Gyurcsány és a mélylélektan

Adott az első tudattartalom: Medgyessy Péter közvetlen munkatársa, tanácsadója voltam a 2002-es kampányban. Közvetlen és erős ráhatásom volt az akkori döntésekre, kampánystratégiára, mindenre, ami elhangzott, így a választási ígéretekre is. Végtelen boldogsággal töltött el, hogy a kampány sikeresnek bizonyult, és ennek eredményeképpen megnyertük a választásokat.
Adott a második tudattartalom: választási ígéreteinkből semmit sem tartottunk be. Hazugság volt az egész. Akkor is tudtuk, hogy hazudunk. Vagyis tisztában voltunk azzal, hogy céljaink elérése érdekében a legprimitívebb, legaljasabb populizmust használjuk fel.
E két tudattartam együttes jelenléte feloldhatatlan konfliktust okoz.
Adott az első tudattartalom: tudom, hogyan lettem az, aki. Tudom, hogy gazember vagyok.
Adott a második tudattartalom: az vagyok, aki vagyok, és ez mérhetetlen büszkeséggel, önelégültséggel, önbizalommal tölt el.
E két tudattartam együttes jelenléte feloldhatatlan konfliktust okoz.
Adott az első tudattartalom: tönkretettük az országot. Ígéreteinkből nem lett semmi sem. Viszont pengeélen táncolunk mindennap. A költségvetés összeomlott. Már a látszatot is csak úgy tudjuk fenntartani, hogy minden pénzt elvonunk a költségvetési intézményeinktől, a civil szervezetektől, a kultúrától, puszta létezésüket veszélyeztetve ezzel. Miközben megtesszük ezeket a lépéseket, érvényes polgárjogi szerződéseket mondunk fel egyoldalúan, érvényes polgárjogi szerződéseket nem tartunk be. Mindezek tetejébe azzal is tisztában vagyunk, hogy a most elhalasztott kifizetéseket legkésőbb jövőre úgyis ki kell fizetnünk, ám akkor még kevésbé lesz miből, ráadásul jövőre már nyakunkon a választás is.
Adott a második tudattartalom: „Lendületben az ország!” „Nagy a jólét!” „Dübörög a gazdaság!” „Minden a legnagyobb rendben!” „Ígéreteinket időarányosan betartottuk, betartjuk!”
E két tudattartam együttes jelenléte feloldhatatlan konfliktust okoz.
Adott az első tudattartalom: megbuktam.
Adott a második tudattartalom: én nem bukhatok meg.
E két tudattartam együttes jelenléte feloldhatatlan konfliktust okoz.
A feloldhatatlan konfliktusok hordozója kognitív disszonanciát él át.
A kognitív disszonancia frusztrációt okoz, a frusztrációt agresszióval lehet levezetni – ám az agresszió további agressziót szül. Már csak azért is, mivel az agresszió maga kognitív disszonancia. Ugyanis az a tudattartalom, hogy bántok valakit, összeegyeztethetetlen azzal a tudattartalommal, hogy kedves, becsületes, jó, szeretetre méltó ember vagyok.
Ebben a kóros lélektani állapotban automatikusan működésbe lép az önigazolás. Aronson példája így szól: a kísérleti alanyt (nevezzük Samnek) hipnotizálják. Majd hipnotizált állapotban arra kérik, öltsön esőkabátot és sárcipőt, fogjon egy esernyőt, menjen nyolc sarkot az ABC-áruházig, vegyen hat üveg whiskyt, majd menjen haza. Amúgy tiszta, napsütéses idő van, a sarkon van egy kis üzlet, ahol kapható whisky, továbbá Sam sohasem fogyaszt alkoholt.
Sam hazaérkezik, felébresztik az „álomból”. És a következő párbeszéd zajlik le Sam és a hipnotizőr között:
„– Helló, Sam, hol voltál?
– Csak lementem a boltba.
– Mit vettél?
– Hát… Hát… úgy látszik, ezeket a whiskyket.
– De hát te, úgy tudom, nem is iszol!
– Nem, nem… csak… csak… hát sokszor lesz nálam társaság mostanában, és egy csomó barátom iszik.
– De mi jutott eszedbe, hogy felvedd ezeket az esőcuccokat ilyen időben?
– Ja… Ilyenkor az időjárás nagyon bizonytalan, és minden eshetőségre számítok.
