Az SZDSZ a morális csőd szélén

A június 13-i európai parlamenti választások elbukása után az MSZP derékhadában olyan mértékű félelem uralkodott el, amelyet a kisebbik koalíciós párt remek taktikai érzékkel használt ki a maga javára. A szocialista vezetők zavarodottságot sugalló politikai cselekedetei szinte tálcán kínálták a lehetőséget az SZDSZ számára, hogy tovább növelje a súlyához mérten amúgy is túlzott hatalmi befolyását. A szabad demokraták morális elemzésekor ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról a hosszú útról, amit 1989 óta megtettek.
Az első szabad választásokon a párt sikeres szereplésének két oka volt. Az egyik a liberális értékek képviselete, a másik a radikális antikommunizmusa, ami a szocializmus szellemi rabságából kitörni vágyó emberek között nagy népszerűségre tett szert. Hozzáteszem, főiskolásként a művelt, világot járt és börtönviselt, akkor hitelesnek tűnő vezető személyiségeik nagy hatással voltak sokakra. De amikor 1993-ban észrevették, hogy az általuk ifjúsági szervezetnek elképzelt Fidesz vezeti a közvélemény-kutatásokat, elkészítették a forgatókönyvet az „ifjúsági szervezet” felszámolásáról a hozzájuk hű média hathatós közreműködésével. Az addig kedvenc, a politikába új színt hozó fiatal társaság egyik pillanatról a másikra elveszítette a sajtó kegyeit.
A szabad demokraták elárulták addigi szövetségesüket, és egy év múlva koalícióra léptek az előző kampányban kölcsönösen utált posztkommunista társasággal. Egyetlen közös érdekük volt: a hatalom mindenáron való megragadása. Erkölcs, becsület? Ugyan-ugyan, az üzletben nincsenek barátok, ott a cél szentesíti az eszközt. Itt pedig megvolt az öszszekötő kapocs, az istenadta manna a privatizáció köntösében. Az SZDSZ által az MDF-fel kötött megállapodás révén delegált köztársasági elnök már az első hónapokban arcpirító támadásokat indított Antall József ellen. A választások után politikai paktumot kötő legerősebb ellenzéki párt is bizonyította „kompromisszumkészségét” az őszi taxissztrájkkal. Az ország életét több napra megbénító, az SZDSZ által nyíltan bátorított törvénytelen tömegdemonstráció külföldön is nagy visszhangot váltott ki. Az ország miniszterelnöke eközben kórházban feküdt.
A SZDSZ 1994-ben, a kormányalakításkor megszavazott egy olyan miniszterelnököt (ennek lehetőségét addig hevesen cáfolta), akinek az 1956-os forradalmat követő megtorláshoz is köze volt. A szabad véleménynyilvánítás és gyülekezési szabadság liberális bajnoka, Kuncze Gábor belügyminisztersége idején szétvertek egy gazdatüntetést, ahol az 1956-os hőst, Pongrátz Gergelyt bilincsbe verve vezették el a Kuncze-rendőrök. Emiatt a párt vezetőinek másnap meg kellett volna kérniük, hogy adja be a lemondását. Ennek ellenére a ballib sajtó a tüntetők elítélésétől volt hangos. Képzeljünk el egy 1993-as chartatüntetést, ahol a rendőrség erőszakosan lépett volna fel! Miket olvashattak volna az amerikai és német újságolvasók lapjaikban a barna diktatúra visszatértéről?
A szabad demokraták legutolsó, a liberális alapértékeket felrúgó lépései alighanem az ellenzéki újságírók elleni büntetőfeljelentések voltak. Az már csak hab a tortán, hogy az ingatlanspekulációjáról elhíresült, emiatt a parlament alelnöki posztjáról távozni kényszerült Wekler Ferenc a saját gyermekei anyjára kért börtönbüntetést. Hogyan is állunk akkor azzal a bizonyos morális küszöbbel?

A szerző pedagógus