Jelenleg Magyarországon a családok általában házasság következtében jönnek létre, házasság alatt pedig egy férfi és egy nő törvényes kapcsolatát értjük. Többen közülünk úgy vélik, hogy homoszexuális honfitársainknak is joguk van a házasságra (Kállai Ákos és Rétvári Bence vitája a homoszexuális párok gyermekvállalásáról, Magyar Nemzet, június 9., 6. oldal), ráadásul az ügyet a – csak látszólag – kisebbik kormánypárt is felkarolta, sőt, ahogy óriásplakátjaik is mutatják, feltehetően a 2006-os választási kampányban is szerepet szánnak neki.
A helyzet az, hogy fölösleges követelniük, mert ugyanolyan joguk van házasságra, mint az összes többi állampolgárnak. Sajnos nekik az ugyanolyan jog nem elég, mert ők mások, épp ezért másik, testreszabott, új törvényt követelnek. A törvényt persze csak akkor lehet megváltoztatni, ha ugyanakkor a házasság definícióját is megváltoztatjuk. Vagyis abban a pillanatban, amikor az azonos neműek házasságát törvénybe iktatják, a házasság jelenlegi fogalma megszűnik. Miért fontos a házasság? Mert a család a jelenlegi társadalmunk alapeleme. A család legfontosabb társadalmi funkciója (még modern napjainkban is) az utódok létrehozása és fölnevelése. Gyerek nélkül egy generáció elteltével kihal a közösség. A gyerek fölnevelésére pedig eddig nem találtak jobb keretet, mint a hagyományos két szülő (egy férfi és egy nő) általi nevelést. Társadalmunk a házasságot elismeri, és különféle rendelkezésekkel, szabályokkal segíti, támogatja (adózás, biztosítás, öröklés stb.). Ezt a támogatást a társadalom nem jóságból, szívességből adja, hanem azért, mert a házaspárok révén biztosítja azt, ami létérdeke: az utánpótlást.
Az azonos nemű párok nem képesek természetes módon gyermeket nemzeni. Szerezhetnek maguknak gyereket jogi úton (örökbefogadás) vagy orvosi beavatkozással (mesterséges megtermékenyítés) stb. Sem egyik, sem másik nem kellemes, nem könnyű és nem hatékony módszer. Túl nagy áldozat lenne a hagyományos családot ilyen labilis vállalkozás kedvéért megszüntetni.
Akkor miért definiáljuk újra a házasság fogalmát? Azért, hogy az, aki „más”, anélkül, hogy másságából engedne, eljátszhassa, hogy ő nem más? Ezért az abszurd játékért túl nagy árat fizetne a társadalom. Ha elismerjük, azáltal bátorítjuk is a homoszexuális házasságot. A homoszexuális életstílus nagy teher a társadalomra nézve, és különösen súlyosan érinti a homoszexuális párok által „vállalt” gyermekeket. A házasság fogalmának kiterjesztése tovább demoralizálná a heteroszexuális házasságokat. Modern korunkban, az erkölcs relativizálásával egyidejűleg a házasság jelentősége is csökkent. Sok a válás, illetve a házasságon kívül született, egy szülő által nevelt gyermek. Ezzel együtt jár az ifjúsági bűnözés, illetve az állami gondozottak számának növekedése.
Nézzük csak meg, tulajdonképpen mit is követelnek a homoszexuális házasság támogatói! Megértést, elfogadást? Igen, nyilván azt is, de ezt jogilag nem lehet kikövetelni, hanem emberileg kell kiérdemelni. Valójában egy jogi alapokra fektetett, társadalmi következményekkel járó hazugságot kívánnak kicsikarni: azt követelik, hogy tekintsük az egyneműek kapcsolatát azonosnak a különneműek kapcsolatával. Világszerte mostanában ezért a jogért küzdenek, és van, ahol már meg is kapták. A homoszexuálisok mozgalma nem helyi improvizációra épül, hanem hasonlóan a proletár internacionalizmushoz, nemzetközi ideológiára. Ha meg akarjuk ismerni a „homoszexuális kiáltványt”, legegyszerűbb, ha elolvassuk Marshall K. Kirk és Erastes Pill The Overhauling of Straight America (A heteroszexuális Amerika átformálása) című írását a Guide Magazine 1987. október–novemberi számában. Láthatjuk, hogy az elmúlt 18 évben homoszexuális felebarátaink sikert sikerre halmoztak. Számos programpontjuk eredetileg nyilván sokak számára túl merésznek tűnt, de mára már megszokott valóság. Elérték, hogy a közbölcsesség a társadalom áldozatainak tekinti őket, hogy szexuális tevékenységüket iskolákban tanítják, hogy a médiában rendszeresen az ő problémáikat tárgyalják, hogy a homoszexuális témájú könyvek, színdarabok és természetesen maguk a szerzők különleges jogokat elveznek. Mivel Amerika még mindig sok mindenben az élen jár, nem túl meglepő, hogy itt a homoszexuális életstílus áldozatainak már oltárt is állítottak. A manhattani Saint John the Divine episzkopális katedrálisban a buzgó keresztény hívek az egyik mellékoltárt a 90-es években nemes egyszerűséggel AIDS-oltárnak nevezték, és egy üvegládában kiállított díszes könyvbe írták mártírjaik nevét. Időközben ezt az oltárt már kevésbé egyértelmű névre keresztelték: ma Keith Haring-oltárnak hívjak, az 1990-ben AIDS-ben elhunyt művész tiszteletére. Alkalomadtán érdemes ide elzarándokolni (1047 Amsterdam Avenue, New York), és az oltár előtt meditálni az egyenlőségről, a kiválóságról és a felebaráti szeretetről.
A szerző családanya, Glen Ridge, New Jersey
origo.hu
Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban
