időjárás 11°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo

Egy meghiúsult békemenet emlékére

Modor Ádám
2003.02.26. 00:00

Magyarország 1980–81: A feltámadt remény éveiként maradtak meg emlékezetünkben. A lengyel Szolidaritás szakszervezet 1980-as életre hívása, a ’80-as lengyel nyár dicsőséges, fegyelmezett és győzedelmes sztrájkmozgalmainak gyümölcseként Kelet-Közép-Európa minden szabadságra szomjazó elnyomott polgárában a remény szikráját csiholta fel. Bár az agy-érelmeszesedésben szenvedő orosz birodalmi vezetők reakciói, valamint a hivatalos nyilvánosság kanálisain áramló hazugság- és dezinformáció-áradat nem sok jót ígért. A lengyel pártállam gyengeségét és válságát bizonyította, hogy népszerűsége csúcsán közel 10 millióan csatlakoztak a független szakszervezethez. A Szolidaritás a legerősebb ellenzéki mozgalommá vált a lengyelországi kommunizmus történetében.
A történelmi hagyományokban gyökerező magyar–lengyel barátság is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon minden ellenséges propaganda ellenére sokan szorítottak Lech Walesának és társainak. Talán egyetlen példa is megvilágítja a fiatalabb generációk számára, hogy milyen eszközökkel próbálta a magyar pártállam a sokoldalú tájékozódás lehetőségét beszűkíteni. Andrzej Wajda világhírű lengyel filmrendező Vasember című alkotása 1981 nyarán Cannes-ban Arany Pálma-díjat nyert. Lengyelországban milliók látták a filmet a Szolidaritás születéséről. A filmet a „liberális” Kádár-rendszerben csak illegális vetítéseken, rossz minőségű videokazettákon lehetett látniuk a szerencsés keveseknek. Televízióban, moziban nem mutatták be.
1981 őszén a budapesti bölcsészkaron felállt Nóvé Béla, aki két év kihagyás után a pesti bölcsészkaron folytatta Debrecenben kezdett tanulmányait, és az alább olvasható felhívás szellemével megegyező beszédében javasolta egy tiltakozó békemenet megszervezését. A hazai közvélemény egyoldalú tájékoztatását ellátó tömegtájékoztatási eszközökben ekkoriban gyakorta láthattunk képeket nyugat-európai béketüntetésekről. A gyakran rendőri brutalitást is bemutató televíziós képsorok arról győzködték a nézőket, hogy a nyugati közvélemény legaktívabb demonstrálóinak elegük van a fegyverkezési verseny újabb áldásából, az amerikai rakéták legújabb telepítési terveiből. Arról nem szólt a fáma, hogy ezeket a nyugati békemozgalmakat milyen csatornákon keresztül pénzelik és manipulálják Moszkvából, és a KGB hogyan épült be soraikba…
’81 októberében az ELTE bölcsészkarának diákparlamentje, talán Diószegi István dékán a kezdeményezés iránt megnyilvánuló pozitív semlegességet és a nemzetközi békemozgalom törekvéseit szkeptikus kritikával illető hozzászólását követően döntött: kézfeltartással megszavazta a békemenet tervét. Az önként jelentkezőket pedig megbízta, a jelen lévő KISZ-vezetők ellenzése dacára, hogy kezdjék meg a szervezést. Ezután a maroknyi csoport tagjai megállapodtak, hogy kezdeményezésükről, amely ekkor már a bölcsészkari diákparlament támogatását is élvezte, tájékoztatják a többi egyetem hallgatóit is. A kezdeti lelkesedést hamar lehűtötte a pártállam olajozottan működő akadályozó-korlátozó, majd a további szervezést is ellehetetlenítő intézkedéssorozata.
A bizottságból hamarosan kivált az első aggályoskodó, aki a párt és egyetemi vezetés engedélyét akarta kérni ahhoz, hogy egy példányban kitegyük az egyetemen a hirdetőtáblára a felhívás itt közreadott szövegét. Amikor elhatároztuk, hogy ezt engedély nélkül megtesszük, lehúzta nevét a listáról. A papírt néhány óra elteltével gondos kezek eltávolították a tábláról. Ekkorra már beszédtéma lett a bölcsészkaron és más egyetemeken a békemenet kezdeményezése. A szkeptikusok és közömbösök többséget alkottak, a szervezők azonban romantikus kalandvágyból tovább szőtték terveiket.
