Hová jutottatok?!

Mint antipolitikus, azt tanácsolom az új vezetőknek, hogy ne kezdjék tisztogatással az országlásukat, s ha pedig mások állnak elő ezzel a javaslattal, hűtsék le a bosszú hangulatát. Az új politikusok azon legyenek, hogy minél kevesebb embernek tegyék tönkre az életét, az egzisztenciáját, az önbecsülését. (Konrád György, 1990.)
Ezek szép és megszívlelendő gondolatok egy sima kormányváltás idején. Az első a nyugodt és békés munkavégzés feltételeinek a biztosítása. De álságos és farizeusi szemléletet tükröz, mikor egy elnyomásra, megfélemlítésre épülő rendszer megdöntésének küszöbén állunk, és az általad támogatott párt éppen a legradikálisabb hangvételével aratta igazi sikereit. Bedőltünk nektek, és lelkesen agitáltunk az esetleges választási sikeretek érdekében. Pedig ezen sorokat olvasva elgondolkozhattunk volna. Biztosan azt akarják, amit mondanak? Nem csak szemfényvesztés ez? De mi hittünk nektek, és később sajnos keserű volt a csalódás. Gyuri bácsi, jól átvertetek minket, a kutyafáját!
Elnézést kérek a bizalmas hangvételért, de a rendszerváltás idején egyike voltam azoknak, akik a párt ifjúsági tagozatának tagjaként (Fidesz) tevékeny szerepet vállaltunk az SZDSZ választási sikerében, és személyes kapcsolatban álltam a párt akkori és jelenlegi első és másodvonalbeli vezetőivel. Akkor nagy szüksége volt az SZDSZ-nek egy olyan fiatalok között élő, problémáikat magukénak érző, népszerű egyetemista- és főiskoláscsapatra, amely heves és kemény hangvételű beszédekkel, újszerű politikai stílusukkal szimpátiát ébreszt az emberekben a liberális eszmék iránt. Ezzel nincs is semmi probléma. Az a liberális gondolkodásmód, a legkeményebb antikommunista hangvétel, a kádári korszakban meghurcolt hiteles személyiségek (Demszky, Mécs, Kis, Magyar stb.) méltán népszerűvé tették magukat ebben a fiatal értelmiségi körben. A Fidesz, meglepetésre, bejutott az első szabadon választott parlamentbe, és közösen elkezdtünk dolgozni a pártállam leépítésén.
Az első pofonokat akkor kapta a liberális elit, amikor rájött arra, hogy nem viselkednek bólogató kisfiúként Orbánék, és több esetben sem csatlakoztak a Kormányváltást mindenáron című előadáshoz. E következetes, a nemzeti értékeket is figyelembe vevő liberális politikájuk a közvélemény-kutatások szerint is egyre nagyobb támogatásra lelt a szavazók körében. Na, ez már nagyon nem tetszett Demszkyéknek. Ők nem ezért támogatták ezeket a „suhancokat”, hogy a fejükre nőjenek. Valamit tenni kell. Ekkor indították be Fodor Gáborékat és a médiakommandót, hogy a fejükre koppintsanak ezeknek a tejfölösszájúaknak. Bejött. Az eddig a média kebelén melengetett fiataloknak rá kellett jönniük, hogy nagy hatalom összpontosul a Mérleg utcában. A történet vége ismert, súlyos választási vereség (1994), és egy jókor jött nagy pofon. Ti, kedves barátaim, ekkor követtétek el azt a hibát, amit azóta sem tudtatok helyrehozni. Egy nagyon becstelen alkut kötöttetek az 1990-ben általatok leginkább támadott utódpárttal. A koalíciós tárgyalások előtti és közbeni hazugságokról nem is érdemes beszélni. (Nem lépünk koalícióra a szocialistákkal! Ha Horn Gyulát jelölik miniszterelnöknek, nem jön létre a megállapodás!) Ezt a hazug és jellemtelen politizálást, amit akkor folytattatok, nem bocsátotta meg nektek a választóitok kétharmad része. Hozzáteszem, a Fidesz berkein belül már akkor szurkoltunk, hogy lépjetek csak be a koalícióba, mert az SZDSZ számára ez a lépés politikailag végzetes lesz. És szerencsére a titeket támogató