Politikai és közéleti abszurditások

Lezárult egy korszak a Hit Gyülekezetének történetében. Németh Sándor, a gyülekezet vezető lelkésze nem dolgozott hiába. A fellépései és megnyilvánulásai alapján feltűnően műveletlennek és tájékozatlannak tűnő Németh néhány évvel ezelőtt egyik prédikációjában az olaszokat és a spanyolokat lényegében fasisztának minősítette. Egyenlőségjelet tett a Vatikán és Hitler közé. A kissé akadozva beszélő Németh azzal is sokakat sokkolt, amikor egyetlen kézmozdulatának hatására az SZDSZ egyik akkori vezető politikusa – Hack Péter – eszméletét vesztve fordult le székéről. A démonokkal sikeresen megküzdő vezető lelkész nemrégiben örömmel nyugtázta, hogy vége annak a korszaknak, amikor ők csak „megtűrt vagy szektásnak bélyegzett” szereplői voltak a magyar hitéletnek. „Én vagyok a magyar demokrácia történetében az első kulturális miniszter, aki ellátogatott ide, és ennélfogva ennek a látogatásnak szimbolikus jelentősége van” – mondta Bozóki András az MSZP SZDSZ-es orientációjú kulturális minisztere a Hit Gyülekezete budapesti központjában. Németh Sándor nem érte be ennyivel: ő történelmi jelentőségűnek nevezte a látogatást. A gyülekezetnek jelenleg két újságja (Hetek, Új Exodus), egy általa befolyásolt országos televíziója (Magyar ATV) és ötvenezer tagja van. Kissé egyszerű politikai világképükről mindent elárul az ATV műsora és az a hivatalosnak is tekinthető álláspont, amely szerint „egy ember értékét az Izraelhez való viszonyulása határozza meg”. Csak remélhetjük, hogy felsőfokú oktatási intézményük, a Szent Pál Akadémia hallgatói tanulmányaik során ennél kissé bonyolultabb világképpel találkoznak, és nem válnak az SZDSZ és az MSZP démonűző zsoldosaivá.
E „történelmi jelentőségű” látogatás után nem sokkal Bozóki András a Sziget Fesztiválon járt, ahol – engedve a hely szellemének – elmondta: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát jövőre Kulturális Minisztériumnak hívják majd, mert „az örökség szó azt sugallja, hogy csak a múltról beszélünk, és a múltban gondolkodunk, holott a kultúra élő dolog”. Aztán módosított: közölte, hogy mégsem szándékozik megváltoztatni minisztériuma nevét, ettől függetlenül a nemzeti jelzőt fölöslegesnek és indokolatlannak nevezte. Kulturális kiáltványban „új kulturális időszámítást” emleget. Ismerve a balliberális értelmiségi holdudvar szellemiségét, semmi jóra nem számíthatunk. Bozóki szerint például „A kultúra közlegelő, ahova mindenki kihajthatja a jószágait”. És ez még csak a kezdet. A közlegelőre kihajtott jószágok eddig valóban nem képezték a magyar kulturális örökség részét. Egy posztmodern, alternatív, multikulturális, baloldali koncepcióba minden beilleszthető.
Posztkommunista-szocialista és balliberális politikusainknak mostanában egyébként is sok bajuk van a magyar elnevezésekkel és örökséggel. Egy új orwelli kommunikációs eszközzel valószínűleg könnyebben boldogulnának. Erre utal, hogy Donáth László evangélikus lelkész, az utódpárt MSZP parlamenti képviselője – aki identitászavarának megoldása érdekében Jézus Krisztust már korábban baloldalinak minősítette – most újabb eredeti megállapítással gazdagította életművét. Szerinte az egyház „nem időszerű szó”, mert az „kizárólag a keresztény időszámítás szerinti térben és időben” értelmezhető. Donáth László evangélikus lelkész az Orbán-kormány idején nagyon roszszul érezte magát, és ezt nem is nagyon titkolta. „Nem vonom kétségbe, hogy megtérhetnek, nem zárom ki őket az üdvösségből, nem török pálcát Isten nevében, mint valami inkvizítor, de a cselekedeteik alapján, az elmúlt két év és az elmúlt tíz év alapján azt kell mondanom, hogy ezek az emberek sem Istent, sem embert nem ismernek.” (Mozgó Világ, 2000. szeptember.) Érdekes, hogy a szigorú lelkészt nem zavarja a mindig az első vonalban maradó, időnként összevissza hazudozó SZDSZ-es Eörsi Mátyás, Pető Iván vagy a nagyokat mondó Kuncze Gábor. Hogy Donáth László közvetlen párttársairól és elvtársairól, a vállalhatatlan múltú Horn Gyuláról, Szekeres Imréről, Lendvai Ildikóról vagy a közönséges Szanyi Tiborról, Szabó Zoltánról ne is beszéljünk. Ez utóbbi csak akkor hajlandó az alkoholszondába belefújni, ha az őt megállító rendőrök metakommunikációja is rendben van. Csupa feddhetetlen, jó erkölcsű ember!

Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában – pragmatikus és „liberális” politikushoz méltóan – kifejtette: a két kormányzó párt között nincs testvéri viszony. Nagyvonalúan eltekintett attól, hogy az utódpárt MSZP-t az úgynevezett Demokratikus Charta segítségével 1994-ben az SZDSZ segítette a politikai hatalomba. Eörsi szerint az se számít, hogy már a második ciklusban kormányoznak együtt a posztkommunistákkal, mert ennek oka végső soron az, hogy a Fidesz olyan politikát folytat, amely elfogadhatatlan a számukra. Ha a Fidesz a következő választáson veszít, és ennek következtében létrejönne egy „európai értelemben vett” kereszténydemokrata–konzervatív párt, akkor az SZDSZ természetesen csak az ország érdekeire lenne tekintettel, ezért a két párt közötti kormányzati együttműködés sem lenne kizárható. Eörsi nyilatkozatát követően Kuncze Gábor is megszólalt. Közölte, hogy szó sem lehet koalícióról a Fidesszel. Kunczét egyébként azért választották meg az SZDSZ elnökévé, „mert a szülei nem zsidók és nem kommunisták” (Beszélő, 1998. októberi szám, Interjú Bauer Tamással). De Kuncze elnök urat már csak azért sem lehet komolyan venni, mert a ’94-es választások előtt határozottan leszögezte, hogy az SZDSZ-ben nincs senki, aki az MSZP-vel való koalíciót elképzelhetőnek tartaná.
A Fidesz meghatározó politikusai közül szerencsére senki sem támogatja a baloldali kormánypártokkal való együttműködést. Valószínűleg pontosan tudják, hogy egy esetleges koalíció a jobboldal széteséséhez, valamint a politikai váltógazdálkodás lehetőségének megszűnéséhez vezetne. (A jelek szerint azonban léteznek különvélemények. Az erzsébetvárosi Fidesz – magát baloldalinak valló – neofita alelnöke például egy igencsak zavarosra sikeredett interjúban a nagykoalíció szükségessége mellett érvelt (HVG, 2005. augusztus 6.). A választások közeledtével aránytalanul megnő a végiggondolatlan és felelőtlen kijelentések súlya is.
Az Eörsi Mátyás által jegyzet gondolatkísérlet megvalósulása a magyarországi polgári demokrácia végét jelentené.

Újhelyi Istvánról, az MSZP alelnökéről tudjuk, hogy sok vitája lenne a tömeggyilkos Leninnel, de sajnos a baloldal óriásával folytatott polémia helyett a „médiapolitikus” a Magyar Rádióról nyilatkozgat. „A kuratóriumban a szakemberek azon dolgoznak, hogy a pártatlanságot hanyagoló Kondor-korszakot követően ismét valódi közszolgálati értékeket követő médiuma legyen az országnak.”
Aki rendszeresen hallgatta például a Kossuth rádió objektív hírműsorait, az most zavarodottan néz maga elé, mert aligha érti az idézett mondatokat. Ennek ellenére Újhelyi Istvánnal nem szabad és nem érdemes vitatkozni, mert akit ennyire nem zavarnak a tények, az önmagát rekeszti ki a vitára érdemesek köréből. Vitatkozna bárki azzal a zenekritikussal, aki szerint Mozart és Beethoven szerzeményei az alig hallgatható művek kategóriájába tartoznak?
Gellért Kis Gábort, a Magyar Rádió kuratóriumának MSZP által delegált elnökét ugyancsak képtelenség komolyan venni. Gellért úr azzal szerzett hírnevet magának, hogy tahónak minősítette Kondor Katalint, a rádió elnök asszonyát. Nemrégiben médiaterroristához illően mindenkit megfenyegetett: ha nem érvényesül az általa kívánatosnak tartott forgatókönyv, akkor nincs pénz, jogorvoslat pedig a másvilágon. Gellért kommunista stílusú fellépése nem volt váratlan, sokakat mégis meglepett. Az erkölcsi alapját már többször elvesztett baloldali médiaértelmiség ezúttal is hallgat. Valószínűleg Bácsfi Diána megszólalására vagy Szabó Albert visszatérésére várnak. Akkor majd aktivizálják a baloldali, antifasiszta népfrontot.
Az elhangzottak alapján nyilvánvaló, hogy Újhelyi István és Gellért Kis Gábor számára a közszolgálat az MSZP és az SZDSZ kiszolgálásával egyenlő.

Hogy bizonyos értelmiségi csoportosulások számára mennyire fontos az MSZP–SZDSZ-koalíció léte, azt legutóbb egy felhívás bizonyította. 2005. június 6-án több balliberális napilap tette közzé a két párt együttműködését szorgalmazó szöveget. A levél írói volt kommunisták, kiegészülve az SZDSZ holdudvarához tartozókkal. „Aggódunk, hogy a két párt, az MSZP és az SZDSZ koalíciós együttműködésében rossz irányba sodródik.” Mi a koalíció további tevékenysége mellett az aláírók gyatra nyelvismerete miatt is aggódunk.

A szerző politológus