Küld-e hozzánk turistákat Tony Curtis?

Végre megérkeztek. Mármint a németek. A hírműsorok beszámolói szerint a német turisták megérkeztek hazánkba, így jelentős fellendülés várható a Balatonon. Remény van arra is, hogy vendégeink elutaznak Egerbe, a Hortobágyra, Budapestet azonban valószínűleg elkerülik majd a nyugalomra vágyók.
Szóval, a német tartományok jelentős részében most kezdődtek meg a szabadságolások, közel hatvanmillió ember kezdhette meg éves nyaralását; egy részük hozzánk is eljut. Pedig a német turistákat – mint a legfőbb bevételt jelentő turisztikai forrást – itthon hivatalból senki sem várja. Pontosabban: a gazdasági tárca alá tartozó, turizmusért felelős hivatal, valamint annak regionális képviseletei irányváltást hirdettek meg. Vagyis: felszámolásra kerülhet a turizmusban évtizedek alatt meghonosodott német–osztrák hegemónia; helyettük jöhetnek a kínaiak vagy az amerikaiak. Aki esetleg nem tudná: ránk leginkább a bajorok, a szászországiak, a Berlin környékiek és az Észak-Rajna-Vesztfáliából érkezők kíváncsiak, illetve az osztrák sógorok. Éves turisztikai bevételünk zöme tőlük származik.
Persze akadnak évek, amikor a németek és az osztrákok is el-elmaradoznak, ám erről leginkább mi, magyarok tehetünk. Hogy miért? Nos, a nyugati lapok rendre tudósítanak a budapesti milliós-százezres éttermi számlákról, az elviselhetetlen piszokról, a járhatatlan utakról, a közlekedési morálról, továbbá a málladozó épületekről, s arról, hogy még az ágazatban tevékenykedők sem beszélnek nyugati nyelveken. Nincs elegendő prospektus a magyar hírességekről, az interneten elérhető kínálat pedig katasztrofális.
A felmérések szerint a főváros már nem tartozik a kedvenc célpontok közé; Budapestnek nincs jó híre Nyugaton, szemben Prágával vagy Varsóval. A többi között azért, mert az ide látogató vendégeket rendre átverik a taxisok, a vendéglátósok, a hoteleket működtető vállalkozók s az ilyen-olyan szolgáltatásokat kínáló hölgyek. Hazánk fővárosa egyébként is drága. Ugyanakkor a pesti árszínvonal finoman szólva nincs arányban a szolgáltatások minőségével.
Tehát irányváltás a turizmusban is. Elvégre mi mást is tehetne ebben a helyzetben egy szegény – rekord költségvetési deficittel küzdő – ország turisztikáért felelős tárcája? A fentiek jegyében már „kiváló projektek” születtek. Többi között Tony Curtis főszereplésével az Amerikai Egyesült Államokban reklámfilmet mutattak be hazánkról, s nemrég igazi turistákból álló, kínai delegációt vezettek keresztül az országban kormánypárti politikusok. (A belföldi turizmusról pedig csak annyit: nemhogy a Balatont vagy a Tisza-tó szépségeit népszerűsítenék itthon a médiumok; a legtöbb beszámoló szerint a horvát tengerparton kifejezetten olcsóbb nyaralni, mint idehaza.) Az új koncepció jegyében tehát vezetőink arra számítanak, hogy az Egyesült Államokból, esetleg Kínából érkeznek majd látogatók hazánkba. Fantasztikus ötlet, bravó!
Persze másként van ez tőlünk nyugatra: az idegenforgalomból élő Ausztria vendégeinek kétharmada évtizedek óta változatlanul Németországból jön. Ám az osztrákok nem kalandoznak: azt becsülik meg, ami van – szemmel láthatóan elég jól megélnek belőle.
Irányváltás helyett sokkal inkább az ágazatot kellene fejleszteni, állami pénzt pumpálni az idegenforgalomba, hogy azok az igények kielégüljenek – jelen esetben a németek óhaja –, amiből folyamatos bevételt, forgalmat remélhetnek a turizmus piaci szereplői. Ellenkező esetben az ágazatban ténykedő magyar vállalkozások lehúzhatják majd a rolót, s elmehetnek nyaralni.
Kényszerszabadság címén.