gazdasági holdudvar szava erősebb volt, mint a politikai éleslátás. A hatalom kényszere elért benneteket. Megmondom őszintén, hetekig nem tudtam megemészteni a történteket, mert az aggasztó előjelek ellenére titokban reménykedtem, hogy nem léptek bele ebbe a erkölcsi pocsolyába. Szörnyű érzés volt, elismerem. Hogy azok a prominens pártvezetők, akik rémtörténeteket meséltek a Kádár-rendszer üldöztetéseiről, egy asztalhoz ülnek és osztozkodnak a hatalom koncain az őket meghurcoló hatalom másod- és harmadrangú képviselőivel, a legrosszabb álmaimban sem hiszem el. Pedig bejött barátaim figyelmeztetése, és bennem ekkor egy világ omlott össze. Az ezt követő négy év politizálása elég volt ahhoz, hogy az egykori zászlóvivőből egy jelentéktelen kis szatellitpárt váljon, míg a nyolc évvel ezelőtti kisfiúk az ország második pártjává nőjék ki magukat, és a legerősebb koalíciós pártként átvegyék négy évre a kormányrudat. Na ez az, ami nektek nem sikerült, és sohasem fog már. Ezt a galád tettet nem lehetett megbocsátani Orbán Viktoréknak. Az eddigi közepes hatóerejű fegyverekkel felszerelt médiakommandót (lásd az ellenfél likvidálását, megsemmisítését emlegető Magyar Hírlapot) bombákkal kellett ellátni.
Most jöjjön egy újabb idézet Gyuri bácsitól, 1990-ből: „A kommunizmushoz és a nacionalizmushoz képest a harmadik vetélytárs, a liberális demokrácia szelleme valóban erőszakkerülőbb. Az előző kettő koncentrációs táborokat hozott létre, a harmadik nem csinált ilyet. Közép-Európában a liberalizmus ártott a legkevesebbet és alkotott a legtöbbet.” Na ezt a szép idézetet leírva, és ismerve az elmúlt öt év eseményeit, csak Forró Tamás és eszmetársai nem fakadnak kacajra rajta. Az utóbbi években kiderült, hogy Magyaréknak a Kádár-örökösökkel karöltve kellett megvédeni a demokráciát a Fidesztől. A másfél milliós – Orbán szövegétől benarkózott – „neonáci csőcselék” meg menjen haza randalírozni, ne a Kossuth téren hőzöngjön, ugye, Konrád Gyuri bácsi? A választási kampány alatt a közhangulatot szándékosan hiszterizálva végigrohantátok az országot; lediktatúrázva, leantiszemitázva, rablóharamiának és a szólásszabadság eltipróinak titulálva a jobboldal pártjait. Ezzel a kultúrértelmiségi elithez méltatlan mocskolódással épphogy sikerült megnyerni az MSZP-sekkel együtt a választást. Nagyon necces volt ez a „győzelem”! (5,4 szégyenszázalék.)
Végül jöjjön dicső évetek egy-két szösszenete, amivel 2006 utánra végleg sikerül kizárni magatokat a parlamenti pártok sorából. Ezzel a lépéssel nem sokáig húztátok az időt: a D–209-es melletti kiállásotokkal azt a gyűszűnyi erkölcsi maradékot is sikerült eljátszani az ország jobb érzésű emberei előtt. Hol voltak a rendszerváltás hősei, akikre felnéztünk, akiket tiszteltünk? Miért kellett ezt a megalázó szerepet eljátszani Mécs Imrével? Ez nagyon csúnya munka volt. Miért hagyjátok még mindig posztján Magyar Bálintot, aki leszegett fejjel menetel egy olyan oktatáspolitikai koncepció élén, amelyet a társadalom túlnyomó többsége és a szakma is elutasít? A negyedik botránya után meg már a Lop stop! táblát jó lenne elfelejteni. Ez a politika a sírba vitt benneteket. Én az 1990-es SZDSZ-t sajnálom. Titeket már nem.
Az elmélkedésemet hadd zárjam egy másik ismert egyéniségeteknek a választások előtti szavaival: „Elég volt! Tisztességes hangnemet kérünk! Tessék az Európához csatlakozó politikai szalonból kifáradni, és ott randalírozni tovább.” (Görgey Gábor, 2002. április 5., Népszabadság) Ő már megtette. Most rajtatok a sor.
A szerző pedagógus