A családi (adó-) kedvezményen alapuló családtámogatási rendszer a legnagyobb szociális átverés – jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy lakossági fórumon, mert az „pénzpumpa”, amely pénzt vesz el az alacsony jövedelmű családoktól és a nagyobb jövedelműeknek adja. Az ellenzék ebbe fog belebukni a választásokon – fejtegette aligha őszinte aggodalommal –, mert nem állhat elő olyan családtámogatási rendszerrel, amely az alacsonyabb jövedelműektől csoportosít át jövedelmet a magasabb jövedelműekhez. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, ismét annak adni többet, akinek több van, akinek magasabb az adója – mondta. Szerinte és pártja szerint az a tisztességes, hogy „az kapjon többet, ahol több a szükség, és attól kérünk megértést, ahol nagyobb a lehetőség”. Középút – jelentette ki a miniszterelnök – nincs.
Az elvi háttér
Kezdjük azzal, hogy a Gyurcsány-kormány által választott megoldás, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás és a családi kedvezmény beolvasztása az univerzális, alanyi jogon járó családi pótlékba nem a létező megoldások legrosszabbika. A legrosszabb az lett volna, ha a kormány, illetve az MSZP enged a koalíciós társ, az SZDSZ követelésének, és nem csupán a családi kedvezményt törli el, hanem a családi pótlék alanyi jogosultságát is megszüntetné, s azt csak rászorultság alapján, meghatározott jövedelemszint alatt kapnák a gyermeket nevelő családok. Május első felében erről terjedtek el hírek, lett is riadalom, ezért a kedélyeket előbb kiszivárogtatással nyugtatták, majd május 23-án a miniszterelnök a parlamentben bejelentette a tervezett változásokat. Fontos hangsúlyozni, hogy a választott megoldás politikai kompromisszum eredménye (a „vidéki” MSZP, valamint a „fővárosi” MSZP és SZDSZ között), amelyben a politikai célszerűségnek (a 2006. évi választások megnyerésének) is fontos szerepe volt. A „vidéki” MSZP-nek ugyanis nem volt ellenére a családi kedvezmény – ezt maga Gyurcsány árulta el egy interjúban –, a rendszer negatív adóval történő kiegészítését támogatták, a családi pótlék alanyi jogosultságához pedig a végsőkig ragaszkodtak. A kompromisszumjelleg eredményeként a kormány mögött nincs szilárd elvi háttér. Egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy ha a 2006. évi választásokat a koalíció nyeri, az új Gyurcsány-kormány az államháztartás hirtelen felfedezett katasztrofális helyzetére hivatkozva megszünteti a családi pótlék alanyi jogosultságát.
Szilárd elvi háttérrel csak az ellenzék és az SZDSZ rendelkezik. Az SZDSZ azzal érvel az alanyi jogosultság eltörlése, a rászorultság érvényesítése mellett, hogy a gyermekvállalás csak és kizárólag magánügy, amiből logikusan következik, hogy a gyermekvállalás melletti döntés megkülönböztethetetlen bármely fogyasztói döntéstől (a gyermek szüleinek „örömfogyasztása”). Az ellenzék viszont azt vallja, hogy a gyermekvállalás társadalmi dimenziói miatt a közösségre is tartozik, ezért nem tehetünk egyenlőségjelet a gyermekvállalás és a többi fogyasztói döntés közé. Indokolt, hogy a szülő gyermeke nevelési költségeinek egy részét adójából leírhassa vagy azt számára megtérítsék. Közgazdasági tartalmát tekintve tehát a családi kedvezmény költségleírás, a családi pótlék pedig költségtérítés. A „kedvezmény” kifejezés sajnos nagyon szerencsétlenül félrevezető, mivel nem arról van szó, hogy alkalmazásával valakiket kedvezőbb helyzetbe hoznak, hanem arról, hogy a vele azonos jövedelmű gyermektelenekhez vagy kevesebb gyermeket nevelőkhöz képest csökkentik (életszínvonalbeli) hátrányait. A szociálpolitikában ezt horizontális méltányosságnak nevezik.
Szegénypárti álruha a retorikában
Amikor Gyurcsány Ferenc vagy a Pokorni Zoltánnal az m1 Este című műsorában vitatkozó Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető azt mondja, hogy a családi kedvezmény „ad”, annak ad, akinek egyébként is van, akkor hamis realizmussal szemlélik a világot. A történtek „adásként” való értelmezése csak annak az agyában születhet, aki – ha tudatosan és/vagy nyíltan nem is, de a tudatalattijában és/vagy titkoltan – a gyermektelenek felől nézi a világot, és tiltakozik a horizontális méltányosság ellen: mi köze neki más kölykéhez? Miért fizessen ő több adót azért, hogy azok, akiknek kölykük (több kölykük) van, kevesebb adót fizethessenek? – ez igazságtalanság. Mivel ennek kimondása önleleplező lenne – a magyar társadalom támogatja a horizontális méltányosság érvényesülését, jogosnak tartja a gyermeknevelés költségeinek részleges társadalmasítását –, ezért ezt nyíltan nem támadják, hanem hamis realizmussal értelmezik a világot, és a Gyurcsány-kormány ezt a hamis realista világlátást akarja elfogadtatni a közvéleménnyel.
Ennek érdekében pedig szegénypárti álruhát öltenek, és azt mondják a családi kedvezményt megfelelő mértékű adózott jövedelem híján érvényesíteni nem tudó gyermekeseknek, hogy támogatásuk magasabb lehetne, ha a náluk jobb módú gyermekeseknek a rendszer nem adna. Ha viszont a történésekről lerángatjuk a szegénypárti álruhát, előtűnik a gyermektelen gazdagpárti, akik a szegény gyermekesekkel szemben érvényesítendő vertikális méltányosságot csak és kizárólag a gyermekes családokkal – a horizontális méltányosság felszámolásával – akarja megfizettetni. Ha a gyermeke „még családi pótlékos korú lenne – mondotta Lendvai Ildikó – …nem akarnám, hogy többet kapjon, mint a minimálbéres családban nevelkedő, ebben valóban van szenvedélyem”. Ez hamis realizmus: azt joggal lehetne, mondhatná, hogy az alacsony jövedelmű családosok támogatását növelni kell, az is felvethető (legfeljebb kikacagják), hogy jelenleg túl nagylelkűen érvényesül a horizontális méltányosság – de a kettőt összekapcsolni hamis. Lendvai Ildikó üzenete: csak és kizárólag a gyermekes jobb módúak fizessék a szegény gyermekesek támogatását, de el a kezekkel a gyermektelen jobb módúaktól.
A hamis realizmusnak a fenti csupán az egyik változata, létezik további kettő: „ha egy adott összegünk van családtámogatásra – mondta a Pokorni Zoltánnal vitázó Lendvai Ildikó – … egy adott, ugyan növekvő, de mégiscsak adott összeg volt – akkor minden ízem tiltakozik az ellen, hogy ezt úgy osszuk el, hogy egy kicsivel több jusson annak, ahol úgyis jobban keresnek.” Ennek a gondolatmenetnek a gyengesége a kiindulópontban található, a „mégiscsak adott összeg” tételezésében. Eszerint a kormánynak családpolitikai célra meghatározott összeg áll rendelkezésére, a kormány feladata pedig az, hogy igazságosan elossza. S ha az összeg meghatározott, akkor szociális érzékünk azt diktálja, hogy inkább a rászorulóknak, semmint a kevésbé rászorulóknak vagy a jómódúaknak adjunk.
Ez azonban hamis realista nézőpont, az MSZP jogelődjének nyelvén ez (államháztartási) dogmatizmus. A dogmatikus gyakorlat szerint a kormány, illetve a parlament meghatározza az adók mértékét, az pedig az államháztartás bevételeinek nagyságát, azt pedig a versenyképesség érdekében csökkentendő. Tételezzük fel, hogy összeállt a jövő évi költségvetés bevételi és kiadási oldala, csak a családtámogatások meghatározása van hátra. Logikus, hogy előbb meghatározzák az érvényesíteni kívánt vertikális és horizontális méltányossági mértéket, majd ennek forrásigényét, végül az ezt biztosítani képes szerény adótöbbletet. Ez a jelenlegi kormányzati gyakorlattal ellentétes logika. S komolyan gondolhatja bárki, hogy az ország versenyképességének romlását az okozza, hogy gyermektelenek adóját a gyermekesek támogatása érdekében kissé megemelik?
Hamis realizmus a családi kedvezményt igazságtalannak nevezni azért, mert ahhoz csak az juthat hozzá, aki megfelelő jövedelemmel rendelkezik. Először is minden adókedvezménynek ez a logikája (pénztári, biztosítási stb.), s azokat az igazságosságra hivatkozva a kormány egyáltalán nem igyekszik megszüntetni. Másrészt a családtámogatási rendszernek – Gyurcsány Ferenccel ellentétben – a családi kedvezmény csupán egy, a horizontális méltányosságért „felelős” eleme, míg az alacsony jövedelműeket a rendszeres gyermekvédelmi támogatás segíti (vertikális méltányosság), a fő elem a családi pótlék, amely egyidejűleg szolgálja mindkét célt. Azért bírálni a családi kedvezményt, mert csupán az elméletileg lehetséges kifizetés kétharmada (de a három- és többgyerekeseknél a fele) jut el a családokhoz, durva félreértés: a további egyharmadhoz a rendszeres gyermekvédelmi támogatásnak kell eljutnia.