– De hát egy felhő sincs az égen!
– Azt sose lehet tudni.
– Igaz. És hol vetted a whiskyt?
– Hát ott… na, hát ott… szóval ott lenn, az ABC-ben.
– Mi a csodának mentél olyan messze?
– Hát azért… na, hát azért… mert olyan szép idő van, gondoltam, jólesik sétálni egyet…” (1)
Fenti példa alapján:
– Helló, Feri, szerinted mi valósult meg abból, amit a választási kampányban ígértetek?
„– 2001 és 2003 között elszaladt velünk a ló, a politikai nagyot akarásnak költségvetési nyögés lett a vége.” (2)
– Akkor 2002-ben miért adtatok 50 százalékos béremelést a közalkalmazottaknak?
– Mert megígértük…
– És a többi ígéretet miért nem tartottátok be?
– Mert teljesíthetetlen ígéretek voltak…
– Akkor miért ígértétek meg?
– Mert győznünk kellett bármi áron…
– Értem. Feri, ha már 2001-ben elszaladt velünk a ló, akkor miből adtatok 50 százalékos béremelést a közalkalmazottaknak?
– Hát… hát… Annyi még volt.
– Feri, fedezet nélkül mindent megígérni, aztán semmit sem betartani nem populizmus?
– „Szociáldemokratának, liberálisnak, konzervatívnak fő ellenfele nem a másik, hanem a populizmus, amely olyan métely, amely ha betegséget okoz, mélyre hatol.” (3)
– Értem. Feri, miért kellett győznötök bármi áron?
– Mert… mert… az Orbán miatt.
– Mi a baj Orbánnal, Feri?
– Populista…
– Ti nem vagytok populisták? Az ígérgetésre gondolok.
– Ahhoz nekem semmi közöm.
– De hát te Medgyessy bizalmi embere, jobbkeze voltál a választási kampány idején.
– De akkor győznünk kellett bármi áron…
„Az emberek általában motiváltak arra, hogy igazolják saját cselekvéseiket, vélekedéseiket, érzéseiket. Amikor valaki valamit tesz, lehetőleg megpróbálja önmagát (és másokat) meggyőzni arról, hogy amit tett, logikus és ésszerű.” (4)
n
Gyurcsánynak – és a mögötte állóknak – a legutolsó önigazolási mentsvár Orbán gyűlölete maradt. Mert Gyurcsány – és a mögötte állók – rettenetesen meg vannak rémülve. Rémületük tárgya a hatalom elvesztésének közeli, fenyegető lehetősége. Gyűlöletük egyetlen tárgya pedig Orbán, s mivel ő nem ad valós okot félelmük igazolására, kitalálták saját igazolásaikat.
„Egy indiai pszichológus, Jamuna Prasad azt figyelte meg, hogy amikor a csapás híre tudomásukra jutott a földrengés sújtotta város melletti falu lakóinak, rémhírek ezrei kezdtek elterjedni a közelgő végítéletről. A falu lakói elhitték és továbbadták a rémhíreket, amelyek a következőket állították: 1. Árvíz közeledik feléjük. 2. Február 26-a a vízözön és a pusztulás napja lesz. 3. A holdfogyatkozás napján újabb súlyos földrengés várható. 4. Néhány nap múlva ciklon várható. 5. Megjósolhatatlan sorscsapások fognak bekövetkezni.” (5)
Gyurcsány – és a mögötte állók – rémületükben kitalálják, hogy az ellenfél, Orbán rasszista. Amikor a rasszizmus vádja tarthatatlan, kitalálják, hogy populista. És – mert az önigazolás mit sem érne enélkül – boldogan elhiszik, terjesztik ezeket a híreket. És ez még csak az első lépés. Gyurcsánynak – és a mögötte állóknak – azon túl, hogy önigazolásuk legutolsó mentsvára Orbán gyűlölete, még magát a gyűlöletet is igazolniuk kell. S ez különösen nehéz mutatvány abban a kóros lelkiállapotban, amelyben a kognitív disszonancia eleve a tudathasadás és a depreszszió szélére – vagy kellős közepébe – sodorta őket.
