A fenntartható civilizáció esélye

Ha mélyebben meg akarjuk érteni, mi történik ma a világban és mi várhat reánk a XXI. század során, túl kell lépnünk a gazdaság mindenhatóságába vetett hitünkön. Kétségtelen, hogy a fejlett Nyugat és a szegény országok közötti gazdasági feszültség meghatározó tényező. Rá kell azonban ébrednünk, hogy a világunkat megosztó ellentétek, így a kirívó gazdagság és a reménytelen szegénység kialakulása mögött alapvető világszemléleti különbségek állnak.
Természetesen nem állítható, hogy csak ezek az eltérő világszemléletek lennének a világunkat meghatározó szembenállások egyedüli forrásai. A feszültségek oldásához legelőször is szembesülnünk kell azzal, hogy a világ milyenfajta szemlélete juttatott bennünket oda, ahol vagyunk.
A világunkat megosztó világszemléleti különbségeket legkönnyebben mint a vallásos és vallástalan felfogás közötti eltérésként tárgyalhatjuk. Ennek jobb megértéséhez először érdemes megnéznünk, mit tarthatunk a jó és a rossz mibenlétéről. Jón a vallási és filozófiai rendszerek általában az építő, teremtő, fenntartó, a dolgokat összhangba hozó tevékenységet értik. A rossznak pedig a rombolás, a szétverés, összekeverés felel meg, a sátán egyik legismertebb neve, a diabolosz éppen erre utal. Az új, összetettebb megjelenéséhez azonban szükséges a rossz is, hiszen az új létrejötte csak úgy lehetséges, ha a régi legalább részben szétesik, mert kell az újhoz a régi felbomlásakor felszabaduló építőanyag. A világegyetem fejlődése is határozottan mutatja, hogy amit jónak tarthatunk – az építő – a meghatározóbb és erősebb, mint a rossz. Hiszen a mindenség szinte a semmiből jött létre, és annyira finom, olyan összetett rendszerek jelentek meg benne, mint az ember, az emberi agy.
Közismert tapasztalat azonban, hogy a roszszat sokkal könnyebb észrevenni, mint a jót. A rossz általában látványosan, szembeötlőn mutatkozik. A WTC ikertornyai hosszú éveken át épültekm és a tömeggyilkos merénylet órákon belül törmelékké változtatta őket. A jó, ami az építőnek, alkotónak, gondoskodónak felel meg, viszont csak akkor vehető észre igazán, ha a dolgot hosszabb távon, folyamatában szemléljük.
Például az építkezés, vagy akár a barátság, a szeretet a pillanat számára is jelent valamit, de igazából csak hosszabb időszakot áttekintve ismerjük fel igazi értékét. Milyennek foghatjuk fel világunkat? Valamennyi vallás arra hívja fel az ember figyelmét, hogy a világ rendezett, összeillő, összefüggő egészet képez. A világot szépnek, otthonosnak való tartás egyben az emberek nagy többségének zsigeri érzése. Ez magzat- és csecsemőkorunkban ébred bennünk, ha édesanyánk szeretettel várt bennünket, és ha vele együtt a körülöttünk lévők is örültek születésünknek. Ezért a világot nemcsak a vallásos emberek, hanem a materialisták nagy része is szép egésznek látja. A bennünk lévő belső hangot, amely a világ jóságát, szépségét súgja, nagyon sokan azonban nem hallják meg. A gyorsuló világban élés sok emberben azt az érzést kelti, hogy világ nem egy rendezett egész, hanem zűrzavaros, azaz a világ folyását nem az összhang, hanem a gyors és váratlan változások sora határozza meg. A változások az ember számára jót és rosszat egyaránt hozhatnak. Ezért az embernek résen kell lennie, állandóan védekeznie kell a veszélyek ellen és ki kell használnia a kínálkozó esélyeket.
Ha az ember a világot zűrzavarosnak látja, akkor igencsak tevékeny életet él. Állandóan tesz valamit, hogy védje magát és éljen a kínálkozó lehetőségekkel. Az ilyen ember elsősorban csak magára tud gondolni, másra nem jut ideje, energiája. A jelenben él, nem tud igazából a jövővel vagy a múlttal foglalkozni. A világot inkább rossznak látja, ugyanis a jót nem nagyon veheti észre, azt ugyanis csak a dolgok folyamatát szemlélve fedezhetné fel, de a szemlélődésre, hosszabb időszakok áttekintésére nincs ideje és energiája.
