Az egyensúlytalanság állapotában

A múlt heti „fekete csütörtök” és „fekete péntek” és az e heti „fekete szerda”, vagyis a Budapesti Értéktőzsde kereskedésének sorozatos látványos beesése, a börze mutatójának zuhanása, valamint a külföldiek tőkekivonása ismét ráirányította a figyelmet a makrogazdasági környezet instabilitására, mely pillanatnyilag a legnagyobb veszélyt jelenti Magyarországon. Az egyensúly megingása sajnos nem új keletű jelenség hazánkban, viszont az, hogy a globális üzleti élet szereplői emiatt elfordulhatnak tőlünk, ezáltal pedig a pénzügyi rendszer is megrendülhet, jogos aggodalomra adhat okot. Ugyanakkor az alapprobléma magyarázata roppant egyszerű: egyre meszszebb kerülünk az euró bevezetésétől, amely mind belföldön, mind pedig külföldön a gazdaságpolitika hitelességének elvesztését jelenti.
Nem árt persze rögzíteni azt sem, hogy miközben a kormányzat a magyar gazdaság teljesítménye kapcsán „csodáról” és „dübörgésről” beszél, az igazság más. Nem kívánjuk elhallgatni, hogy bizonyos szektorok valóban számottevő fejlődést mutatnak, jelentős beruházásokat, a foglalkoztatottság bővülését és a bérek növekedését produkálják. Túlnyomórészt azok az ágazatok, ahol jelen vannak a multinacionális vállalatok: például az elektronika, a gyógyszeripar, a hírközlés, bizonyos gépipari ágazatok, az autó- és autóalkatrész-gyártás területén. Az ebben a szegmensben működő cégek világszínvonalú termelékenységgel és exporthatékonysággal dolgoznak, áramlik be a friss tőke, a profitot pedig nem viszik ki, hanem újra befektetik.
Más területeken azonban nyilvánvaló, hogy válságtünetek vannak, így például a mezőgazdaságban, az építő-, a textil- és a cipőiparban. Rossz jel a növekvő munkanélküliség, és nemcsak az alacsonyan képzettek között, hanem általában a fiatalok és a diplomások táborában. A statisztikák alapján minden ötödik munkanélküli pályakezdő. A kormányoldal még azt is állítja, hogy a magyar gazdaság rendkívül versenyképes a régióban. Sajnos a Világgazdasági Fórum jelentése szerint ez nem igaz. A szóban forgó rangsor alapján Észtország a huszadik helyen áll, mi pedig a harmincnyolcadikon, megosztottan Csehországgal. Ez a versenyképességi mutató közép- és hosszú távon alapozza meg a jobb életszínvonalat. Amúgy Észtországban öt éve nincs költségvetési hiány, de Lettországban sincs, sem Litvániában, sőt többlettel számolhatnak a költségvetésükben – és hat-nyolc százalékos gazdasági növekedéssel. De például Romániában, Bulgáriában és Szerbiában sincs államháztartási hiány, ráadásul tőlünk keletre, délkeletre ugyancsak hat-hét százalékos a gazdasági növekedés. Ez azért fontos, mert a költségvetési hiány túlnövekedése éppen ellene hat már középtávon is a magas szintű, évekig fenntartható gazdasági növekedésnek. Természetesen az immár hazánk számára példaértékű balti államokban is van a fizetési mérlegben deficit, ám a hiányt nem hitelek, hanem működő tőkeberuházások fedezik. Így nem roppan össze a gazdaság. Rengeteg importot indukál ugyan ez a folyamat, de nem keletkeztet adósságot. Ugyanakkor a magyar fizetési mérleg kilenc-tíz százalékos deficitszintjét nem a vállalati beruházások szaporodása, hanem a költségvetés túlköltekezése generálja.
A nagy kérdés az, hogy meddig képes a magyar kormány a magas költségvetési hiánnyal ellavírozni. Három-öt év távlatában mindenképpen kiderül, hogy a túlköltekezés és a költségvetési egyensúly felborítása lassítja vagy gyorsítja a gazdasági növekedést. Egy adott évben előfordulhat, hogy a hitelekből fedezett állami költekezés és az ebből adódó fogyasztás gyorsítja a gazdaságot, de utána mindig tovább kell növelni a hiányt, ha újra gyorsítani szeretnék a gazdaságot. Ez a folyamat előbb-utóbb beleütközik a külső pénzügyi egyensúly korlátjába. Magyarán: elfogy a hitel.
