Új moralisták, farizeusok (29. rész)

Mottó 1.: A fogócska halálig tart: mi illúziót kergetünk,
bennünket pedig a valóság hajszol.
Mottó 2.: Aki szelídít, korcsosít is.
(Soproni István: Diogenész nyomában, Kairosz Kiadó. 2001.)

Kt héttel ezelőtt, szombaton a televízió képernyője előtt talált az önsanyargatás.
Önsanyargatás Úr igazán nagy úr.
Ösztökéje a lustaság, zabolája a bambaság, s azonnal beváltható csekkel, önigazolással veszteget, ha kell. Bizony, a lám én megmondtam előre felment a gondolkodás alól. Örökké csak visszacsatol – hozzá bilincsel – ahhoz, amit egyszer már végiggondoltál.
És ha soha semmit sem gondoltál végig, Önsanyargatás Úr akkor fizet igazán gálánsan, pontosan, épp mint a szerethető, irigyelt dzsentri, akinek már nincsen semmilye.
Azon a szombaton a Heti Hetest nézette végig velem Önsanyargatás Úr.
Mosolygott is előre, hiszen tudta, majd ideges leszek. Én is mosolyogtam, csak nem mertem bevallani, hiszen tudtam, majd ideges leszek. És nekem akkor pontosan erre az érzésre volt szükségem.
Egy kis idegeskedés, egy kis düh – hogy a történelemnek ne legyen vége…

Verebes művész úr jobboldali levelet kap

A műsor legelején, mindjárt a tapsban fürdő, rendíthetetlen és kikezdhetetlen ostobaság után Verebes István művész úr egy levelet vett elő, s így szólt:
„Egyértelműen jobboldalról jött a levél, amiben semmi kivetnivalót nem találok, ugyanis Kiss Attilánétól olyan levelet kaptam, amihez foghatót nagyon keveset… hallatlan kulturált, hallatlan reverenciózus, hogy úgy mondjam, abszolút európai hangú levelet. Ő azt kifogásolja, hogy mi azt ígértük, hogyha majd jön az új kurzus, tehát jön az új kormányzat, akkor mi ugyanúgy járunk el, mint az előző négy évben. S ő azt írja (Verebes felolvas): én önt mindig hiteles embernek tartottam, s az említett műsorban néhány megnyilatkozása ilyen is volt, de sokszor úgy érzem, ön is megírt szerepet játszik… (Verebes élőszóban folytatja) Lehet, hogy néha rosszul írom ezt a szerepet, és rosszul játszom ezt a szerepet, de nem kitalált. Ez én vagyok. De egyet hadd mondjak: Valóban nagyon- nagyon megpróbálok kritikusan hozzászólni ahhoz, amit a mai kormányzat művel, és volna is, és van is miért. Én már majdnem középre kerültem az elmúlt hetekben, amikor is jött ez a söjtöri botrány. A söjtöri botrány után pedig a jobboldal jeles politikusai olyan abszurd és érthetetlen módon reagáltak, hogy megint csak nem engedik… A jobboldalon nem engedik, hogy ne azt pártoljam, amit mérsékeltebbnek és normálisabbnak hiszek. Pontosabban Boross Péter azt mondta, hogy ilyet, mint Söjtörön volt, ez a baloldalnak a módszere. (Sic!) Szeretném tudni, hogy baloldali csőcselék mikor ment oda jobboldali ünnepre tojással dobálni és fütyülni az elmúlt tizenhárom évben. Tehát bármit próbálunk, én legalábbis bármit próbálok, mindig megtorpedózzák. És egyet hadd mondjak: ha netalántán Orbán Viktort érte volna ilyen atrocitás, meggyőződésem, hogy Medgyessy elhatárolta volna magát, lett légyen az bármilyen szervezetnek is az ügye. Én ezért azt mondom, hogy sajnos nem megy… Próbálom, de nem megy… Elnézést…”
Gyakorlatilag le- és megírhatatlan az a menynyiségű probléma, ami Verebes István fenti megnyilatkozásában tetten érhető. Illetve le- és megírható lenne az összes probléma, ami ebben a Verebes-idézetben megbújik, de írja le és meg, akinek tengernyi felesleges ideje van. Nekem nincs; még nincs; ezért tud Önsanyargatás Úr olykor sanyargatni. Így egyetlenegyet ragadok meg az üstökénél, mégpedig azt, amelyik a mi világunk legrettenetesebb problémája egyben – azt, amelyikben ott lapul a legnagyobb hazugság: hogy a történelemnek vége.
„Ha netalántán Orbán Viktort érte volna ilyen atrocitás, meggyőződésem, hogy Medgyessy elhatárolta volna magát, lett légyen az bármilyen szervezetnek is az ügye.”