A jövőre csak úgy tud gondolni, ha ezt és azt még most megcsinálom, akkor majd jobb lesz. Az ilyen ember nem tud megnyugodni, nem élhet teljes emberi életet. Hiába gazdag, van meg mindene, nem tudja élvezni az életet, nem érzi magát biztonságban. Minthogy csak a pillanatnak él, elhasználja a világ erőforrásait és így elpusztítja a civilizációt. Mivel a világ összevisszaságát elsősorban az ember és nem a természet okozza, a világot zűrzavarosnak látó emberek felszaporodása csak növeli a fejetlenséget. A dolgok zavarosabbá válása miatt egyre több, csupán a jelennek élő ember jelenik meg, így még kevesebb időnk jut egymásra, a gyermekeinkre. A felfordulás elhatalmasodása a civilizáció összeomlásához vezet.
A világot szép egésznek tartó ember is látja a világ kuszaságát, ezt azonban a világ rendjének velejárójaként kezeli. Csak olyan veszély ellen védekezik erőtelje-sebben, amely tényleg komolyabban árthat, és az esélyek közül csak azokkal él, amelyeknek kihasználása összhangban van a világ rendjével.
Ezért nem hajszolja annyira magát, mint a zűrzavarban élő, túlzottan tevékeny ember, viszont amit tesz, az építi a világot, szebbé teszi azt. Az ilyen ember akkor is tudja szeretni és élvezni az életet, ha szegény. Az ember a világot szép egésznek avagy alapvetően zűrzavarosnak tartó felfogása azután megszabja azt is, hogy az egyén miként használja az értelmét. Kétféle gondolkodási rendszert érdemes itt tárgyalnunk, az okos és a bölcs módszerét. Az okos ember a dolgot ismereteinek céltudatos alkalmazásával, alaposan, pontosan vizsgálja és a logikus mérlegelés után ésszerűen dönt. Nem törődik a tekintélyekkel, mások vélekedésével, csak az érvelés ellenőrizhetősége fontos. Az okos ellentéte a buta, aki képtelen az összefüggések megértésére. Az okos cselekvés általában hatékony és gyors, az okos ember él a ma rendelkezésre álló lehetőségekkel.
A bölcs ember az értelmét másképpen használja, mint az okos. A dolgot a tapasztalatainak átgondolásával szemléli, és eközben nemcsak a saját, hanem mások, sőt az emberiség sok évezredes tapasztalatait is felhasználja. A bölcs gondolkodás alapvető eleme a hasonlóságok felismerése és az azokon való töprengő elmélkedés. A bölcs döntése nem elhamarkodott, nem túl határozott. A bölcs ellentéte a bolond, aki azt hiszi, ő mindent mindenkinél jobban ért, nem számít neki, mi mások véleménye, tapasztalata. Emiatt az okos bizony követhet el bolondságokat. Ugyanis a pontos mérlegelés általában csak egyszerűbb dolgok rövid távon való megítélésére gyümölcsöző. Összetettebb, nehezebb kérdések vizsgálatára alkalmasabb lehet a bölcsesség, a tapasztalatokra építő eljárás. A bölcsesség követése viszont nem vezet látványos és gyors sikerekre, a bölcsesség a mindennapok forgatában korántsem olyan látványosan hatékony, mint az okosság. A bölcsesség ereje inkább hosszú távon nyilvánul meg.
Bölcs általában csak idősebb korára lesz az ember. A bölcs gondolkodás eredményei azonban a fiatalabbak számára is hozzáférhetők. Az évezredek bölcsességét elsősorban a vallások fogalmazták meg a fiatalabbak és általában a tömegek számára. Az évezredes tapasztalatok vallásos parancsolatokként is megfogalmazódtak. A parancsolatokban nem szabad kételkedni, hiszen az isteni fennsőbbség áll mögöttük, és az elődök tekintélye is a megtartásukra ösztönöz. Éppen ezért a hagyományokhoz ragaszkodó társadalmakat a bölcsesség tisztelete jellemzi. Ezen társadalmak ezért nem mutatnak látványos fejlődést, viszont nem fenyegheti őket a zűrzavar miatti felbomlás veszélye sem, hacsak nem ütköznek össze az állandó megújulásra képes társadalmakkal.
A természettudomány művelését elsősorban az okosságnak megfelelő módszer jellemzi. A tudós a vizsgált kérdést a pontosan értelmezhető fogalmak segítségével tárgyalja, és a körülmények gondos elemzésével ér el eredményt. Csak ha a helyzet túlságosan bonyolult, mint például az időjárás hoszszabb távú előrejelzése, fordul a bölcsességet jellemző módszerhez. Ekkor a számítógépes modellek a korábbi hasonló időjárási helyzeteket elemezve döntenek, ezek alapján jósolják meg, mire számíthatunk később.
A mai természettudomány, egyébként nem véletlenül, a latin kereszténységű Európában született meg, a XVI–XVII. századi tudományos forradalom az emberi történelem egyik legcsodálatosabb fejezete. A természettudományos gondolkodás nagyon sikeresnek bizonyult és nemcsak a termelést és a gazdaságot forradalmasította, hanem évszázadok alatt átalakította Európa és Amerika gondolkodását, világszemléletét is. Az okosság mint a mindennapokat is meghatározó gondolkodás egyre jobban terjedt, a hagyományok tiszteletére épülő bölcsesség és a vallásosság háttérbe szorult.
