes keszegutánpótlás (a többi haszonhalról nem is beszélve), a horgászok népes tábora a halászokra, a halászok az orvhalászokra, mindenki másra mutogat.Az alapvető ok az északi part sok településének, házának csatornázatlansága, a szennyvizek „szikkasztása”, amely a rétegek természetes dőlése következtében előbb-utóbb a tóba jut. (Érdemes volna megvizsgálni, hány szippantókocsi működik ezen a területen, és hova viszik a szennyező anyagot.) A törvény szerint az a ház, amely „csak” évi ötszáz köbméter szennyvizet termel, szikkaszthat. Egy személy napi szennyvíz-termelése 200-300 liter, 80-50 személy termel egy hónap alatt ötszáz köbmétert. Ezek szerint akár egy kisebb panziót is lehet a Balaton mellett csatornázás nélkül üzemeltetni! Ezenkívül a sok száz vitorlás, amit a parti övben mosnak tisztára bioaktív mosószerrel, hozzájárul a tó vizének mikroszennyezéséhez, ami elveszi a keszegek és más, parti övben ívó halak kedvét a szaporodástól. Ennek következtében a halállományok vészesen fogynak. Ezt bizonyítja a halász- és horgászfogás statisztikája.Mit lehet csinálni? Ezzel kapcsolatban is volna néhány gondolat, de ez már egy újabb – okos fők által kimunkálandó – terület lenne.A szerző címzetes egyetemi tanár, halbiológus