„(…) a szóbeli agresszív cselekedetek további támadó jellegű aktusokra buzdítanak. (…) Mint ahogyan már az előző fejezetben láttuk, ha valaki bánt egy másik embert, akkor ez a tette életre hívja azokat a kognitív folyamatokat, amelyeknek az a céljuk, hogy igazolják a kegyetlen cselekedetet. Vagyis amikor bántunk valakit, akkor kognitív disszonanciát fogunk átélni. (…) A disszonancia csökkentésének hatásos módja, ha valamiképpen meggyőzöm magam arról, hogy amit elkövettem, az nem is volt olyan tisztességtelen, értelmetlen és rossz. Ezt tehetem úgy, hogy nem veszek tudomást (a másik) jó tulajdonságairól, és csak a hibáit hangsúlyozom; vagy meggyőzöm magamat: (a másik) egy szörnyű alak, aki megérdemelte, hogy bántottam. Ez különösen akkor célszerű, ha agresszióm áldozata ártatlan.” (6)
Közel három és fél éves kormányzás után a mindenkori ellenzéket (és annak vezetőjét) ártatlannak kell tekinteni az ország állapotainak alakulásában, legyen szó akár a gazdaság helyzetéről, akár a társadalom állapotáról. Ha a kormány feje ebben a helyzetben semmi másról nem tud beszélni, mint az ellenzék állítólagos „bűneiről”, akkor a kormány fejének fogalma sincs, mit tegyen az országgal, illetve a kormány feje – és a mögötte állók – dackorszakukat élik.
Féltékenység, versengés, dackorszak: kisgyermekkori, kamaszkori problémák, szerencsés esetben az ember éppúgy kinövi, mint az ágybavizelést. Szerencsétlen esetben az ember nem növi ki, és a legszerencsétlenebb az az eset, amikor a dackorszakból, féltékenységből és kényszeres versengésből ki nem nőtt személy egy országot irányít.
„Ha a féltékenység viszonylag későn bukkan elő, akkor, amikor a kisbaba már elszedi a nagyobbik dolgait, legjobb, ha a nagy külön szobát vagy sarkot kap, ahol csak ő uralkodik, ahol a kicsi nem tud semmit sem elszedni, nem tudja építményeit összedönteni. Ha külön szoba vagy sarok kijelölése lehetetlen, érdemes a gyerek holmijai számára egy nagy ládát beszerezni, amelynek kulcsát mindig magánál hordhatja. Ezzel nemcsak holmiját tudja biztonságban, hanem saját magát is felnőttebbnek láthatja, hiszen csak a felnőtteknek van kulcsa.” (7)
Fontos kérdés persze, vajon megoldhatja-e egy ország úgy a problémáját, hogy külön szobát, sarkot vagy bezárható kis ládikát biztosít dackorszakát élő, féltékeny és labilis, agresszív, kényszeres miniszterelnökének. (Meg szegény Lendvai Ildikónak.) Addig is, ameddig ezt a kérdést megvitatjuk, vizsgáljuk meg a kényszeres személyiségű Gyurcsányt eláruló, leleplező jegyeket.
Gyurcsány legutóbbi parlamenti beszéde tárházát nyújtja ezeknek. Az egyszerűség kedvéért üssük fel Allan Pease Testbeszéd című művét, s ezzel kezünkben tekintsük meg Gyurcsány produkcióját.