A tekintélyeket elvető, a hagyományait mint elavultat feladó nyugat-európai társadalmak és az Egyesült Államok polgárai egyre szabadabbakká váltak. Mára már a bölcs és bolond szavak régiesnek hatnak, mondhatni, hogy kimentek a divatból, alig használjuk őket. Az államok életét az okosság által vezérelt gyors és hatékony döntések határozzák meg. Az ilyen módon vezetett európai országok és az Egyesült Államok egyre sikeresebbekké váltak. Belső feszültségeiket, a felhalmozódó erőszakosságot inkább kifelé vezették le.
Gyarmatosítottak, befolyásukat kiterjesztve egyre nagyobb anyagi jólétet tudtak és tudnak nyújtani polgáraiknak. A hagyományaikhoz, vallásukhoz ragaszkodó népek, azoknak fiai egyre rosszabbul érzik magukat az Egyesült Államok és a fejlett gazdaságú országok által meghatározott világban. Nem csupán a gazdasági elnyomás miatt szenvednek, azaz amiatt, hogy a világ erőforrásainak nyolcvan százalékát csupán a fejlett országok körülbelül 15 százalékot kitevő lakossága használja fel. Ugyanennyire nyomasztó számukra, hogy hagyományaikat, önazonosságukat és vallásukat a diadalmas erősek igyekeznek gyengíteni, semmibe veszik, maradinak, idejétmúltnak tekintik azokat. Pedig a hagyományos gondolkodás követői tisztában vannak azzal, hogy hosszabb távon nem lehet a természet és világ alapvető rendje ellenében élni. Márpedig számukra a gazdag Amerika és Európa élete ilyen, annak lakóit csak a saját anyagi jóléte érdekli, és semmibe veszik a szegény többség eszményeit.
Például az iszlám országokból Európába vagy Amerikába tanulni érkező diák félelmetes kihívásokkal szembesül. Hazájában mindent az iszlám szabályoz, nemcsak a vallásos életet, hanem a család és a nagyobb közösségek életét, a gazdasághoz, ja oghoz, a tudományokhoz, a művészetekhez való viszonyt is. Nálunk pedig azt látja, hogy bár vannak itt is vallásos emberek, de az élet minden területe mintha önállóan működne, az általánosnak ható zűrzavarban nincs, ami össze tudná fogni, rendszerezné a létezést. A szegény országokból érkezők azt tapasztalják, hogy túl nagy a szabadság, nagyon sok minden megengedett a nyugati embernek, ezek az emberek, különösen az amerikaiak ráadásul igen önzők és magabiztosak, nem érdekli őket a más élete, a többiek gondja, baja. Akik csak a televízió szappanoperáiban láthatják a távoli Amerika és Európa káprázatos gazdagságát és szabadosságát, még taszítóbb képet alakíthatnak ki rólunk. Ezért az iszlám és más hagyományos életrendek követői, bár értékelik a Nyugat tudományos és gazdasági eredményeit, a nyugati civilizáció egészét veszélyesnek, a szélsőségesek egyenesen sátáninak bélyegzik.
A világot kettéosztó félelmetes feszültségnek oldódnia kellene. A hatalmas és magabiztos város, New York jelképeinek szörnyű pusztulása azt is jelenti, hogy a világ ez év szeptemberétől kezdve más lett. Ha csak a mát nézzük, több ezer ártatlan ember borzalmas kínhalála döbbent meg bennünket. Eltörpengve viszont azon, hogy mi volt a tettesek igazi célja, mi a szándékuk a jövőre nézve, rájöhetünk arra, hogy ez bizony csak valaminek a kezdete. Az USA és szövetségesei, köztük mi, magyarok is, megtettünk bizonyos válaszlépéseket.
Joggal tarthatunk azonban attól, hogy ezeket a lépéseket a támadók, jól ismerve az amerikai és európai gondolkodást, előre látták, és így most is az ő forgatókönyveik szerint zajlanak az események. Igazából arra lenne most szükségünk, hogy ne csupán a mára, hanem inkább a távlatokra tekintve hozzuk meg lényeges döntéseinket. Tekintve, hogy általában nem így szoktuk cselekedni, ez igen nehéz lesz. Viszont a helyzet válságos, ezért előbb-utóbb máshogyan, bölcsebben kell viselkednünk. A felszabadult emberek világának értékeit, a nyugati fejlődés hatalmas eredményeit nem pusztán a mai jólétünk megtartására, hanem bolygónk valamenynyi lakosának emberhez méltó életének megteremtésére, bolygónk fenntartható civilizációjának kialakítására kell fordítanunk.

A szerző atomfizikus (Debreceni Atommagkutató Intézet)