Amiért haragszom, és amiért nem

Ez volna a kiragadott idézet, ami szerintem a legfontosabb s a legárulkodóbb is egyben.
Nos, akkor kérem Verebes Istvánt – komolyan kérem –, próbáljon meg elkísérni engem egy időutazásra. Nem a triászba, nem a júrába, csak ide, a múlt század nyolcvanas éveibe, azaz alig tizenöt-húsz esztendővel visszább. Észrevehetetlenül röpke pillanat ez a végtelen időben, s ha leoldjuk önmagunkról a lelkiismeret bilincsét, a kétségbeejtő jelenidejűség léleknyomorító pórázát, visszarepít minket szempillantás alatt az emlékezet.
Lám, már itt is vagyunk…
Ez most itt 1989. március 7-e. Ülésezik az MSZMP KB. Kukkantsunk be… Nicsak, éppen Medgyessy Péter beszél.
„Nem tudom, mit jelent a szabad választás. Nem lehet ilyen semmitmondó jelzővel illetni a választásokat. Meg kell a tartalmát mondani, mi az, hogy szabad választások. (…) Az, hogy a parlament tagjainak 75 százaléka kommunista, az semmifajta garanciát nem jelent, ezt mindannyian tudjuk, látjuk…”
És most nem repülünk vissza a mába, Verebes úr, hanem itt maradunk, 1989. március 7-én, és én megkérdezem: mit szól ahhoz, hogy tizenhárom év múlva ez az alak lesz a Magyar Köztársaság miniszterelnöke?
Rendben van, látom, nehéz a válasz. Semmi baj. Akkor maradjunk még e korban kicsit, és nézzünk meg együtt egy fényképet. Ezen a fényképen Kis János és Orbán Viktor látható. Kis Jánost egy rendőrautóba tuszkolják, Orbán Viktor nyakához pedig egy gumibotot szorítanak. Ez a fénykép egy tüntetésen készült. Medgyessy Péter nincs a fényképen. Ugyanis Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes éppen… Megkérdezem tehát újra: mit szól most, 1989-ben, hogy Medgyessy Péter tizenhárom év múlva a Magyar Köztársaság miniszterelnöke lesz? Sőt, egyelőre ne is arra feleljen nekem, Verebes úr, hogy mit szól hozzá, hanem arra, hogy el tudja-e képzelni?
És arra kérem önt, hogy még mindig ne repüljünk vissza az otthonos, langymeleg jelenidejűségbe. Maradjunk még…
Nézze: reggel van… Egy reggel, bármelyik reggel 1989-ben vagy 1988-ban… Látja? Nyílik Medgyessy Péter hivatalának ajtaja, és a titkárnő behozza a postát… Az a nagy boríték, az az érdekes… Abban vannak a III per III-as ügyosztály napi jelentései… Nézze, Verebes úr, milyen elmélyülten olvassa… Hát nem érdekes? Vajon mit olvas éppen? Kiről olvas éppen? Önről? Rólam? Pákh Tiborról? Esetleg Salgó László jelentéseit olvassa az ellenséges ellenzékről? Ugye, mennyire különös így látni ezt az alakot, a kényelmetlen, elszomorító emlékezés éles vallató fényében… És, Verebes úr, bizony úgy lesz… Ez az alak miniszterelnök lesz, alig több mint egy évtized múlva, méghozzá egy másik rendszer miniszterelnöke…
Maradjunk még. Sőt, ugorjunk egy kicsit vissza, messzebbre, még undorítóbb lápvidékek felé. Ez egy másik iroda. Kádár-szagú másik iroda. Ez meg itt Medgyessy. Igen, most írja alá az ügynöknyilatkozatot. Látja, Verebes úr? Látja, menynyire szánalmas… Íme, a szakember… Kádár János szakembere… Aki kommunista titkos ügynök lesz. Gondolkodott már azon, Verebes úr, hogy akik szakemberek, azok nem írogatnak alá ilyesféle papírokat? Eszébe jutott már: a Kádár-rendszer arról is szólt, sok egyéb mellett, hogy a képességtelen alakok párt- és ügynökvonalon építettek fényes karriert… És – ne forduljon félre, nézze csak, Verebes úr! – mit is hagytak aztán reánk ezek a szakemberek? Ezek a technokrata pénzügyi zsenik… Nem egy tönkretett, kifosztott, kizsigerelt, nyomorult országot? Nézze csak: akik összehozták negyven év alatt a romhalmazt, ugyanazok nevezik ma szakembernek magukat. Hát nem furcsa? Pinochet diktatúrájának öröksége egész Dél-Amerika legvirágzóbb gazdasága. Kádár diktatúrájának öröksége egy kétségbeejtő romhalmaz. Na most akkor melyiket választaná, Verebes úr, ha már egyszer mindig tudomásul kell venni (nem kell) az „erőviszonyokat”?

