Új moralisták, farizeusok (21. rész)

Mottó: „Mi kell nekünk egy használható középkorhoz? Mindenekelőtt nagy-nagy béke, amely majd széthull; erős nemzetközi államhatalom, amely előbb nyelvében, szokásaiban, eszméiben, vallásában, művészetében és iparában egységesíti a világot, majd pedig irányíthatatlan bonyolultsága miatt összeomlik. Összeomlik, mert kívülről szorongatják a barbárok, akik nem feltétlenül műveletlenek, csak éppen új szokásrendet és új világszemléletet közvetítenek. Ezek a barbárok kíméletlenül betörhetnek, hogy a még sohasem élvezett anyagi javakat megkaparintsák, vagy észrevétlenül beépülhetnek a Pax dominens államtestébe, hogy azután új hiteket és új életelveket terjesszenek. Nem a keresztény etika ássa alá a hanyatlásnak induló Római Birodalmat, aláásta az már önmagát, amikor szinkretista módon befogadta az alexandriai kultúrát és a keleti Mitra- vagy Astarte-kultuszt, eljátszadozván a mágiával, az új szexuáletikai tanokkal, a különféle üdvözítő vágyálmokkal és látomásokkal. Befogadta az új faji közösségeket, különféleképpen megszüntette a merev osztálykülönbségek jó részét, csökkentette a városiak és a városon kívüliek, a patríciusok és a plebejusok közti különbséget. Megtartotta a javak elosztási rendjét, ám enyhítette a társadalmi szerepek különbségeit, és nem is tehette volna másként. Utat engedett a gyorsan terjedő kultúráknak, hatalomra juttatott olyanokat, akiket fajtájuk miatt kétszáz évvel azelőtt még alacsonyabb rendűnek nyilvánítottak volna, megtisztított dogmáitól sok vallási tant. Egyazon időben az államférfiak a görög–római isteneket, a katonák Mithrast, a rabszolgák Jézust imádhatták. Ösztönszerűen üldözte azt a hitet, amely halálos veszélyt jelenthetett később a rendszerre, ám szabályszerűen működött benne egy önmérséklő türelem, amely mindennek teret adott. (…) egy nagy békekor összeomlását válság és bizonytalanság követi, különféle civilizációk ütköznek össze, s lassanként kiformálódik az új ember alakja. Körvonalai ma még nem tiszták, de alkotóelemei már ott fortyognak egy drámai katlanban. Boethius, aki Püthagoraszt népszerűsíti és Arisztotelészt olvassa újra, nem a múlt leckéjét mondja föl, hanem a kultúrateremtés új módját veszi észre, és miközben úgy tesz, mintha ő volna az utolsó római, valójában a barbár udvarok első tudósműhelyét alakítja ki.”
(Umberto Eco: Az új középkor; Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.)

Apró, eldugott hírben tudósít a napilap, hogy az ORTT panaszbizottsága (ez a szervezet maga az új moralizmus és a farizeusság) elítélte a Hír Televíziót, amiért annak egyik műsorában a meghívott vendég a „feka” kifejezést használta a négerekre. Természetesen a „néger” szó használata szintúgy szalonképtelen, magára valamit is adó mai értelmiségi, finomkodó, ám mindenféle gyűlölettel átitatott új moralista kizárólag az „afroamerikai” vagy maximum a „fekete” főneveket veszi az ajkára, s miközben kimondja, meg van győződve arról, hogy szóhasználatával megint hozzátett egy kicsit a szebb jövőhöz; ugyanő irtózattal és undorral utasítja el a cigány szót, hogy helyette a „romát” használja. Fel sem merül benne, hogy a „roma”, amellyel a cigányok nevezik meg saját magukat, „ember”-t jelent, s a cigányság a maga megkülönböztetésére mondja, mondta, kifejezve egyben abbéli meggyőződését is ezzel a szóval, hogy a nem cigány nem is ember. (A különböző fajtájú cigányok a mai napig nem hajlandók keveredni, elképesztő köreikben a törzsi összetartás, egy oláh cigány nem házasodik beással, az erdélyi gábor cigányok szintúgy külön kaszt, akik mélyen lenézik és nem veszik emberszámba a más fajtájú cigányt.)
Hasonló problémát jelent például Kanadában az őslakosság megnevezése. A mi kultúrkörünkben az eszkimó szó használata teljesen természetes volt évszázadokon át, s nem fűződött hozzá semmilyen negatív tartalom. Egy emberfajta megnevezését szolgálta, semmi egyebet. Ám az új moralizmus korában valaki kitalálta – s bizonyos vagyok benne, hogy nem az eszkimók –, hogy ez sértő. S helyette divatba jött az „inuit” használata, amely eszkimó kifejezés szintúgy „ember”-t jelent, mégpedig ugyanúgy kirekesztő jelleggel. Az inuit nem a fókához képest ember, hanem a többi emberhez képest ember. Legalábbis elgondolkodtató, hogy a liberalizmus és tolerancia jegyében miért számít politikailag korrektnek ezek használata.
