időjárás 9°C Brúnó , Renáta 2022. október 6.
logo

Karácsony beismerte, szemétkáosz fenyeget Budapesten

Francia lázadás: kötelességek és emberi jogok

Tõkéczki László
2005.11.28. 00:00

Elképedve nézi az ember a lángoló párizsi képeket, a politikai korrektség és liberalizmus tökéletes bukását, az istenített multikulturalizmus csődjét. Kiderült az, amit minden józan ember régen tudott: nincs az egyénen alapuló szabadságos (libertinus) világnak pozitív megoldása. Isten teremtési rendje programoz csupán megoldásokat. Integrálni nem lehet egy oldalról, ahhoz két fél akarata szükséges. Jogokat adni kötelességek teljesítése nélkül pedig értelmetlen.
Mert miről van szó? A kérdés a magyarországi cigánykérdés miatt nem teoretikus. Arról, hogy pozitív diszkriminációt követelnek olyanok a többségi társadalmaktól, akik nem akarják a pozitív diszkrimináció költségeit fedező társadalom együttélési normáit sem teljesíteni. Ők – jó tanítványaikként a moderneknek – meg akarnak maradni annak, amik, vagyis teljesíteni (integrálódni) nem akarnak, de elvárják azt, hogy az elutasított világ minden előnyét számukra ingyen biztosítsák. Az emberi jogi fecsegők aktivizmusa alátámasztja ezt az egyoldalú igényt. Hiszen az ő elképzelésük szerinti emberistennek elég az, ha bejelenti igényét az összkomfortra. A politikai korrektség magyarországi lerakata az átlagnál is mélyebben ostoba, mert üzletes ágazat. Semmit nem tudnak végiggondolni, de mindent utánoznak (immár száz éve változatlanul). Ők most az oktatásügyet pécézték ki arra, hogy mindenáron tönkretegyék azért, hogy „korrektek” legyenek. Nem teljesítő gyerekeket egyenjogúsítanak – s mi várhatjuk, hogy papíron jogosított egyének szakmai ámokfutása következzen (nincs bukás, átemelik az iskolát elvégezni nem tudókat magasabb osztályokba stb.).
A politikai korrektség idiotizmusa szilárdan hisz néhány racionalista tézis igazságában, miközben mindannak reális, életbeli valósága tapasztalható. Ha azonban az emberi jogok helyett az istenképűségből következő emberi méltóságot használnak, mindenki jobban járna. Ugyanis éppen az emberi méltóságból következne a kötelességteljesítés is, míg az önmegvalósításból nem következik semmiféle közösségi teljesítmény. A bevándorló emberi jogi követelések ugyanis egy másik világot involválnak. Nem a keresztyénség megértő világát, hanem azt a világot, amelyben az erőszakos, a gátlástalan mindent visz. Kényszerít a félelmetes kulturálatlanság, s a békét azzal vélik megvehetőnek, ha elfogadják a diktátumokat.
Az európai civilizáció és kultúra önfeladása/önfelszámolása immár évtizedes múlttal bír. A baj csak az, hogy zömmel olyanok adnak fel mindent – mások kontójára –, akik legalábbis pillanatnyilag védettségben élnek a barbárság mindennapjaitól. Attól a világtól, ahol már régen nincs köz-, vagyon- és jogbiztonság – főleg az öregeknek és a szegényeknek nincs. Az ostoba „liberális” fecsegés azonban dübörög, mint az a gazdaság, amely egyre kevesebb embernek ad emberhez méltó, biztonságos életet.
A párizsi és más illetőségű idegenek a leckét jól megtanulták. Ők szabadok, szabadok annak a civilizációnak a kötelmeitől, amely nekik új hazát adott. Persze sok mindenben kétségtelenül szegényes ez a haza – körülbelül megfelelve annak, amit az újak annak előállításához hozzátettek. Persze ez a kevés természetes is, hiszen a dübörgő multikulturalizmus ellenére egy egyén teljesítményét egy adott közeg követelményei határozzák meg. Idő és óriási erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy valaki egy más közegben – szinte ottani emberi kapcsolatok nélkül – versenyképes legyen. A neoliberális atomizált társadalom viszonyulása pedig kimerül a segélyezésben.
Párizs ég. Vigyázó szemeinket most aktuális odafordítanunk. Mit is jelez ez nekünk előre? Azt, hogy a politikai korrektséget hirdető politika minden törekvése hamis volt, minden jóslata szimpla butaság. Az utópikus balos elméletekben mindig burjánzó francia világ tűzfényeinél világosan láthatók a realitás követelményei. Jog nem lehet kötelességteljesítés nélkül. Milyen egyszerűen reakciós is ez a megállapítás. De kinek van eltartási kötelezettsége olyanokkal szemben, akik – mondjuk – a bolti tolvajlást nem tekintik üldözendőnek? Vajon humanizmus-e az, ha mindent megértünk, s mindent megengedünk?
Jellemző egyébként, hogy a lázadók elsősorban iskolákat gyújtanak fel, másrészt gépkocsikat – a nyugati világ egyéni mobilitási szimbólumait. S egyesek mégis az integrálni nem képes többségi társadalom felelősségéről beszélnek. Ezzel persze gyermekké nyilvánítják védenceiket, akikért mindig a szülők a felelősek. A valóságban azonban a gyermek sohasem lehet egyenrangú – sokat kell tanulnia, tennie azért, hogy felnőtt legyen.
A politikai korrektség üzletes csahosait azonban mindez sehol nem érdekli. Nekik van egy régi repedt lemezük, amelynek forgatásáért benyújthatják a számlát gazdáiknak. Persze lehet, hogy már a gazdák sem mindig tudják, miért is kell forgatni a verklit. A lázadók nem finoman disztingváló emberek, számukra – adott esetben – egy gazdag liberális is csak zsákmányállat, a gyűlölt másvilág része. El kellene gondolkodni – amíg nem késő.

A szerző történész, egyetemi docens

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.