Na jó. Elég volt. Utazzunk vissza a kényelmes, otthonos, puha és büdös jelenidejűségbe. Csak annyit még: teszek rá, mitől határolódna el ma Medgyessy Péter. Ugyanis Medgyessy Péter nincs abban a morális helyzetben és állapotban, hogy egyáltalán bármitől elhatárolódjon és bármiről véleményt nyilvánítson. Medgyessy Péter a minden kor, minden pillanat, minden rendszer szürke és képességtelen senkiházija. Kormányával együtt az élő cáfolata szegény Petőfinek: dehogy a víz az úr.
Igen, Verebes úr, minden kor, minden pillanat, minden rendszer szürke és képességtelen senkiházijának lenni, és mindig FELÜL lenni: morális kérdés. Gondolkodjon el egyszer, uram, mi is történne, ha egyszer visszajönnének az oroszok. (Bátran gondolkodjon el rajta, ugyanis a „mi lenne, ha…”, „mi lett volna, ha…” kérdések csak az anyagba szakadt materialisták és a marxi történelemfelfogás képviselői szerint értelmetlen kérdések.) Nos, Verebes úr, ha visszajönnének az oroszok, úgy, mint szovjetek, akkor a minden kor, minden pillanat, minden rendszer szürke és képességtelen senkiházijai mind-mind a helyükön maradnának. A jelenlegi kormány Medgyessyvel az élen FELÜL maradna. És megmagyarázná! …

Ich bin ein Söjtörer!