A témával foglalkozók a mai gazdasági helyzet legnagyobb veszélyének az egész makrogazdasági környezet instabilitását tartják. Az államháztartás megahiánya miatt ugyanis a befektetők elfordulhatnak Magyarországtól, és még tovább növekszik ez a bizonytalanság. Ez viszont kihathat az egész pénzügyi rendszerre is, amely ma még viszonylag kiegyensúlyozottan működik, ám könnyen áldozatává válhat a makrogazdasági instabil környezetnek. Ezen a téren a gondot elsősorban a nagyon gyorsan növekvő lakossági és kisvállalkozói hitelállomány okozza. Bár a Magyar Nemzeti Bank korábban csökkentette az irányadó kamatszintet, sajnos a szóban forgó pénzügyi kölcsönök legnagyobb része devizás. A jövőbeni kamatdöntésekre egyre nagyobb hatással lehet a nemzetközi befektetési környezet változása és befektetői reakciója a belföldi egyensúlytalanságokra.
A megfigyelhető trend az, hogy a háztartások után a vállalkozások is euróban vagy svájci frankban adósodnak el. Ez pedig azt jelenti, hogy a lakosság és a vállalkozások olyan kockázatokat vállalnak előre, amelyeket nem nagyon látnak be, és a relatíve alacsony pénzügyi kultúra miatt nem is nagyon értenek. A kialakult helyzet másik jellemzője, hogy a magyarországi bankok igyekeznek a kockázatot áttolni a hitelfelvevőkre. Amennyiben valami történik a pénzügyi rendszerrel, és a lakosság nem tudja visszafizetni a hiteleket, akkor elveszítik a pénzintézetek is az ügyfeleket, tehát számukra is nagyfokú bizonytalanságot jelent a mai helyzet. Noha az MNB igyekszik a félévi stabilitási jelentésben erre a rizikófaktorra felhívni a figyelmet, ez nem sok eredményt hozott eddig, hiszen az újonnan felvett hitelek 80 százaléka még mindig devizás. Az idén a lakosság és a kis- és középvállalatok által felvett devizahitelek mintegy 3 milliárd euró forint keresletet támasztanak a devizapiacon – ez tartja még életben a forint árfolyamát. Azt, hogy mikor vezetjük be az eurót, vagyis mikor lesz kényszer gyökeres változásokra, új gazdaságpolitikára, annak függvénye is, hogy a nemzetközi helyzet meddig teszi lehetővé a mostani állapot fennmaradását.
Az államháztartási hiány csökkentése, az egyensúlyőrző gazdaságpolitika szolgálja a gazdasági növekedést, mert abban az esetben van mód arra, hogy ne a költségvetési szektor, azaz ne az állam, hanem a vállalati szektor vegye fel a külföldi erőforrásokat, a nemzetközi hiteleket. További probléma, hogy gyorsított ütemben kezd növekedni az államadósság, amellyel a jövő generációira hárítják a mai túlköltekezés terheit. Nem győzzük ismételni: ha esetleg a tőkepiacokon felborul a maradék bizalom a magyarországi gazdaságpolitika iránt, annak bizony beláthatatlan következményei lesznek. A jövő évi, erősen választási költségvetés legnagyobb gondja az, hogy a 2006-os büdzsével nem egy, hanem két évvel távolodunk el az euró bevezetésétől. A közzétett adatokból máris látszik, hogy a következő esztendőben nem kezdődnek el a konvergenciaprogramban vállalt reformok, most inkább az ellenkező irányba lépünk. Ma ugyan távol vagyunk az euró bevezetésétől, a kiszámítható gazdasági pályától, de három-négy év alatt elvileg el lehet érni a szükséges feltételeket – csak hozzá kellene kezdeni és komolyan végigvinni. Ha más nem, a piac, a globális üzleti élet előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni a gyökeres változásokat. Ezt üzenik a pesti tőzsde fekete napjai.