A kormányzat rendszerint úgy kommunikálja a változásokat, hogy kiválaszt egy tetszőleges jövedelmű családot – általában a minimálbér környékén keresőt –, és róla elmondja, hogy milyen jól fog járni. Szakmailag helyesebb azonban, ha két csoportra osztjuk a gyermekes családokat. Az egyikbe azok tartoznak, akik megfelelő jövedelemmel rendelkezve érvényesíteni tudták a családi kedvezményt, a másik csoportba pedig azok, akik erre nem voltak képesek, de jogosultak voltak rendszeres gyermekvédelmi támogatásra. A kettő között létezett rés – voltak, akik egyiket sem tudták igénybe venni –, de az nagyon keskeny, másrészt pedig voltak olyanok, akikhez mindkettő eljutott. A minimálbéren lévők jelentős részéről pedig közismert, különösen a vállalkozók esetén, hogy tényleges jövedelmük jóval magasabb. Ha ők nem jutnak hozzá sem a családi kedvezményhez, sem a rendszeres gyermekvédelmi támogatáshoz, azt nem gyermekük bánja. Ez esetben az igénybe nem vétel valójában rejtett adófizetés.
A „reform” valódi nyertesei
Nézzük, hogy kik az átalakítás egyértelmű nyertesei és vesztesei. Azok a kevesek, akik csak legális jövedelemmel rendelkezve szorultak a két tömb közé, de nyertesek azok is, akik legális jövedelmük alapján szorultak oda, de a szürkegazdaságban szerzett tényleges jövedelmük sokkal magasabb volt. Nyertesek azok is, akik legális jövedelmük (illetve ennek hiánya) okán rendszeres gyermekvédelmi támogatásra voltak jogosultak, de „társadalmi ügyetlenségük” miatt azt nem kérték, vagy tényleges jövedelmi helyzetük annyira közismert, hogy azzal inkább nem próbálkoztak. A vesztesek közé sorolhatjuk azokat, akik a családi kedvezményhez és a rendszeres gyermekvédelmi támogatáshoz is hozzájutottak. Nyilvánvalóan nem minden nyertesnek kell örülni, akinek viszont igen, azok más módon is nyerhettek voltak.
A magát szociálisan érzékenynek mondó kormányról azt gondolhatnánk, hogy nagyot javít az eddig rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapó családok helyzetén, de nem ez történik. Kétszülős család egy gyermeke után az idén havi 11 412 forintot kapott (5100 családi pótlék plusz 425 a 13. havi egy hónapra eső része, plusz 5434 rendszeres gyermekvédelmi támogatás, plusz 453 a 13. havi egy hónapra eső része), jövőre havi 11 000 forint egységes családi pótlékot fog kapni, ami –3,6 százalék. Ugyanez egyszülős család esetén 12 387 forint (ebből a családi pótlék 6000 plusz 500) volt az idén, jövőre 12 000 forint lesz, ami –3,1 százalék. Ugyanez kétgyermekeseknél gyermekenként: 12 604 forint szemben
12 000 forinttal, ami –4,8 százalék, illetve 13 687 forint, szemben 13 000 forinttal, ami –5,0 százalék (a családi pótlék 6200 plusz 517, illetve 7200 plusz 600). A három- és többgyermekesek esetén gyermekenként: 14 337 forint, szemben 14 000 forinttal, ami –2,3 százalék, illetve 14 987 forint, szemben 15 000 forinttal (a családi pótlék 7800 plusz 650, illetve 8400 plusz 700). A három- és többgyermekes egyedülállóak az egyedüli kategória, ahol nominálisan nem csökken a juttatás – 13 forinttal nő. Természetesen ez is bőven reálértékvesztés.
Most pedig nézzük azokat, akik eddig is igénybe tudták venni a családi kedvezményt. Kétszülős család egy gyermeke után az idén havi 8525 forintot kapott (ebben 3000 családi kedvezmény), amit jövőre havi 11 000 forint egységes családi pótlék vált fel, ami 29,0 százalék. Ugyanez egyszülős család esetén 9500 forint volt az idén, jövőre 12 000 forint lesz, ami 26,3 százalék. Ugyanez kétgyermekeseknél gyermekenként:
10 717 forint, szemben 12 000 forinttal, ami 12,0 százalék, illetve 11 800 forint, szemben 13 000 forinttal, ami 10,2 százalék (ebben gyermekenként 4000 forint családi kedvezmény). Ebből láthatók a családtámogatási „reform” valódi nyertesei: az egy és – jóval kevésbé – a kétgyermekes „jómódúak”, akik eddig is igénybe tudták venni. Vagyis, a Gyurcsány-kormány azokat támogatja legjobban, akiknek erre – saját meghatározásuk szerint is – a legkevésbé van szükségük.
A három- és többgyermekesek azonban már nincsenek a nyertesek között, bár esetükben megmarad a családi kedvezmény (gyermekenként havi 4000 forintra csökkentve, de felső jövedelemkorláttal). A kétszülős család az idén gyermekenként 18 450 forinthoz jutott (ebből 10 000 a családi kedvezmény), jövőre 18 000 forinthoz jut, ami –2,4 százalék, egyedülállóak esetén
19 100 forint áll, szemben 19 000 forinttal, ami –0,5 százalék.
Mindebből aligha nehéz felfedezni a koalíció sokgyermekesekkel szembeni averzióját.
A szerző szociológus, közgazdász
Menczer Tamás: Mindent elveszíthetünk! – videó