A final good-bye, Mr. President

Meghalt Reagan elnök. „A nemzetközi helyzet kedvezőtlen tendenciáit tovább erősítette az 1981 elején hivatalba lépett Reagan-kormányzat magatartása, nyílt törekvése a katonai fölényre, arra, hogy akár erő alkalmazásával is érvényre juttassa az Egyesült Államok uralkodó köreinek érdekeit” – értékelte őt már akkor is helyesen Kovács László, a mai MSZP vezére, Medgyessy Péter volt kommunista titkosrendőr kormányának jelenlegi külügyminisztere, aki A Magyar Szocialista Munkáspárt tanfolyama 1984–85 számára íródott, A nemzetközi politika kérdései címet viselő kötetben még ezzel a dicsérettel spékelte meg a XX. század második felének legnagyobb amerikai elnökéről írt értékelését: „A nemzetközi élet veszélyes tendenciáit erősíti az is, hogy a Reagan-kormányzat az ideológiai ellentéteket mindenek fölé helyezve »keresztes hadjáratot« indított a kommunizmus ellen…” Hála neki. Mármint Ronald Reagannek.
Akinek keresztes hadjárata sikerrel zárult. A 100 millió ember halálát okozó „Gonosz birodalma” nagyrészt Reagan elnöknek köszönhetően kilehelte lelkét – ha ez utóbbi egyáltalán volt neki.
Egykori szidalmazói ma azzal zavarják örök nyugalmát, hogy méltatják. Szörnyű látványt nyújtanak. Mint a hittévés Újságíróklub résztvevői: az egykor az „imperializmus” „fellegvárából” tudósító Avar János és a vele egyfajta textíliából szőtt Bolgár György. Akik ma azt mondják Reaganről, mint amit a magyar antikommunisták mondtak róla akkor, amikor Avar, Bolgár és médiumaik Kovács értékelésével értettek egyet, kovácsi alapon. Nem véletlen, hogy egy népszerű, konzervatív amerikai hírportálon most Daniel McAdams vonta be a posztkommunista washingtoni nagykövetek arcát mély pírral, ha az már nem volt ott, amiért „csatlakoztak” a gyászoló Amerikához. Hozzátette: „Így tehát a kommunista rezsim olyan szolgája, mint Simonyi András magyar nagykövet krokodilkönnyeket hullathat Reagan halála miatt… míg olyan igazi magyar antikommunisták, mint Orbán Viktor és a szabadpiac mellett hitet tevő Fidesz szó szerint persona non grata Washingtonban”.
Hadd kívánkozzon ide két, igen történelmietlen állítás Reaganről, erről a „harmadrendű cowboyszínészből” lett „populista” elnökről, mint mai magasztalói kezelték le egykor: ha 1956-ban ő az elnök, ma Magyarország miniszterelnökét nem Medgyessy Péternek hívják. És ha a rendszerváltás idején ő vezeti Amerikát, nem pedig az „establishment”-konzervatív Bush papa, ma nem Avarék és Bolgárék koktéloznak az amerikai nagykövetség sajtófogadásán. És nem Orbán Viktort kerüli a mai Bush. Jellemző, hogy a magyar forradalom tizenharmadik évfordulóján Reagan azt kérdezte: „Tényleg érdekünkben állt, hogy összefont karral álljunk ott, amikor Magyarországon a fény kihal?” E mondatát az a Peter Schweizer idézi, aki a Stanfordi Egyetemen működő Hoover Intézet munkatársaként írt könyvet Reagannek a kommunizmus ellen viselt negyvenéves harcáról és „a fölötte aratott végső győzelmének epikus történetéről”. Ebben olvasható az is, hogy „Sok magyar azt hitte, amikor fellázadtak, hogy az amerikaiak megsegítik őket. Sohasem tették. Bizalmasaik körében Ike és Dulles is a felkelést igen kényelmetlennek ítélte, mint ami veszélyezteti a stabilitást és az amerikai érdekeket.”
