A populizmusról

A világ elviselhetetlen. Legyen most ez a kiindulópont. A művelt és civilizált nyugati világban (talán már semmi sem műveletlenebb és civilizálatlanabb nála) mindenki populista, aki gyűlöli a létező világot, s igenis meg meri kérdőjelezni a status quót. Ez maradt hát a legutolsó intellektuális kaland. „Populistának” lenni. Hajrá…
„Populizmus” és multikulturalizmus
„Van valami általánosabb érvényű, mint a »jóízlés«, ami az igazat megvallva sosem volt népszerű: nevezetesen a rosszízlés. Ehhez képest a »jóízlés« úgy jelenik meg, mint valami keresés, ami nem biztos a közérthetőségben, és ráadásul csak Észak-Európára korlátozódik. Mind az antik világ, mind Dél-Európa olyan közönségességet és szégyentelenséget tanúsít, aminek magabiztossága és bizonyosságtudata semmivel sem csekélyebb, mint az előkelő szellemé. Ennélfogva a rosszízlés éppolyan jogosult, mint a jó, sőt, elsőbbséget élvez vele szemben, mivel általános egyetértésre talál. Nietzschénél az esztétika szubjektuma már nem a szabad individuum, nem is az egészséges emberi értelem embere, hanem a »jó lelkiismeretű állat«”. (Mario Perniola: Elitizmus és populizmus)
Bizony, a jó öreg Nietzsche. De ki olvas manapság jó öreg Nietzschét? Senki nem olvas manapság Nietzschét. Sebaj, itt van Váncsa István, ő egyszerűbben elmagyarázza, mégpedig az Élet és Irodalom szeptember 2-i számában.
Váncsa Svájcban járt, és beszámol élményeiről. Gyűlöli Svájcot. Persze lehet, hogy rosszul gondolom, és szereti Svájcot, csak ez ebből az írásból nem derül ki. Amúgy azért gondolom, hogy gyűlöli Svájcot, mert Svájcot már Marx Károly és Engels Frigyes is gyűlölte. Utóbbi például így ír 1847-ben:
„Végre hát kiderült, hogy a szabadság bölcsője nem egyéb, mint a barbárság központja és a jezsuiták csemeteiskolája, hogy Tell és Winkelried unokáit nem lehet egyéb érvekkel észhez téríteni, mint ágyúgolyókkal, hogy a sempachi és murteni bátorság nem volt semmi egyéb, mint a civilizációnak és a haladásnak csökönyösen ellenszegülő brutális és bigott hegyi törzsek kétségbeesése! Igazi szerencse, hogy az európai demokrácia végre megszabadul ettől az ős-svájci, tiszta erkölcsű és reakciós ballaszttól. (…) Két vidék van Európában, ahol a régi keresztény–germán barbárság a maga őseredeti alakjában – szinte a makkfalást is beleértve – fennmaradt: Norvégia és a Magas-Alpok, nevezetesen az Ős-Svájc. (…) Teljes istenfélelemben és tisztességben foglalkoztak tehénfejéssel, sajtkészítéssel, erényességgel és jódlizással. (…) Szegények voltak, de tiszta erkölcsűek, buták, de jámborak és az Úrnak tetszők, brutálisak, de széles vállúak, agyvelejük kicsi volt, de lábikrájuk nagy. Most azonban úgy látszik, hogy mégis fenekestül fel kell fordulnia eme tiszta erkölcsnek. Remélhetőleg a büntetőcsapatok megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy elpusztítsanak minden jóravalóságot, őserőt és együgyűséget.” (Friedrich Engels: A svájci polgárháború)
Nos, ami ama büntetőcsapatoknak nem sikerült, lám, megoldja a multikulturális társadalom. Váncsa – kaján örömmel és elégedettséggel – így summázza svájci tapasztalatait:
„Húsz évvel ezelőtt Svájcban kétszer is meggondolta az ember, hogy el merjen-e dobni egy csikket az utcán, ma már gond nélkül eldobhatja. A híres tizenkettes villamos (amellyel egyebek között a reformáció fala megközelíthető) csak annyiban különbözik a budapesti 99-es buszjárattól, hogy a genfi tizenkettesen az utasok többsége néger. Még az se kizárt, hogy higiéniai tekintetben néha a 99-es vezet. A villamosról leszálló utas némi szerencsével nagy halom párálló szarba lép, a szar fölött tábla, miszerint vigyázzunk az értékeinkre, a környéken zsebtolvajok garázdálkodnak. Európa csakugyan egységesül.” (Váncsa István: A reformáció genfi emlékműve előtt)
Csudálatos.