Még érdekesebb azonban annak vizsgálata: vajon mindenkit megillet-e az új moralizmus álszent védelme? Vajon valóban minden kisebbség részesül a finomkodó, ám mindenféle gyűlölettel átitatott értelmiség hisztérikus szeretetében és toleranciájában, avagy ez kizárólag az inuitoknak, afroamerikaiaknak és romáknak jár-e ki? No és a zsidóknak, bár őket még kisebbségnek nevezni is komoly bátorságot jelent…
Nos, a kérdés természetesen költői.
Vizsgáljuk csak meg a magyarországi média néhány legutóbbi esetét, s tegyük fel inkább azt a kérdést: miért kell ennek így lennie?
2002. december 15-én, reggel hét óra után a Sláger Rádióban Bochkor Gábor és Boros Lajos műsorvezetők felvezették azt a rendkívül szórakoztató témát, miszerint az Egyesült Államok nemsokára bombázni fogja Irakot, illetve a fővárost, Bagdadot. Jóízűen nevetgéltek ezen, s amikor Allahra terelődött a szó, Bochkor Gábor kifejtette a következőt: „Allahnak zselézett a haja, mű Versace-cuccokban jár, és azt mondogatja, hogy cséndzs máni cséndzs máni…” Néhány perc elteltével pedig, miután kivesézték azt a hírt, miszerint az amerikaiak Allah képmását fogják Bagdad fölé az égre vetíteni, hogy az arabok azt higgyék, isten büntetése, ami velük történik, még elhangzott a következő megállapítás is: „Jó ötlet ez a vetítés, mert a hülye arabok nem fogják szétlőni a saját istenük képét…”
Ezt követően fordultam életemben először – és utoljára – az ORTT panaszbizottságához. Néhány hét múlva megkaptam az értesítést, hogy panaszomat kivizsgálták és elutasították. Nem találtak semmi kivetnivalót az elhangzottakban, sőt, mint levelükben kifejtették, a két műsorvezető éppen a „humor eszközeivel” akarta nevetségessé tenni az „amerikaiak képtelen ötletét”.
Már az esetet követően cikket írtam, amelyben kifejezésre juttattam mérhetetlen felháborodásomat, s az akkor feltett kérdésemet most megismétlem: elhangozhatna-e bármikor, bármilyen összefüggésben a magyar médiában mondjuk az, hogy Jahvénak pajesza van, hoszszú kaftánt visel és azt mondogatja, hogy gojtól lopni nem bűn, gojtól lopni nem bűn? Természetesen nem hangozhatna el, s ez nagyon jól is van így. De mi az oka a kétféle megítélésnek? A holokauszt vagy a holokausztipar? Az arabok csekély száma Magyarországon, s egyáltalán nem létező befolyásuk a hazai médiára? A liberális értelmiség szelektív érzékenysége, vagy teljes szolidaritása Izraellel, s az ebből következő mély, meggyőződéses, rasszista arabellenesség? Érdekes végiggondolni: a hazai liberális értelmiségnek, amely szenvedélyesen átérzi a németországi arab és török (vagyis mohamedán) közösségek elleni atrocitások fájdalmát, és nem habozik a történtekben felismerni az állandó és kiirthatatlan német náci szellemet, vajon miért nem volt egyetlen szava sem a Magyarországról azonnali hatállyal kiutasított arab orvos védelmében? S vajon kiutasítana-e az állam egy zsidót Magyarországról, ha kiderülne, hogy az illető egy szélsőjobboldali, rasszista, a palesztinok ellen merényleteket elkövető zsidó szervezetet támogat anyagilag? Egyáltalán: létezik-e bárhol olyan lista, amely a terroristagyanús, cionista zsidó szervezetek bankszámlaszámait tartalmazza?
Ameddig ezen gondolkozunk, álljon itt még egy érdekes adalék. Az ENSZ 1975-ben rasszista ideológiának minősítette a cionizmust. Majd ezt a határozatot 1991-ben, a „nemzetközi közvélemény nyomására” (!) visszavonták (Új Magyar Lexikon).