Néhány nap múlva az orvosi egyetem diákparlamentjén a párttitkár személyes felszólalását követően fojtották bele a szót Tóth Istvánba, aki ismertetni akarta elképzeléseinket. A közgázon meghallgatták ugyan a küldöttet, de csatlakozásra nem került sor, mert a pártállam gépezete addigra felkészült a nem várt támadás visszaverésére. Ekkor már köztudottá vált a szájhagyomány útján te
rjedő hírekből és rémhírekből, hogy a békemenet célja tiltakozás a nyugati és a szovjet(!) rakétatelepítések ellen egyaránt. Ezzel a kezdeményezéssel a pártállam egyik alapvető tabujához, a szovjet katonapolitikai és nagyhatalmi érdekek tiltott övezetébe tévedtek a kezdeményezők.
Néhányszor még összegyűltünk megbeszélni a teendőket, de miután elmúlt a karácsony, és egyes tervek szerint a szeretet ünnepe előtt lett volna eredményes a megmozdulás, felhagytunk az aktív szervező tevékenységgel. Még egy tisztázó beszélgetésre azért leültünk néhányan Bárd Andrással, a budapesti KISZ-bizottság munkatársával a Károlyi cukrászdában, ahol világossá váltak a lehetőségek: 1. Ilyen megmozdulást csak a KISZ szervezhet. 2. A rendőrség nem fogja engedélyezni számunkra az útvonalat. 3. Szovjet rakéták ellen nem lehet nyilvánosan szót emelni Magyarországon.
Amikor erre a beszélgetésre sor került, már túl voltunk 1981. december 13-án, a lengyel hadiállapot kihirdetésén, és az azt követő nem példa nélküli erőszakhullám tetőzésén. Mindannyian láthattuk a televízióban vagy hallhattuk a SZER adásaiban a „pax sovietica” hétköznapi megnyilvánulásait, tankok a városok és falvak utcáin, vízágyú, gumibot, kijárási tilalom a tiltakozások megakadályozására. Itt elegendő utalni a sziléziai Wujek-bányában mártírhalált halt sztrájkoló bányászok sorsára vagy a tankokkal megrohamozott gdanski Lenin Hajógyár képére.
Egy illúzióval szegényebbek lettünk, viszont elindítottunk egy folyamatot, amely a Dialógus békecsoport létrejöttével a béke kérdését napirenden tartotta még évekig. A Dialógus megfigyelésében és felmorzsolásában hazai mércével mérve már jóval nagyobb erőket vetett be a kádári–aczéli pártállam titkosrendőrsége, mint tette szerény békekezdeményezésünk megakadályozásakor.
***
<bFelhívás!
Az elmúlt hetekben minden eddiginél szenvedélyesebb békemegmozdulások voltak Európa-szerte, Skandináviától Olaszországig, Frankfurttól Drezdáig. Az ELTE bölcsészkari diákparlamentjén nagy visszhangot keltett az a diákok által felvetett javaslat, hogy a budapesti egyetemisták és főiskolások békemenettel fejezzék ki óhajukat és személyes felelősségüket a béke megőrzése iránt. A diákparlament ott, helyben megbízott tíz önként jelentkező diákot, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a budapesti egyetemisták és főiskolások békemenetének megszervezését. A célok tisztasága érdekében ügyelünk a spontán, társadalmi jelleg megőrzésére. Számítunk a hivatalos szervek támogatására is. Felhívással fordulunk hozzátok, hogy csatlakozzatok a kezdeményezéshez. Válasszatok az önként jelentkezők közül békecsoportot, amely közreműködik a békemenet megszervezésében. Várunk mindenkit, aki magáénak érzi a kölcsönös európai leszerelés ügyét.
*
Záradék:
Amennyiben kezdeményezésünket a felhívásban foglaltaktól eltérően használják fel, vagy a szervezést kisajátítják, a szervezőcsoport automatikusan feloszlik, a tagok közös nyilatkozatban határolják el magukat a történtektől.
*
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának
1981. november 17-i diákparlamentje megbízásából:
Csökmei Márta, Derdák Tibor, Fischer György, Járai Csongor,
Modor Ádám, Nóvé Béla, Petőcz András, Petrasovits Anna, Szent-Iványi István, Tóth István.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.