Ha pedig a „kicsi agyvelejű, ám nagy lábikrájú” svájciak egyszer azt találják majd mondani, hogy elég volt a multikulturalizmusból is meg a bevándorlásból is, akkor lesz végre perdöntő bizonyíték arra nézvést, hogy a svájciak tényleg kicsi agyvelejűek és nagy lábikrájúak. Továbbá azonnal egyértelművé válik, hogy a svájciak populisták.
Pedig hát az őskantonoktól egészen New Orleansig a multikulturalizmus és a bevándorlás végeredménye nem egyéb, mint egy nagy halom párálló mocsok. New Orleansban kétméteres víz áll az utcákon. Mérges kígyók, aligátorok és cápák lesnek áldozatra, s zabálják a rothadó holttesteket. Emberek halnak meg tolószékeikben és elöntött házaik tetején. Rablóbandák fosztogatnak és erőszakolnak meg nőket és gyerekeket. Rálőnek a mentőhelikopterekre. Ott most a szemünk előtt omlik össze a világ utolsó győzhetetlen nagyhatalma. De. Ebben a New Orleansban a homoszexuálisok megtartották évi rendes felvonulásukat a francia negyedben. Szószólójuk, aki rózsaszín pöttyös miniszoknyában parádézott a menet élén, azt nyilatkozta, hogy „szerettük volna kicsit felvidítani az embereket”.
Csudálatos.
Kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha valamelyik felvidítandó egyed nekitámad a rózsaszín pöttyösnek. A rózsaszín pöttyös finomkodva és affektálva eltartott kisujjal hanyatlott volna a francia negyed mocskos, iszapos aszfaltjára, és ajka örömteli végszava így hangzott volna: – Ah! Cúna fiú… Micsoda barbár populizmus!
Aki ma félti és védi hazája s ősei kultúráját, mind populista.
Aki egyáltalán szájára veszi e szavakat: „haza” és „ősök” – az megnézheti magát. De az sem jár jobban, aki a liberalizmus nevében és védelmében ellenzi a bevándorlást. Pim Fortuyn ezt tette. Ő a hollandok liberalizmusát és toleranciáját féltette az „intoleráns” mozlimoktól. Egyébként meg homoszexuális volt. Aztán agyonlőtték. És a varjú sem károgott utána. Emléke annyi maradt, hogy meggyilkolták Hollandia „populista politikusát”. Épp csak azt nem tették hozzá, hogy hála istennek! A www.romacentrum.hu például ezzel a címmel „emlékezett meg” róla: PIM FORTUYNOKBÓL LESZ MÉG ELÉG. Kedves. (Képzeljenek el a törökszentmiklósi balhé után egy ilyen szalagcímet: EGYMÁST LEGYILKOLÓ CIGÁNYOKBÓL LESZ MÉG ELÉG. Na ugye…) És ugyanitt ez olvasható: „A bevándorlással szembeni ellenérzés Nyugat-Európában aligha fog eltűnni akkor, amikor az Óvilág népessége öregszik, sok helyen csökken, és a kieső populációt csak bevándorlással lehet pótolni. A legtöbb nyugat-európai országnak egyre több bevándorlóra van szüksége, hogy munkaerőpiaca és társadalombiztosítása ne roggyanjon meg. Fel vannak készülve rájuk? Tudják fogadni a törököket, indiaiakat, pakisztániakat, arabokat nem ezer-, de milliószámban?”
Világos beszéd. A létező világ elfogadóinak, igazgatóinak, fenntartóinak és szerelmeseinek alternatívája: vagy lemondasz a kultúrádról, és megszereted ezt a „nagy halom párálló szart”, vagy összeomlik a munkaerőpiacod és a társadalombiztosításod. Tényleg ennyi választásunk maradt? Akkor miért muszáj hajszolnunk az állandó növekedést? (Erről később.) Miért is megkérdőjelezhetetlen a multinacionális tőke mindenekfelettisége? (Erről is később.) De fogadjuk el egy pillanatra, hogy tényleg a materializmus és a haszonelvűség irányítja a világot, és problémáink nem oldhatók meg, csak bevándorlással. Akkor mi, magyarok csodálatos helyzetben vagyunk. Mihozzánk azok vándorolhatnak be, akik tudják folytatni ezt a sort: „gólya, gólya gilice…” Akkor viszont van-e annál nagyobb és kártékonyabb populizmus, mint 23 millió „román” bevándorlótól félteni Magyarországot? Van-e annál aljasabb hazugság, mint nyugdíjuk elvesztésével riogatni szerencsétlen nyugdíjasainkat?