Medgyessy például kommunista titkosügynök-múltjára hivatkozna, csak egy kicsit másképpen. Úgy, hogy „elvtársaim, hiszen ismernek engem, én már akkor is…” És az elvtársai ismernék, és tudnák, hogy ő már akkor is… És annyira szépen, olajozottan, zökkenőmentesen igazgatnák ezek tovább az országot, technokrataként, és ismét csak tudomásul véve a realitásokat. És annyira magától értetődő természetességgel akasztanák fel Orbán Viktort, az előző kormány tagjait, az ellenzék vezetőit, a sajtóklubosokat meg engem… S aztán jönne egy újabb fordulat, s ugyanezzel a természetességgel állnának oda a koporsóinkhoz tisztelegni, „emlékezni a mártírokra”, és módfelett fel lennének háborodva, ha a fiaim kifütyülnék őket, és nagy hangon vagy szenvedő, álságos pofával azt magyaráznák, hogy ez bizony „nem európai magatartás”…
Hát így van ez, Verebes úr…
De ezért a kijelentéséért nem haragszom önre.
Hiszen ez a kijelentése az otthonos, langyos és büdös jelenidejűség szülötte. Igen, Verebes úr, önök tényleg elhitték Fukuyamának, hogy a történelemnek vége. Az ön mellett ülő Kéri László anynyira szépen elmagyarázta ezt, és a közönség olyan hálásan megtapsolta: „Mégiscsak nevetséges tizennégy év után, hogy ekkor meg akkor valaki ezt meg azt meg amazt csinálta, és nem arról van szó, hogy most mit csinál…” – mondta Kéri, és ez a történelem vége. Önök mindennap újra és újra megérkeznek a Holdról, csodálkozva körülnéznek, nekilátnak „csinálni” (Medgyessy Péter kedvenc igéje), és módfelett haragusznak azokra, akik nem a Holdról jöttek, és nem mondanak le az emlékezés luxusáról…
Pedig tudja, mi az ember a múltja és a jövője nélkül, Verebes úr? Egy nagy rakás szerencsétlenség és pitiánerség, semmi más… Ezért haragszom önre egy másik kijelentéséért, Verebes úr. Amit nem láttam, de az Indexen olvastam. Amikor még tavaly az önök műsorában felolvasták Medgyessy egyik gyöngyszemét, ezt: „Az a szándékom, hogy az iskolákban tanuljanak, a munkahelyeken dolgozzanak, a templomokban imádkozzanak, az utcákon közlekedjenek, az európai stílusú politizálásnak a színhelye pedig legyen a Parlament.”
Veretes szavak… És erre ön azt mondta: igaz ugyan, hogy az idézet baromság, de „Medgyessy olyan király, hogy még a baromságai is jók”.
Ezért haragszom.
Mert a tökéletesen elvtelen szervilizmus még a langyos és büdös jelenidejűségben sem feltétlen kötelező. Ám ezzel a mondatával ön elmenekült önmaga elől. Holott ön ennél okosabb is, meg cinikusabb is – s az utóbbi amúgy a kérlelhetetlen jelenidejűség egyik legfontosabb, legkifizetődőbb tulajdonsága.
A történelemnek nincsen vége, Verebes úr. Bármennyire is úgy tűnik. Nagy, csuda nagy, haragos és hangos dolgokat fog még művelni a történelem – az a történelem, ami nekünk 1956-ban kezdődött, és a berlini fal felépítésével lett nagykorúvá. Ott, a berlini falnál azt mondta az Egyesült Államok elnöke, hogy Ich bin ein Berliner! – vagyis Én (is) berlini vagyok!
Most, hogy önök meg vannak győződve róla, véget ért a történelem, most azt mondják a langyos és büdös jelenidejűség szerencsétlenjei, hogy mostantól én is söjtöri vagyok.
Ich bin ein Söjtörer!
Érzi, Verebes úr, mennyire pitiáner ez az egész?
Önmagában is az, de hát ráadásul Söjtörön nem történt semmi. Söjtör egy szokásos médiahazugság volt, á la Ron Werber. Nem volt ott tojásdobálás, nem volt fütty a Himnusz alatt – Söjtörön egyszerűen kifütyülték a minden kor, minden pillanat, minden rendszer egyik szürke és képességtelen senkiháziját.
Aztán a minden kor, minden pillanat, minden rendszer senkiházijai fölzabálták a mandulás angolnát á la Mágnáskert, és hazamentek.
Ennyi történt.
És ez még nem történelem.
A történelem még csak ezután jön, még csak ezután fogja benyújtani a számlát.
Nagyszerű pillanat lesz, Verebes úr, de ön ki fog maradni belőle. Ön odahagyta az egészet, kényelemből, lustaságból, önmaga és a múlt elől menekülő szervilizmusból kifolyólag.
Sajnálhatja…

Utóirat.
Tisztelt Verebes István Úr!
Fentiek után egy szinte lényegtelen apróságról. Miután ön megteszi a kereskedelmi magántévében politikai vallomását, másnap reggel bemegy a közszolgálati állami televízióba műsort vezetni. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ebben sem talál semmi kivetnivalót…