Gyurcsány előszeretettel mutat ujjal hallgatóságára. Pease szerint: „Ökölbe zárult a tenyér, és a kinyújtott mutatóujj jelképes bunkóvá válik, amellyel a beszélő képletes veréssel kényszeríti engedelmességre hallgatóját. A kinyújtott ujj a legidegesítőbb gesztusok közül való, amit beszéd közben használni lehet, különösen, ha még taktust is üt a beszélő szavaihoz.” (8)
Gyurcsány gyakran áll mellén keresztbe font karokkal, állát leszegve, és látszólag elmélyülten figyel, hogy ne mondjam, koncentrál. Pease szerint: „Gyakran látunk magas rangú politikust, amint felolvasópultja mögött áll, karját szorosan keresztbe fonja mellén (védekezés), az állát leszegi (kritikus vagy ellenséges magatartás), miközben bizonygatja hallgatóságának, milyen fogékonyan reagál a fiatalok eszméire, mennyire nyitott előttük. Igyekszik meggyőzni a közönséget emberséges, barátságos magatartásáról, s eközben kemény, szapora karateütéseket mér a felolvasópultra.” (9)
Gyurcsány beszédének elmondása közben előszeretettel mutat jobb kezének négy behajlított ujjával önmagára, miközben hüvelykujja mereven felfelé mutat. Eközben fejét hátraveti, nyaka megmerevedik, álla fenyegetően előreáll. Pease szerint: „Tenyérjóslásban a hüvelykujj jellemerőre és az én erejére utal. A hüvelykujj nem verbális használata megegyezik ezzel: elsőbbség, fölény, sőt erőszak kimutatására használják. (…) Az elsőbbséget tükröző hüvelykujj-jelzés akkor a legszembetűnőbb, amikor az egyén ellentétes értelmű szóbeli közlést ad. Vegyük például az ügyvédet, aki az esküdtszékhez fordulva diszkrét, halk hangon így szól: Tisztelt esküdtszék! Szerény véleményem szerint…, miközben fölényes hüvelykujjgesztusokat használ, s hátraveti fejét, hogy minél megvetőbb tekintettel nézhessen körül. Mindez azt az érzést kelti a bíróság tagjaiban, hogy az ügyvéd nagyképű, nem őszinte ember.” (10)
Érdemes megszámolni azt is, vajon Gyurcsány hányszor érinti meg beszéd közben az orrát. (Sokszor.) Pease erről így ír: „A szájeltakarás gesztusa felnőttkorban tovább finomodik. Amikor a felnőtt hazudik, agya – akár az öt- és tizenéveseknél – utasítást ad a kéznek, hogy száját eltakarva próbálja útját állni a megtévesztő szavaknak, ám utolsó pillanatban arrébb húzza arcán a kezét, és csak az orrát érinti meg. A kézmozdulat nem más, mint a gyerekkorban használatos szájeltakaró gesztus felnőttkori, mesterkélt változata.” (11)
Növeljük tovább problémáink számát, s vessünk egy pillantást Eric Berne, illetve Fritz Riemann munkásságára is. Nevezett urak műveiből ugyanis újabb adalékokat kapunk Gyurcsány (és Lendvai) kóros személyiségjegyeiről.
Gyurcsányt gyakran látjuk abban a pózban, amelyben jobb csuklója teljesen elernyed, miáltal kézfeje tehetetlenül, puhán, feminin módon hull alá. Berne az Emberi játszmák-ban kiválóan írja le azt a viselkedésfajtát, amelynek ez a kéztartás olyannyira jellemzője. Ez a „Frigid nő” típus. „A Frigid nő egyik korai típusát az a finomkodó kislány játssza, akit Dickens ábrázol a Szép reményekben. Kikeményített ruhácskájában odajön a kisfiúhoz, és megkéri, hogy csináljon neki egy homoktortát. Utána csúfondáros megjegyzéseket tesz a kisfiú piszkos kezére, ruházatára, és közli vele, hogy lám, ő milyen tiszta.” (12)
Gyurcsány tehetetlenül alácsüngő, feminin kézfejjel ment oda annak idején Medgyessy Péterhez, és kérte, hogy csináljon neki egy homoktortát. Utána pedig nem egyszerűen megjegyzéseket tett Péter piszkos kezére, de egyenesen elzavarta őt, és a helyére ült. A kényszeres személy prototípusa: felfelé nyal, lefelé tapos. Mire legfölülre ér, csak tapos. Miképpen Riemann találóan megjegyzi: „A kényszeres agressziónak egy további jellemző vonását jelenti kapcsolódása a hatalomvágyhoz; itt már nem csupán a szorongás elhárításáról, az ellene való védekezésről és a lereagálásáról van szó, hanem a hatalomról. A kényszeresek agreszsziója a hatalmukat szolgálja, a hatalom viszont az agressziójukat.” (13)
Az is elegendő persze, ha a nyájas olvasó leemeli a polcról a Zendülés a Cain hadihajón című regényt, és figyelmesen elolvassa. Ott minden le van írva, amit egy hatalommániás, kényszeres személyiségű, frusztrált, agresszív, paranoid, soha föl nem nőtt elkényeztetettről tudni lehet és kell. Ott a főhős nem Gyurcsány, hanem Quigg korvettkapitány. Aki pedig nem akar ennyit olvasni, menjen el moziba, és nézze meg a Madagaszkár című animációs filmet. Van ebben a filmben két majom. Mikor megszöknek az állatkertből, és a rendőrök letartóztatják őket, az egyik majom így szól: „– Te, ha van