Volt-e a legújabb kori magyar történelemben undorítóbb aljasság, mint megtagadni az állampolgárságot sajátjainktól? Nem volt. Még a haszonelvűség és a materializmus logikája szerint sem volt.
Ezért aztán én, a populista, azt mondom: új betelepítésre van szükség! Fel kell adni a végvidékeket. Ahol a magyarság szórványba került, és nem vár rá semmi más, mint lassú és biztos agónia, asszimiláció. Az ott lévő magyar tárgyi emlékeket meg kell vásárolni, az ott élő magyarokat pedig át kell telepíteni. A belső anyaországba egyfelől, vagyis Székelyföldre, s a külső anyaországba, vagyis ide, Magyarországra.
Ez az egyetlen racionális és vállalható program. Ez a „populista” program.
Ezen túl pedig, ha a vietnami és a magyar árus azonos feltételekkel kíván megjelenni a piacon, akkor a magyart kell támogatni.
Populizmus és gazdaság
A Népszava szeptember 3-i számában egy Mészáros Tamás nevű szocialista a következő sorokat vetette papírra:
„A Fidesz szeretné meghiúsítani a ferihegyi üzletet, mert közel négyszázmilliárd bevétel a Gyurcsány-kormány számára komoly jótétemény lehet a választások előtt.”
Hálával tartozunk Mészáros Tamásnak. Mészáros Tamás ugyanis őszinte. Itt áll feketén-fehéren, cáfolhatatlanul, a legautentikusabb forrásból, hogy miért is kell eladni az évi tízmilliárd forint tiszta állami bevételt hozó magyar repteret. Azért, hogy az országot tönkretevő, a költségvetési hiányt újra iszonyatossá növelő, az államháztartási törvényt már rég be nem tartó s a valós hiányt mindennap pofátlanul elhazudozó Gyurcsány-kormány hozzájusson négyszázmilliárdhoz. Méghozzá a választások előtt. Ebből aztán lehetne megint 19 ezret adni a nyugdíjasoknak, hátha az egész gazemberség folytatódhatna még négy esztendeig. De természetesen nem ez a populizmus – idehaza az a populista, aki ellenzi, hogy üveggyöngyökért végkiárusítást tartson néhány tucat neoliberális, akik közben arról beszélnek végtelen cinizmussal, hogy ők végre mernek baloldaliak lenni.
Szintúgy a Népszavában egy SZDSZ-es kifutófiú, bizonyos Szász István a következő mondattal örvendeztette meg kicsiny olvasótáborát:
„Nincs itt szó persze arról, hogy Orbán akár csak megpróbálná megpiszkálni a világot igazgató multikat.”
Nocsak, nocsak. Hát akkor a világot tényleg a multik igazgatják? Azok, persze. No de jól van ez így, tényleg? Nem szabad ezzel kapcsolatban feltenni néhány kérdést? Nem szabad ellenkezni? Berzenkedni? Nem szabad mást akarni? Csak az Internacionálét szabad énekelni a pártkongresszuson – aa múúltat végképp eltörölni, rabszolgahad indúúlj velűűnk… –, aztán kitülekedve az ajtón a virslispult irányába, a lehető leghamarabb hanyatt kell vágódni a multinacionális tőke előtt? Aztán mi lesz a rabszolgahaddal, uraim?
Ez lenne a baloldaliság, tovaris Szász?
S ez persze nem populizmus…
„(…) Ennek az érvelésnek a fényében nem túl meglepő, hogy a legsikeresebb jobboldali pártok és mozgalmak némelyike a jelentős mértékű adócsökkentések, az iparnak és a mezőgazdaságnak nyújtott támogatások megszüntetésének követelése köré szerveződött, és kiáll az egyes szektorokra költött közpénzek komoly csökkentése, valamint a széles körű privatizáció mellett.”
Tudják, ki írta ezt?