Hát persze… Magam is emlékszem: 1975 és 1991 között, tizenhat keserves esztendőn át Ulánbátortól Pekingig s vissza, Mandzsúriában, a Kóla-félszigeten, Hokkaido és Honshu szigetein, Melanéziában és Polinéziában, a maorik a busmanok és az ausztrál aboriginalok között, s persze Európában, Manchaster iparnegyedeiben, London mozlim közösségeiben és a Sohóban, a Cityben, a Hanza-városokban, Amszterdam kikötőiben és dokkjaiban, a lisszaboni halpiacon, Obidosban, Athénban és Belgrádban, az albán tengerpart betonbunkereiben, Budapesten a Józsefvárosban és Bőnyrétalapon szinte egy időben indult el és terjedt a mozgalom, nőtt, dagadt az elemi erejű felháborodás, hogy a cionizmust azonnal vegyék le a rasszista ideológiák listájáról. Csakhogy a szemét antiszemita világ és az ENSZ ennek ellenére tizenhat évig ellenállt…
Ugyan, kérem!
Most háborodjunk fel vagy röhögjünk?

Bächer, a fővádló
Bächer Iván a Népszabadság 2003. január 4-i számában leírja a következő mondatokat: „A magyar nácik a német nacionalizmus föltámadását várják örömmel. A magyar demokraták gondolkodnak a németen.” Miután Bächer leírta a fenti gondolatsort, s miután a lap szerkesztői ennek helyt adtak, nyilván gratulációk sora érkezett Bächer címére, személyesen is és telefonon is „megveregették a vállát” bátorságáért, szókimondásáért, az „igazságot nyíltan vállaló” prófétaságáért. Vajon leírhatná-e bárki a magyar sajtóban a következőket? „A magyar zsidók a zsidó nacionalizmus föllángolását üdvözlik örömmel. A magyar demokraták gondolkodnak a zsidón.”
Senki nem írhatná ezt le. Annak ellenére, hogy a zsidó nacionalizmus – cionizmus – a szemünk előtt lángol fel, s Izrael héjái valóságos népirtást hajtanak végre a palesztinok ellen. Jó ízlésű ember akkor sem fogalmaz meg például olyat, hogy valaki „gondolkodik a zsidón”. Mert a „zsidón” gondolkodni nem lehet, legfeljebb „egy adott zsidón”. A „németen” kifejezés mégsem váltott ki semmilyen ellenérzést a hazai liberális értelmiség körében, annak ellenére sem, hogy a szóhasználat rasszizmusa és rosszízű, oktalan gyűlölködése napnál világosabb, ráadásul a német nacionalizmusról beszélni egyszerűen oktalanság; a német nemzet ma Európa legagymosottabb nemzete, s nemhogy nacionalizmussal nem vádolható, de szinte már szánalmas, ahogy hajlandó lemondani a legelemibb nemzeti önbecsülésről is, pusztán azért, mert 1967 júniusa, vagyis az arab–izraeli háború után föllendülő holokausztipar belehajszolta őket (is) ebbe a zsákutcába.
Amúgy Bächer Iván nem várt sokáig. Ismét vérig sértett mindenkit, aki nem úgy magyar, hogy neki is jólessen szeretni…
A Népszabadság május 10-i számában egyebek mellett ezt vetette papírra az „egyszerű kétkezi baloldali”: „A dolgok mostani állása szerint, kormányváltás esetén egy zsidózó, oláhozó, sípoló, terrorházi, Európához kénytelen-kelletlen, vagy úgy sem tartozó jobboldal kerülne kormányra.”
Nem baj, Bächer. Majd megszokod. Ahogy mi is megszokjuk – fogcsikorgatva –, hogy (Torkos Matild szavaival élve) jelenleg egy arabozó, magyarozó, Magyarországot Európából évtizedekre kiszakító, titkosügynökmúltú, nemrég még a KGST-t, a Varsói Szerződést istenítő, a szovjet típusú társadalom „magasabb rendűségét” hirdető kormányunk van, amely kevesebb mint másfél évtizede ugyanazzal a zsargonnal üldözte és ítélte el a szovjet- és kommunistaellenességet, mint ma az Amerika- és EU-ellenességet. S igen, egy olyan kormányunk van, amely a 23 millió románnal való gusztustalan riogatással egyszerre „oláhozott” és egyszerre sértette vérig az erdélyi magyarságot; azt az erdélyi magyarságot, amelyet a titkosügynök miniszterelnök és a Varsói Szerződésbe hajdan szerelmes külügyminiszter szerint az Orbán-kormány „túlszeretett”; azt az erdélyi magyarságot, amely 2003-ban nem írhatja ki legnagyobb fejedelmének szobrára magyarul, hogy Bethlen Gábor, amelynek csángó tagjait beidézik a rendőrségre, ha magyarórákon vesznek részt, eközben pedig a titkosügynök és a nemrég még VSZ-párti külügyminiszter pezsgőzik Nastaséval a Kempinskiben Erdély elszakításának ünnepén, s győzelmi jelentéseket tesznek közzé a javuló román–magyar viszonyról. Hja, könnyű úgy javulni valaminek, ha az egyik fél egyenesen imádja, ha szemen köpködik. És ezeknek parírozik Bächer és az egész magyar baloldali, liberális sajtó, amúgy érzékenyen az emberi jogokra, a kisebbségek védelmére. Inuitok, afroamerikaiak, romák és zsidók igen, határon túli magyarok meg kuss! Ez az újfajta reálpolitika…
Valószínűleg az erdélyi magyarok sem úgy magyarok, hogy jólesik őket szeretni…

Micuko…
Amúgy kíváncsi vagyok, kikéri-e magának valaki az új moralisták közül azt az iménti megállapítást, miszerint az arabokat azért lehet sértegetni ma Magyarországon, mert kevesen élnek közöttünk. Ez nyilvánvalóan nem lehet igaz, hiszen a mi hisztérikus liberális értelmiségünk akár egyetlenegy inuit, afroamerikai, roma vagy zsidó érzékenységét is tiszteletben tartja, az ő jogaikért bármikor kiáll harciasan. A japánok viszont – fájdalom! – nem tartoznak ebbe a kiváltságos társaságba.