Reagan ösztönösen utálta a kommunista bűnösöket. Azokat, akik a Gonosz birodalmát működtették. Gonoszoknak tartotta őket. Nemcsak választási megfontolásokból, hanem zsigerből gyűlölte a gonoszt. Amikor egyszer azt hitte, hogy kikapcsolták a mikrofonokat, viccesen elszólta magát, hogy most fogják megszórni atommal a Szovjetuniót. E mondatával nyilván kiírta volna magát azon „szalonokból”, mint amilyen ma a Népszava, a Népszabadság, a 168 Óra és az MSZP egyéb kampányszócsövei.
Visszatekintve, Reagannek alapvető döntéseiben – talán az Irán-kontra ügyet kivéve – igaza volt. Abban is, amikor nem volt hajlandó kompromisszumot kötni akár a rakétatelepítésben, akár a carteri enyhülési politika elvetésében, de akkor is, amikor fegyverkorlátozási egyezményeket kötött fő ellenségével. „Bízzál, de ellenőrizz!” – hangzott feledhetetlen mondása, amely nemcsak a nukleáris töltetű interkontinentális rakétákra volt érvényes, de ma változatlan erővel az MSZP választási gyakorlatára is.
Reagan optimista hitével Amerikát kihúzta az elkeseredettség és rossz gazdasági mutatók miazmás közegéből, amelybe a rosszul moralizáló demokratapárti Carter politikájának köszönhetően került. Reagan hite élő bizonyítéka volt azon marxista tétel cáfolatának, hogy a lét határozza meg a tudatot. Amit egyébként már Keynes is tudott: ha az üzletemberek azt hangoztatják, hogy a fecskék hazaköltözése jót tesz az üzletnek, akkor azok hazatérése valóban az üzlet fellendüléséhez vezet – írta. Reagan derűlátása hitet varázsolt az emberekbe, akik költeni kezdtek, levetkőzni a „vietnami szindróma” gyötrődéseit, és ismét elkezdték gátlás nélkül szeretni hazájukat.
Felejthetetlen volt az a jelenet is, amikor második elnöksége idején, hatéves szünet után találkozott Gorbacsovval 1985 novemberében, egy genfi magánkastélyban. Az akkor már 72 éves, lengén öltözött Reagan karját nyújtotta az időjárás minden viszontagságára felkészült, szinte orrig bebugyolált, nála jóval fiatalabb Gorbacsovnak, hátha a szovjet vezetőnek támaszra lesz szüksége. A szovjet küldöttség már akkor érezte, hogy a fegyverkorlátozási játszma első részét a lépcsőkön a Gorbacsovnál jóval fürgébben lépdelő Reagan nyerte meg.
De minden versenyek anyját, a csillagháborút is, ezzel elérve a Szovjetunió széthullását. Pedig az 1986. októberi reykjavíki csúcson Reagan minden tanácsadója azt javasolta, hogy kössön kompromisszumot a csillagháború ügyében. Reagan azonban hajthatatlan maradt. Kenneth Adelman, Reagan fegyverkorlátozási igazgatója mesélte: amikor az 1998-ban Amerikában járt Gorbacsovot megkérdezték, mi volt az oka, hogy a hivatalba lépésekor egy kommunista Szovjetuniót irányított, amikor azt elhagyta, se kommunizmus, se Szovjetunió nem volt, a peresztrojka és glasznoszty atyja ezt felelte: „Reykjavík.” Ha akkor Ronald Reagan kompromisszumot köt, e lap még ma is a Hazafias Népfront tulajdonában lenne, Avar János e lap, Bolgár György a Kossuth rádió washingtoni tudósítójaként búcsúztatná az „antikommunista szélsőségektől sem visszariadó, vitatott múltú Reagant”. Köszönjük, hogy ezt legalább megírhattuk, elnök úr!