Hans-Georg Betz. Tanulmányának címe: Az új jobboldal az Európai Unió fejlett demokráciáiban. Hans-Georg Betz amúgy azt fejtegeti nevezett tanulmányban, hogy ez az új jobboldal veszélyesen és végzetesen populista.
A baloldali szerző szerint a nyugati új jobboldal populizmusa leginkább abban érhető tetten, hogy ez az új jobboldal nem akarja támogatni az ipart és a mezőgazdaságot, kiáll az egyes szektorok állami támogatásának csökkentése mellett, viszont lelkes híve a mind szélesebb körű privatizációnak.
Ki is akar idehaza mindent eladni? Ki hazudja azt reggeltől estig, hogy a magántulajdon mindig jobb, mint az állami? (Amúgy ki adja el a nemzeti vagyont állami tulajdonú vagy többségben állami tulajdonú nyugati cégeknek?) Ki jelentette be, hogy a jóléti államnak vége? Hogy nincsen pénz semmire? Hogy immár az egészségügyet is privatizálni kell? Kik zárják be az iskolákat? Kik is vonják meg az állami támogatást a kultúrától, a kulturális közintézményektől, az Állami Operaháztól? Kik akarják tűzzel-vassal megszüntetni a magángazdaságokat, családi gazdaságokat és kistermelőket az agrárszférában? Kik vontak meg lassan már minden támogatást a hazai kis- és középvállalkozóktól? Kik mészárolták le a Széchenyi-tervet? Kik zárják be a postahivatalokat? Kik szerint „gazdasági és történelmi szükségszerűség”, hogy a kistelepülések megszűnjenek, elnéptelenedjenek, kik szerint is az a fejlődés szükségszerű velejárója, hogy eltűnjenek bizonyos életformák? Kik is találták ki a PPP-t mint varázsszert?
Kik is vannak hatalmon ma Magyarországon?
Akkor ők lennének a populista „új jobboldal”? Vagy nem? Ha nem, akkor viszont érteni vélem, miért is van olyan nagy szükség most identitáserősítő kampányra az MSZP háza táján…
Havel, a populista
Az Európai Utas című folyóirat 2005/2. száma figyelemre méltó írást közöl Václav Havel volt cseh köztársasági elnöktől. „Ezek az élelmiszer-áruházak (a szupermarketekről van szó – B. Zs.) lassan és észrevétlenül kiszorítják az apró boltok és árudák jelentős részét a falvakból és a városokból. Kizárólag gazdasági szempontból talán előnyösebb, ha a termelés és az árusítás javarészt a nagy nemzetközi szervezetek védőszárnyai alatt összpontosul, amelyeknek pénzük és úgynevezett know-how-juk is van. Csakhogy más szempontok is léteznek. Ugyanolyan fontosak, sőt talán fontosabbak az előbbinél. Az utcákon és a sarkokon, a falvak és városok piacterein található kis üzletek mindig a társadalmi élet afféle kicsiny központjai voltak. Ide jártak a szomszédok, akik egymást és az eladót is ismerték, általában váltottak pár szót, s így ezek a boltocskák is egyfajta viszonylagos társadalmi stabilitás megtestesítői voltak. Azáltal ugyanis, hogy elősegítették a megnevezhető és megismerhető emberi közösségek fenntartását, részévé váltak valaminek, amit röviden társadalmi önkontrollnak neveznék. Minél erősebb az önkontroll, a társadalom annál nyilvánvalóbb módon képes megőrizni az emberi együttélés bizonyos elemi normáit, s annál kevésbé kényszerül arra, hogy ezeket a normákat sorozatban gyártott törvényekbe és előírásokba préselje, amelyeket végül már csak a szakemberek ismernek, s amelyek ezért semmire sem jelentenek biztosítékot. Nem állítom, hogy pont a kisvállalkozások felszámolása idézi elő az elidegenedést s ezáltal az agresszivitás és a bűnözés terjedését. Azt állítom csupán, hogy ez a felszámolás szerves része a mindent átható uniformizálásnak és elszemélytelenedésnek, s hogy ez a fejlődési irány egyértelműen káros az emberek erkölcsi világára, nem egy esetben pedig új bűnözési formák kialakulásához vezet. (…) Mit jelent valójában egy ilyen mértékű központosítás? Lényegében véve totalitást. S amikor számtalanszor hangsúlyoztam, hogy a kommunizmust a jelenkori civilizáció kegyetlen karikatúrájának tartom,