Alida és Laodameia

Egyetlenegy perc, ami mindig visszatér.
Egyetlen perc, aminek tehát soha sincs vége. Illetve vége van, de azután megint elkezdődik.
Ez az egyetlen egy perc a haladék.
Egy percnyi haladék, lehetőség visszatérni az életbe. Hádész birodalmából.
Egyetlen perc – a lehető legostobább, legbanálisabb perc. Egyetlen perc, amelyben elmondjuk a taxisnak, hová lesz a fuvar. Az autó elindul, azután ismét ott állunk, beszállunk, és elmondjuk a taxisnak, hová lesz a fuvar.
Mindig mindenkinek elmondjuk ugyanazt.
És senki sem tudja, csak mi.
Olyan ez, mint a megvilágosodás.
Ha hirtelen mindannyian megvilágosodnánk, rádöbbennénk, hogy ugyanazt az egy percet éljük. Mindig. Egyetlen perc a szerelmünk, az örömünk, az összes felületes ismeretségünk, egyetlen percnyi barátságaink, szenvedélyeink, gyűlöletünk.
Egyetlen percnyi félelmeinkből áll össze az életünk.
És mindig van egy percnyi haladékunk – csak még nem tudjuk, hogy az egész élet haladék csupán.
És egy percnyi haladékunkon túl ott leskelődik, vigyorog az örökkévalóság.
Az örökkévalóságban az a borzalmas, hogy mi hiányzunk belőle.
Az örökkévalóságban az a csodálatos, hogy ott vagyunk benne – tönkretett, meg nem értett egyetlen perceinkkel.
Ezért vigyorog az örökkévalóság. Mert kívülről lát bennünket.
Ha egyszer megszámlálnánk mindig visszatérő egy perceinket, megriadnánk, s talán meg is őrülnénk. Ezért azt a megoldást választjuk, hogy minden visszatérő egy percünket újdonságnak hazudjuk, fellobogózzuk, köszöntjük, ünnepeljük.
Vagy csak lézengünk, és úgy teszünk, mintha lenne értelme.
Lézengeni, és úgy tenni, mintha lenne értelme: ez az összekötő kapocs Tímár Péter legelső és utolsó filmje között.
Az Egészséges erotika alakjai is csak egyetlen percnyi haladékukat élik – de nekik még nem szólt a herceg, hogy ez csupán haladék. Így aztán ők azt hiszik. Nincs megvilágosodás.
A Herceg haladékának hősnője, Alida rádöbbent.
Mert meghalt, de a várakozók csarnokában elmondja neki a herceg, Hádész ura, hogy van egy perc haladék. Vissza lehet menni. S ha akad valaki, aki átvállalja a halált, akkor meg is lehet menekülni.
Igen ám, de mi az igazi menekülés?
Visszatérni – vagy leheveredni a várakozók csarnokának iszamos padlójára?
Élni vagy meghalni? Mennyire banális, örök kérdés. Már Hamlet is ezen töpreng. Mert ki viselné a kor gúnycsapásit, zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét, a hivatalnak packázásait, s mind a rúgást, mellyel méltatlanok bántalmazzák a tűrő érdemet, ha nyugalomba küldhetné magát egy puszta tőrrel? Ezt kérdezi Hamlet önmagától. De mert nem tudja, mi van a halál után, nem biztos benne, hogy van túlvilág, hát nem mer öngyilkosságba menekülni. A Hamlet Shakespeare legzseniálisabb műve – és a legnagyobb bakira épül. A Hamlet: dramaturgiai csőd. A dán királyfi úgy töpreng a túlvilág létén vagy nem létén az egész mű során, hogy az első jelenetben megjelenik neki apja szelleme. A túlvilágról visszajövővel társalogni, majd a túlvilág létén töprengeni: zseniális hiba.
Tímár filmjében nincs ilyen zseniális hiba.
Alida visszajön a halálból, hogy találjon valakit maga helyett, aki hajlandó meghalni. Őhelyette.
Egy percnyi haladéka van erre.
– Egyetlen perc? – kérdezi a nő kétségbeesetten a herceget.
– Egy perc hatalmas idő… – feleli a herceg. Persze. Egy perc az egész élet. Egyetlen, állandóan visszatérő, ismétlődő perc.
De ezt csak a beavatottak tudják.
Alida visszajön Hádészból. Önmagáért. Fordított Laodameia. Emlékeznek még egyáltalán Laodameiára? A hős Proteszilaosz asszonyára? Úgy szól az istenek parancsa, hogy az a görög hős, aki először Trója partjára teszi lábát, meghal.
Proteszilaosz az első, mert ő akar az első lenni. És meg is hal – mert az istenekkel nem lehet ujjat húzni. Laodameia pedig hatalmas és végtelen szerelme erejével visszahozza urát Hádész birodalmából, onnan, ahonnét még nem tért meg utazó – visszahozza egyetlen órára.
Alida önmagáért jön vissza, keresni valakit, aki visszahozza őt.
S a hatalmas szerelemből mi marad? Valami torz, elkapkodott, befejezetlen üzekedés egy liftben a régi szeretővel.
Ennyi a különbség Laodameia és Alida, az antik görögség és a mi világunk között.
Ennyi a különbség.
Egy másik világban, szinte másik bolygón élünk.
Csak az az egyetlen perc haladék, az nem változott semmit.
Ezért az egy percért kell elmenni Tímár Péter új filmjére.
Utána pedig lehet visszamenni. Az életbe. Vagy a halálba. Ki tudja ma már…