A tv2 Micuko című műsora miatt többször tiltakozott a budapesti japán nagykövetség. Vezető japán napilapokban is téma volt a büszke japánokat sértegető műsor – ez idáig mindhiába. A hisztérikusok jeles képviselője, Bolgár György viszont megírta a botrány kirobbanásának idején, hogy ugyan már, hány japán él ma Magyarországon, igazán felesleges lenne miattuk foglalkozni az egész üggyel, kár lenne komolyan venni annak a néhány túlérzékenynek a fölösleges nyavalygását. Érdekes okoskodás… Pedig – s most az új moralisták világlátásába, erkölcsi prioritásába helyezkedünk egy pillanatra – az a néhány japán valószínűleg nagyobb kárt tud okozni nekünk a mindenható piacgazdaság, tőke és globalizáció frontján, mint a teljes hazai cigány kisebbség. Vagyis – elfelejtve egy pillanatra, hogy vagy számít mindenki érzékenysége, vagy ostoba hazudozás az egész – érthetetlen, miért nem számít a japán nagykövetség és sajtó sértődöttsége és fenyegetőzése, és miért lesz mindennél fontosabb Horváth Aladár tiltakozása a Bazi nagy roma lagzi miatt? S ettől a kérdéstől még nem lesz megmagyarázható és elfogadható a tv2 másik ordenárésága, az a bizonyos bazi nagy roma lagzi. A tv2 átlépte a Rubicont. De ettől még nem lesz kegyvesztett. Tessék-lássék még haragszanak rá majd egy kicsit, de szükségük van rá. Hiszen ez a tv2 az a tv2, amelynek egyik műsorában az is elhangozhatott, hogy Orbán Viktor egy náci cigány. Akkor Horváth Aladár nem szervezett tüntetést azzal a jelszóval, hogy nem európai magatartás cigányozni. A „náci” kitételen pedig nyilván egyetértőleg kuncogtak – persze csak szigorúan egymás között. Miképpen az MSZP–SZDSZ tavalyi kampányának szerves részét képezte az Orbán Viktort lecigányozó suttogó propaganda, ami olykor suttogóból átváltott ordítóvá, emlékezzünk csak Farkasházy Hócipőjének ominózus címlapjára. Miképpen akkor sem vonult utcára a hisztérikusok tömege, amikor az Orbán– Nastase-paktum megkötése után megjelentek Budapest utcáin az „Orbanescu” falfirkák – már hogy essék szó még egyszer az „oláhozásról”. S csak érdekességképpen: ez az „Orbanescu” szinte párja az 1990-es választási kampányban feltűnt ízléses jelenségnek, amikor a Fidesz plakátjait átjavították „Zsideszre”. A BIT-esek javították át, akiket akkoriban Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter vezetett…
Igen: ez az a tv2, ahol először a volt miniszterelnököt cigányozzák le, majd elkészül a bazi nagy roma lagzi. Először néma csönd és sunyi helyeslés, majd elemi felháborodás. Végül, hogy a történet kerek legyen, ennek a tv2-nek alapítóját, egyik tulajdonosát és volt vezetőjét, Tolvaly Ferencet most az MDF indítja az EU-választásokon; s ennek az MDF-nek prominensei megfeddik a jobboldali sajtót annak – úgymond – elfogadhatatlan hangneme miatt. Gyönyörű! De ettől még nem lesz megmagyarázható és elfogadható sohasem, ahogy a hazai liberális értelmiség szelektál az emberi jogok és érzékenységek között.
(Folytatás holnapi számunkban)