Mégis zsanérpárt lenne a demokrata fórum?

Boross Péter e lap május 3-i számában Zsanérpárt? címen megjelent válaszában erősen felindulva utasította vissza azt a feltételezésemet, hogy az MDF netán megfontolná az MSZP-vel való koalíciós kormányzást, ha az nem az SZDSZ-t kérné fel társnak Magyarország irányítására. Feltételezésemet nem lehetett tesztelni, mert az MSZP az ajánlatot az SZDSZ-nek tette meg.
Boross Péter olyan érdes szavakkal reagált április 29-i feltevésemre, amelyeket érdekes módon nem hallottam tőle ama balliberális újságírók ellen használni, akik őt miniszterelnöksége idején a legaljasabb rágalmak géppuskasorozatával lőtték. „Goromba”, „alaptalan”, „igaztalan”. Módszeremben a „balliberális kollégákat” követem. „Úriember ilyet nem tesz.” Feltételezésem „saját képzete, amelynek józansága – legalább ebben az esetben – ugyancsak kétséges”.
Boross Péter ezután kijelenti: „Ne kelljen már századszor ismételni: az MDF nem tud, nem akar és nem képes a baloldal pártjaival szövetséget kötni. Az a gyanúm, hogy ezt azok is tudják – értendő ez Lovasra is –, akik lejáratási, büntetési, de mindenképpen ártó szándékkal időnként felvetik… A jobboldalt ugyanis nem belső harcokra kell buzdítani, hanem összefogásra, egységre, lojalitásra”.
Boross Péter ezután azt írja, Dávid Ibolyát azért bírálják jobbról és balról (megjegyzem: a választások óta baloldali bírálatot ellene nem olvastam – L. I. ), mert „mélyebb ismeretek birtokában és megfelelő előrelátással kimondja véleményét, csak e hivatás belső törvényeinek engedelmeskedik”.
A volt miniszterelnök ezután olyan radikálisnak hord le, aki alaptalan illúziókat kerget. Majd kimondja az általánosító szentenciát a szakma e térfelét sújtva: bár lenne konzervatív újságírás! „Akkor szélesebb körben érvényesülhetne e nemes gondolat, mármint a gyakorlatias bölcsesség és a jó ízlés törvényei szerint”.
Eddig Boross Péter válaszának fénypontjai. Mondjam azt, hogy megszoktam a minden oldalról jövő támadást? Olykor talán azért, mert netán a Boross Péter által említett dávidi erényekkel némi „előrelátással” bátorkodom leírni azt, ami leírása pillanatában felháborító eretnekségnek hangzik. Mert merek önálló véleményt hangoztatni, ami „csak” olvasóim nagyon nagy többségének tetszik. Ez egyébként máshol újságírói erény, nálunk azonban egyesek szemében már-már Bin Laden-i veszélyeket hordoz.
Most, hogy Veszprémben az MDF szövetséget kötött a magyar nép gyilkosainak törvényes utódpártjával; azzal a párttal, amelynek vezetői a megszálló csapatokat az utolsó pillanatig kiszolgálták (a párt mohó csicskásáról, az SZDSZ-ről most ne beszéljünk), nemcsak Boross Péter irányomban tanúsított felindulása maradt el az „aljas” feltételezésemet megvalósítók ellen, de Dávid Ibolyáé is. Sőt. Dávid támogatta a veszprémi megállapodást, holott az MDF Veszprém megyei választmánya attól elhatárolódik. És olyanok nem voltak hajlandóak megszavazni az alkut, mint az MDF egyik nagy alakja, Horváth Balázs, valamint – testületileg – a Fidesz helyi frakciója.
Az MDF mindezek után, múlt hét csütörtökön, a Baranya megyei közgyűlésben írt alá együttműködési megállapodást az MSZP-vel. A balliberális média a térdét csapkodja örömében és „európai példamutatásról” beszél. Ez aztán az igazi: egyenlő távolság Orbán Viktor és a D–209 között (amely felezőpont Pető Iván két füle között található).
Boross Pétertől, tán mondanom sem kell, nem várom azt, hogy bocsánatot kérjen. Övön aluli ütéseiért cserében én csupa jót kívánok neki. Például azt, hogy Dávid mellett szeresse őt is a balliberális sajtó. Tizenkét és fél évvel a rendszerváltás után tisztul a kép.